Így várják a főszereplők a budapesti BL-startot

2020. december 15. 12:11

A Bajnokok Ligája B csoportjának küzdelmei kezdődnek Budapesten kedden délután.

Fotó: Derencsényi István

A grúz Dinamo Tbiliszi, a német Waspo Hannover (a majdani végjáték házigazdája), a montenegrói Jadran Herceg Novi, az olasz AN Brescia, a spanyol CNA Barceloneta és a házigazda, címvédő FTC Telekom Waterpolo lesz ott a budapesti mezőnyben.

A főszereplők nyilatkozatai jöjjenek alább a LEN jóvoltából.

Varga Dénes, az FTC Telekom Waterpolo csapatkapitánya:
„Arra számítok, hogy magunk mögött hagyjuk azt a csalódottságot, ami a legutóbbi hazai mérkőzéseink során lett úrrá rajtunk. Hat vagy akár kilenc pontra számítok ezen a tornán. Az a célunk, hogy ez az idány is legalább olyan sikeres legyen a Ferencváros számára, mint az előző. A hibák és kudarcok csak motiválnak minket, de az tény, hogy ezzel együtt még nagyobb fegyelemre van szükség a részünkről. Ezen dolgozunk."

Felipe Perrone, a CNA Barceloneta klasszis játékosa:
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét a Bajnokok Ligájában játszhatunk, hogy újra mérkőzéseket rendeznek. Majdnem kilenc hónap eltelt a legutóbbi BL-meccsünk óta. Ez az új lebonyolítás, a három meccs sorozatban minden csapattnak nagy kihívás, de állunk elébe. Természetesen először az első eladatra, a Hannover legyőzésére kell koncentrálnunk. Nagyszerű játékosaik vannak, remek csapatot alkotnak, benne a világ legjobb támadójátékosai közül néhánnyal, így Darko Brguljannal vagy Aleksandar Radoviccsal."

Alexander Radovic, a Hannover megszólított klasszisa:
„Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt 6-7 hétben, szóval azt mondhatom, hogy készen állunk. Ugyanakkor probléma lehet számunkra, hogy nem játszottunk még hivatalos mérkőzést, így nem vettük még fel a meccstempót. A Barceloneta elleni első mérkőzés sok mindent meghatároz, már azzal, hogy roppant nehéznek ígérkezik. Reméljük, sikeres tornát zárunk, annak ellenére, hogy lesz egy nagy hiányzónk, Darko Brguljan. A legfontosabb, hogy minden játékos és csapat egészséges maradjon a torna alatt."

Marko Petkovic, a Jadran Herceg Novi játékosa:
„Nagyon fiatal a csapatunk, három nagyszerű játékos már nincs velünk a tavalyi keretből. Ebben a lebonyolításban ez a Bajnokok Ligája-sorozat nagyon hasznos tapasztalat lesz a fiatal játékosok számára. Nehéz, mert nem volt még odahaza bajnokink, mindenesetre nagyon koncentrálunk a Dinamo Tbilisi és a Hannover elleni mérkőzésekre."

Boris Vapenski, a Dinamo Tbilisi jelenlegi, a ZF-Eger és az FTC korábbi játékosa:
„Azok után, ami a világban történt és történik, nagyon nehéz a sportra koncentrálni. Mindezek ellenére nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy eljussunk arra a szintre, amin korábban voltunk. Már semmi sem olyan, mint a koronavírus előtt, de szeretnénk mindent megtenni, hogy egy kicsit szórakoztassuk a vízilabdabarátokat. Örülök, hogy az illetékesek megoldották, hogy játszhassunk."

Vincenzo Renzuto-Iodice, az AN Brescia klasszis játékosa:
„Három nagyon kemény mérkőzést játszunk, de tisztában kell lennünk azzal, hogy mi a mi szintünk. Új csapat vagyunk, sok új játékossal, meglátjuk, hogy az edzésmunka mit eredményez a gyakorlatban. A BL-ben csak nehéz meccsek vannak, megpróbáljuk a legjobbunkat hozni."

B-csoport (Budapest, december 15-17.)

1. nap:
14:00: Dinamo Tbilisi -AN Brescia
16:30: Jadran Herceg Novi-FTC Telekom Waterpolo - Tv: M4 Sport
19:00: Waspo Hannover-CNA Barceloneta

2. nap:
14:00: CNA Barceloneta-Dinamo Tbilisi
16:30: FTC Telekom Waterpolo-AN Brescia - Tv: M4 Sport
19:00: Jadran herceg Novi-Waspo Hannover

3. nap:
14:00: Dinamo Tbilisi-Jadran Herceg Novi
16:30: Waspo Hannover-FTC Telekom Waterpolo - Tv: M4 Sport
19:00: AN Brescia-CNA Barceloneta

Főtábla - a további program:

2. torna: 2021. március 1-5. (a 4-7. forduló)
3. torna: 2021. április 19-22. (a 8-10. forduló) - a B-csoport egy nappal később kezd
A nyolcas döntőt 2021. június 3-5. között Hannoverben rendezik.

Az E.ON az MVLSZ kiemelt partnere a LEN Bajnokok Ligája sorozat megrendezésében.





E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok