Sokan bizonyítanák a kapitánynak, máskor is helyük van a keretben

2020. december 18. 14:53

Märcz Tamás öt napon keresztül 27 játékost tesztel a válogatott összetartáson, plusz a csapatával együtt edző juniorokat, avagy a közvetlen utánpótlást is szemügyre veheti.

Fotó: MVLSZ/archív

A Férfi Bajnokok Ligája „árnyékában" csütörtökön kezdte meg ötnapos keretedzését férfiválogatottunk. Märcz Tamás 27 játékossal dolgozik majd ezen időszak alatt, mindezt két turnusban, többek között azért, mert a Duna Arénában az első BL-tornát két győzelemmel és egy vereséggel záró magyar bajnok és kupagyőztes FTC játékosai szombaton délután csatlakoznak majd a kerethez.
 
Pénteken dél körül sorra jöttek ki a Komjádi-uszoda főbejáratán az első napi edzést letudó ismert és a közvélemény előtt kevésbé ismert játékosok, hiszen a csapat a Cseh Sándor vezette juniorválogatottal közösen készül - mindez lehetőséget kíván Märcz Tamásnak arra, hogy a közvetlen utánpótlást, a szárnyukat az OB I-ben bontogató ifjakat is felmérje.
 
Ismeretes, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a magyarországi rendezések és tapasztalatok alapján úgy döntött, a világliga Európa selejtezőjének hajráját 2021. január 8-10. között hazánkban, Debrecenben rendezi. Férfiválogatottunk a negyeddöntőt Olaszország ellen vívja, a remélt elődöntőben pedig a horvát-montenegrói csata győztese várna rá. Az európai csapatok közül az első három jut a nyolccsapatos Szuperdöntőbe (június 26.-július 2., Tibiliszi, Georgia), ugyanis a házigazda grúzok egy helyet elvesznek. Az Interkontinentális Kupát Indianapolisban rendezik április 26. és május 2. között, innen a legjobb négy jut a Szuperdöntőbe.
 
A későbbiekben Märcz Tamás, Baksa Benedek és a juniorok közül Vigvári Vince videónyilatkozatával jelentkezünk.
 
Férfiválogatott keret
December 17-18.:
Kapusok: Bisztritsányi Dávid (UVSE), Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Baksa Benedek (Eger), Bátori Bence (Vasas), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Gyárfás Tamás (BVSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Kovács Gergő (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Szolnok), Pásztor Mátyás (BVSC), Sánta Dániel (Szeged), Várnai Kristóf (OSC)
 
December 19-21.:
Kapusok: Kardos Gergely (Doua, francia), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Kovács Gergő (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Vámos Márton (FTC)
 
Extra meghívottak:
Konarik Ákos (Szolnok), Vigvári Vendel (FTC)
 
FINA Férfi Világliga
 
Európai selejtező, 2021. január 8-10., Debrecen
Január 8., péntek
Negyeddöntő:
16:45:
Horvátország-Montenegró
18:30: Olaszország-Magyarország
20:15: Franciaország-Görögország
A Szerbia-Spanyolország mérkőzést már lejátszották, 13-11-re nyertek a spanyolok.

Január 9., szombat
Helyosztók

Az 5-8. helyért:
15:00:
Horvátország/Montenegró-Olaszország/Magyarország
16:45: Szerbia-Franciaország/Görögország
Elődöntő:
18:30:
Horvátország/Montenegró-Olaszország/Magyarország
20:15: Spanyolország-Franciaország/Görögország
 
Január 10., vasárnap
Helyosztók

15:00: A 7. helyért
16:45: Az 5. helyért
18:30: A 3. helyért
20:15: Döntő







19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok