A kazahok sem jelentettek akadályt - jöhetnek a görögök

2021. január 20. 14:53

A trieszti olimpiai kvalifikációs torna második napján a Bíró Attila irányította női válogatottunk az izraeliek után a kazahokat is könnyeden győzték le (23-6); Keszthelyi Rita 9 gólt jegyzett, folytatás csütörtökön a csoportelsőségért Görögország ellen.

Fotó: federnouto.it/Andrea Staccioli/DBM

A nyitó nap tökéletesen igazolta, hogy nem véletlenül emeli ki minden szakember a magyar, holland, olasz, görög négyest a tornáról, egyszersmind várja a kvartett szombati elődöntőjét, hiszen mind a négy csapat könnyen nyerte meg bemutatkozó összecsapását.
 
Az Izrael elleni 27-2 után egy fokkal erősebb ellenfél, Kazahsztán várt a mieinkre - az a csapat, amelyet kedden a görögök 13-5-re vertek.
 
A magyar válogatottnak sem okozott gondot a legyőzése, hiszen a 14 órakor kezdődő találkozón 7-1-es első negyeddel kezdett, Keszthelyi Rita egymaga négyszer talált be a kapuba. Talán annyit érdemes még megemlíteni, hogy az a találkozó a bíráskodást tekintve teljesen más volt, mint az izraeliek elleni - ezúttal - noha a nagy különbség miatt is egyáltalán nem volt durva a mérkőzés - gyakran szólt a síp, az első etapban kilenc személyi hibát is feljegyezhettünk. A forgatókönyv a másodikban sem változott, Bíró Attila ennek is megfelelően variálta a csapatot, amely a nagyszünetre elérte a 13-5-ös eredményt, amit kedden a görögök egy teljes meccsen produkáltak.
 
Fordulás után Magyari Alda helyét Gangl Edina vette át a kapuban, az ellenfél egyre nehezebben talált már lövőhelyzetet is, ergo a különbség a várakozásoknak megfelelően tovább nőtt. Így ment végig a találkozó, amelynek az utolsó két percét a kipontozódások miatt öt mezőnyjátékossal játszotta végig Kazahsztán, s amely 23-6-nál ért véget.

„Ez a mérkőzés a vízilabdát tekintve már értékelhetőbb, hiszen két fokkal jobb ellenféllel játszottunk, amelynek volt egy masszív centere is. Így ezúttal több mindent tudtunk élesben gyakorolni akár támadásban, akár védekezésben, akár emberfórban, akár emberhátrányban. Mondjuk úgy, felevezetés szintjén jó volt ez a két nap, de igazán holnap kezdődik el számunkra a torna” – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány.
 
A mieinkre csütörtökön 14 órától a csoportelsőséget eldöntő Görögország elleni összecsapás vár, ám ez előtt mindenki érdeklődve várja, hogy mi történik ma este a másik csoport első helyét eldöntő Hollandia-Olaszország partin. Nos, ezen 7-7-es döntetlen született, így abban a csoportban is minden az utolsó fordulóban dől el. 
 
Női olimpiai selejtező, Trieszt - 2021. január 19-24.
A-csoport:
 Hollandia, Franciaország, Olaszország, Szlovákia
B-csoport: Görögország, MAGYARORSZÁG, Izrael, Kazahsztán
 
Csoportmérkőzések
Január 19., kedd - 1. forduló
Magyarország-Izrael 27-2
Görögország-Kazahsztán 13-5
Franciaország-Olaszország 6-19
Hollandia-Szlovákia 22-2
 
Január 20., szerda - 2. forduló
Magyarország-Kazahsztán 23-6 (7-2, 6-3, 5-1, 5-0)
Gólszerzők:
Keszthelyi 9, Gurisatti 4, Leimeter 3, Szilágyi 2, Parkes 2, Vályi 1, Garda 1, Gyöngyössy 1, ill. Roga 2, Murataliyeva 2, Turova 1, Yeremina 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Görögország-Izrael 20-1
Hollandia-Olaszország 7-7
Franciaország-Szlovákia 17-9

További program
Január 21., csütörtök - 3. forduló
Magyarország-Görögország, 14:00
Franciaország-Hollandia, 16:00
Olaszország-Szlovákia, 18:00
Izrael-Kazahsztán, 20:00

Január 22., péntek - Negyeddöntő
A2-B3, 14:00
A3-B2, 16:00
A1-B4, 18:00
A4-B1, 20:00
 
Január 23., szombat - Helyosztók
Az 5-8. helyért, 14:00 és 16:00
Elődöntő, 18:00 és 20:00
 
Január 24., vasárnap
A 7. helyért, 14:00
Az 5, helyért, 16:00
A 3. helyért, 18:00
Döntő, 20:00
 
A női válogatott olimpiai selejtezős kerete
Kapusok: Gangl
 Edina (UVSE), Magyari Alda (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (FTC)
 
Tartalék
Kapus: Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékos: Antal Dóra (UVSE)



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok