Férfi világliga: mindenki kiélezett csatát vár a pénteki magyar-olasztól

2021. január 07. 21:00

Märcz Tamás és Alessandro Campagna, a magyar és az olasz férfiválogatott szövetségi kapitánya is nehéz összecsapásra számít a világliga debreceni európai selejtezőjének pénteki negyeddöntőjében. Nagy Viktor optimistán tekint a jövőbe. Kapitányunk ma kijelölte 13-as meccskeretét, ami után biztossá vált, hogy Vigvári Vendel révén újoncot avatunk.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Märcz Tamás a csütörtöki online sajtótájékoztatón azt mondta: a nemzetközi felkészülés első lépése az előttük álló világliga. Az olaszok elleni párharcot tradicionálisnak nevezte a magyar szövetségi kapitány, nem csupán azért, mert a világbajnok az Európa-bajnokkal találkozik, hanem azért is, mert mindig kemények és nehezek a két együttes egymás elleni mérkőzései.
Az MTI beszámolója alapján kitért rá, a felkészülésre összehívott 20-22 játékosból szerencsére nem a koronavírus, hanem a szakmai stáb szelektálta a 15 fős utazó keretet. Megemlítette: mindkét együttesből hiányoznak fontos játékosok. Délután aztán szűkítette keretét (Konarik Ákos és Pohl Zoltán lesz így tartalék), megnevezte 13-as meccskeretét, ami után biztossá vált, hogy Vigvári Vendel révén újoncot avatunk.  A csapat délelőtt és este is edzett csütörtökön.
 
„Boldog vagyok, hogy itt lehetünk és újra játszhatunk" - fogalmazott az olasz szakvezető, Alessandro Campagna. Hozzátette: noha a tavalyi esztendő és az olimpia elhalasztása sokkhatásként érte a játékosokat, ám mentálisan erősek, és azzal együtt is tovább készültek, hogy bizonytalan volt, pontosan mire is teszik. Most azonban tavaly március után ismét van cél, és izgalmas mérkőzést vár a magyarok ellen. Az olasz-magyar vízilabda-meccseket az olasz-brazil futballtalálkozókkal állította párhuzamba, hiszen két, az olimpiákon és világbajnokságokon is rendkívül eredményes együttes száll medencébe. Mint mondta, a pénteki találkozó eredményétől függetlenül három nehéz összecsapás vár csapatára, amelyekből fontos információkhoz jut majd az olimpiai felkészülés szempontjából.
 
Nagy Viktor, világ- és Európa-bajnok kapusunk úgy fogalmazott, ahogy a vízben is minden másodpercben reagálniuk kell a történésekre, úgy a járványhelyzetben is alkalmazkodni kell a körülményekhez. A hálóőr hozzáfűzte: mint mindig, így az "őrült tavalyi év" után is optimista és várakozva tekint a nyár elé.
 
A világliga európai selejtezőjében nyolc válogatott, a magyar és az olasz mellett Horvátország, Montenegró, Franciaország, Görögország, Spanyolország és Szerbia nemzeti csapata küzd meg egymással. A magyar csapat pénteki negyeddöntős sikere esetén szombaton a Horvátország-Montenegró összecsapás győztesével találkozik. A helyosztókat vasárnap rendezik. Erről a tornáról négy csapat szerepelhet majd a június 26. és július 2. között sorra kerülő Szuperdöntőben. A tornát az M4 Sport közvetíti.
 
Férfiválogatott
A világliga kerete

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) 
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Kovács Gergő (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC)
 
FINA Férfi Világliga
Európai selejtező, 2021. január 8-10., Debrecen
Január 8., péntek
Negyeddöntő:
16:45: Franciaország-Görögország
18:30: Horvátország-Montenegró
20:00: Olaszország-Magyarország
A Szerbia-Spanyolország mérkőzést már lejátszották, 13-11-re nyertek a spanyolok. A két együttes szombaton felkészülési mérkőzést vív a debreceni uszodában.

Január 9., szombat
Helyosztók
Az 5-8. helyért:
14:45: Horvátország/Montenegró-Olaszország/Magyarország
16:30: Szerbia-Franciaország/Görögország
Elődöntő:
18:15: Spanyolország-Franciaország/Görögország
20:00: Horvátország/Montenegró-Olaszország/Magyarország
 
Január 10., vasárnap
Helyosztók
14:45: A 7. helyért
16:30: Az 5. helyért
18:15: A 3. helyért
20:00: Döntő

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok