E.ON Férfibajnokság: Hárai Balázs vezérletével OSC-diadal az FTC ellen

2020. december 11. 18:38

Varga Dániel csapata hatékony támadójátékkal, tarthatatlan Európa-bajnok centere kiemelkedő teljesítményével 16-12-re legyőzte a Bajnokok Ligája-meccsekre készülő riválisát.

Fotó: OSC/Madar Dávid

Az M4 Sport által élőben közvetített rangadó előtt a stúdióban Märcz Tamás szövetségi kapitány vázolta fel egyrészt a várakozásait, másrészt természetesen beszélt a válogatott programról, a közelgő összetartásról, a kihirdetett keretéről. A szakvezető természetesen kíváncsian várta a két együttes csatáját, a benne szereplő válogatottak teljesítményét.
 
Talán elszoktunk arról, hogy az aktuálisa csapatok legerősebb összeállításukban ugorjanak medencébe - nos, ezúttal egyik oldalon sem volt hiányzó, így az edzőkön múlt, kit írnak a meccskeretbe.
 
A találkozó gyászszünettel kezdődött, az előző hét végén elhunyt olimpiai bronzérmes Kuncz Lászlóra emlékeztek. A partit aztán Zalánki Gergő fórgólja nyitott - ki gondolta volna ekkor, hogy ezzel először és utoljára vezet majd Varga Zsolt bajnokcsapata?
 
Pedig így lett... Így lett, hiszen a vendégek az első negyedben káprázatos támadójátékkal mentek előre, minden sikerült nekik, szebbnél szebb találatokkal keserítették a ferencvárosiakat. Hárai Balázs csavargólja, Tóth Márton duplája, Erdélyi Balázs és Manhercz Krisztián lövése is élményszámba ment, erre pedig rájött az OSC kifogástalan védekezése is, illetve persze Lévai Márton magabiztossága. S miután Burián Gergő és Salamon Ferenc emberfórból a második negyed elején tovább hizlalta Varga Dániel csapatának az előnyét, a nem várt 2-7-es eredmény állt a népligeti uszoda tábláján.
 
Az FTC elsősorban védekezésben ezt követően vált határozottabbá, Vogel Soma teljesítménye is feljavult, de Varga Dénes és centerből Nikola Jaksics találataival így is csupán 4-7-re tudott felzárkózni a házigazda - ebben szerepet játszott Varga fára lőtt büntetője is.
 
Térfélcsere után sokáig az volt a forgatókönyv, hogy az FTC felzárkózott egyetlen gólram, ám az OSC gyorsan válaszolt (Vigvári Vendel, Salamon, Vigvári, Manhercz, Jaksics, Hárai), majd 10-7-es előnynél a tarthatatlan Hárai és Erdélyi Balázs révén újra öttel lépett el a fórjaival jól gazdálkodó, taktikusan pólózó újbudai alakulat. Vámos Márton szépített, de Hárai a negyed végén negyedik találatát jegyeztem, így az utolsó etapra 13-8-as vendég vezetéssel indultak a csapatok.
 
S miután Bundschuh Erik és Salamon révén 5:44-gyel a vége előtt már 15-8-ra vezetett az OSC, nem volt kérdés, melyik együttesé lesz a három pont. 16 másodperccel a vége előtt Zalánki és Várnai Kristóf akaszkodott össze csúnyán, 4 perces kiállításuk után mindkét oldalon lőttek egy büntetőt. A vége 12-16 lett, azaz vesztett pontok tekintetében az OSC megelőzte az FTC-t, amely a Szolnok elleni vereség után szenvedett újabbat. Javításra jövő héten a Duna Arénában lesz lehetőségük a zöld-fehéreknek, ahol keddtől csütörtökig a Bajnokok Ligája főtábláján fogadják sorrendben a Jadran Herceg Novit, az AN Bresciát és a Waspo Hannovert.
 
E.ON Férfibajnokság
15. forduló
FTC-Telekom–OSC-Újbuda 12-16 (2-5, 2-2, 4-6, 4-3)
Gólszerzők:
Vigvári Vendel 3, Zalánki 2, Vámos 2, Jaksics 2, Varga D. 1, Constantin-Bicari 1, Fountoulis 1, ill. Hárai 4, Salamon 3, Manhercz 2, Tóth M. 2, Erdélyi 2, Burián 1, Bundschuh 1, Csacsovszky 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Szombati program
KSI SE–Szolnoki Dózsa, Széchy-uszoda, 11:00
PannErgy-Miskolc–UVSE-Hunguest Hotels, Miskolc, 13:00
Kaposvári VK–PVSC-Mecsek Füszért, Kaposvár, 14:00
Szegedi VE–Tigra-ZF-Eger, Szeged, 16:00
Debreceni VSE–Tatabánya VSE, Debrecen, 17:00
BVSC-Zugló–Budapesti Honvéd, Laky-uszoda, 17:00
A-Híd VasasPlaket–Metalcom-Szentes, Komjádi-uszoda, 18:00



E.ON Férfi OB I.

Honvéd - Tigra-Zf-Eger

2022. nov. 05. 16:30

E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Split, Eb: a döntő előtti utolsó átmozgató edzés (Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok