E.ON Férfibajnokság, 16. forduló: az FTC nyerte a rangadót

2021. január 16. 18:23

A Vasas megszorította a bajnokot, ám a zöld-fehérek jó hajrával nyertek. Idegenben szerzett 3 pontot az Eger, az UVSE, az OSC, a Szolnok és a Honvéd is. Hazai medencében ezúttal csak a BVSC és a Szentes győzött.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

A 16. forduló rangadóját a Komjádi-uszodában játszották, ahol a Vasas az FTC-t fogadta. A felek novemberi összecsapását 18-8-ra nyerték a zöld-fehérek, akkor azonban meglehetősen felforgatott csapattal, több hiányzóval volt kénytelen kiállni az angyalföldi alakulat. Avagy megjósolható volt, hogy ezúttal, amikor kompletten áll fel Vad Lajos együttese (a vezetőedző is ott lehetett a padon végre), jóval izgalmasan csatára van kilátás. Nos, így is lett. A Vasas az első félidőben jobban pólózott, vezetett, a Fradi rendre ment utána. A fordulás után jött a fordulat, hiszen Varga Zsolt csapatának védekezése felkeményedett, és a második szakaszt 5-1-re hozta le. Tette ezt úgy, hogy 5-5-ről indult az utolsó negyed, amelyet 3-0-ra nyert. A két kapus, Braniszlav Mitrovics és Vogel Soma is jól védett, Varga Dénes nagy és fontos gólokat jegyzett, amúgy egy küzdelmes, fogcsikorgató mérkőzést vívtak a felek.
 
Az FTC-hez hasonlóan idegenben szerzett 3 bajnoki pontot a KSI vendégeként a montenegrói Nikola Murisics vezérletével is nehezen nyerő Eger, a Debrecenben jól kezdő és jól hajrázó UVSE, a Szegeden magabiztosan pólózó OSC, a Kaposváron hasonlóan fölényesen nyerő Szolnok, illetve a Miskolcon nagy meccset vívó, az utolsó percben Fejős Róbert akciógóljával 7-6-ra diadalmaskodó Honvéd.
 
Otthon csupán a Pécset jó játékkal, öt góllal legyőző BVSC, illetve a Tatabányát 6-1-es utosó negyeddel legyőző Szentes örülhetett.
 
E.ON Férfibajnokság, 16. forduló
2021. január 16., szombat
 
KSI SE-Tigra-ZF-Eger 10-13 (3-2, 2-4, 3-3, 2-4)
Gólszerzők: Hajdu 2, Nagy Á. 2, Szalai 2, Szépfalvi 2, Tóth B. 1, Gábor 1, ill. Murisics 5, Lőrincz B. 3, Baksa 3, Sántavy 1, Sári 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Debreceni VSE-UVSE-Hunguest Hotels 4-8 (0-4, 1-0, 2-0, 1-4)
Gólszerzők: Stefanidesz 4, Zsilák 1, Oltean 1, ill. Kardos 2, Vigvári Vince 2, Molnár E. 2, Bencz 1, Hegedűs Cs. 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Szegedi VSE-OSC-Újbuda 7-15 (1-3, 2-5, 0-2, 4-5)
Gólszerzők: Kürti 3, Sánta 2, Tóth Gy. 2, ill. Burián 3, Csacsovszky E. 2, Salamon 2, Tóth M. 2, Bundschuh 1, Erdélyi 1, Hárai 1, Manhercz K. 1, Dala 1, Sziládi 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Kaposvári VK-Szolnoki Dózsa 7-18 (0-5, 3-5, 3-5, 1-3)
Gólszerzők: Horváth Á. 2, Mijics 2, Vindisch 1, Kaksedter 1, Jajcsinovics 1, ill. Angyal 5, Nagy Á. 3, Schmöcz 3, Szeghalmi 2, Drasovics 2, Filipovics 2, Pijetlovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
BVSC-Zugló-PVSK-Mecsek Füszért 13-8 (3-1, 4-4, 1-1, 5-2)
Gólszerzők: Nagy M. 3, Mészáros Cs. 2, Csapó 2, Gyárfás 2, Kovács P. 1, Pásztor 1, Ágh 1, Batizi 1, ill. Csaba 3, Gál 3, Kolozsi 1, Zerinváry 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
PannErgy-Miskolc-Budapesti Honvéd 6-7 (0-1, 3-1, 2-3, 1-2)
Gólszerzők: Biros B. 2, Berki 1, Magyar 1, Lukács 1, Vismeg Zs. 1, ill. Manhercz Á. 2, Ekler 2, Simon 1, Illés 1, Fejős 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A-Híd-VasasPlaket-FTC-Telekom Waterpolo 5-8 (1-2, 3-1, 1-2, 0-3)
Gólszerzők: Bátori 2, Vadovics 1, Szatmári 1, Bedő 1, ill. Varga D. 3, Vigvári Vendel 2, Mezei 1, Jansik Sz. 1, Constantin-Bicari 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Metalcom-Szentes–Tatabányai VSE 16-10 (1-2, 3-2, 6-5, 6-1)
Gólszerzők:
Hegedűs B. 4, Somogyi 3, Mátyók 2, Takács J. 2, Lajkó 2, Kókai 1, Vörös 1, Bozó 1, ill. Keresztúri 3, Korbán 3, Szabó B. 2, Tanczer 1, Blank 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: itt!



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok