Férfi Eurokupa: OSC, Szolnok – csoportelsőség; BVSC - drámai továbbjutás!

2020. december 06. 13:18

Zsivko Gocics együttese otthon a görög Smyrnis, Varga Dániel alakulata Kranjban a hazaiakat legyőzve lett csoportelső. Az Eger Zágrábban a Mladosttól is kikapott, így kiesett. Szűcs Levente együttese drámai, megismételt mérkőzésen (az elsőn nyert, de az ellenfél óvott) döntetlent játszott a francia Tourcoingal, ami után másodikként továbblépett!

Ki-ki mérkőzést játszott a BVSC a francia Tourcoing csapatával: a felek egyaránt legyőzték a Panioniost, mindketten döntetlent játszottak a Barcelonával. Szűcs Levente csapata dominálta az összecsapást, 4-1-re, 5-2-re vezetett. A harmadik negyedben zárkózott fel az ellenfél 5-4-re, de egyetlen másodperccel a dudaszó előtt Gyárfás Tamás rendkívül fontos találatot jegyzett. S mivel a záró etap elején Sugár Péter is betalált, újra három góllal vezetett a BVSC! A franciák hajráztak, felzárkóztak egy gólra, de a magyar csapat már nem adta ki a kezéből a győzelmet, egyúttal a 7-6-os siker csoportelsőséget ért.
 
Legalábbis egy ideig úgy tűnt...
 
A rivális ugyanis megóvta a mérkőzést. A belázasodó Györke Zsolt helyére a delegátus engedélyével (!) mezőnyjátékost írt be a zuglói csapat, emiatt lett a kalamajka. A döntés hamar megszületett: 12:30-tól újra megmérkőzött a két együttes...
 
A Barcelona közben 15-5-re legyőzte a Panioniost. A BVSC minden erőtartalékot mozgósítva hatalmas szívvel vetette bele magát a megismételt csatába - eleinte Gyárfás Tamás, majd később Pásztor Mátyás vitte a hátán támadásban a csapatot, amely rendre ellenfele lőtt járt egy-két góllal, igaz, aztán mindig egyenlített a Tourcoing, miként öt perccel a vége előtt a záró negyedben 13-13-ra. Batizi Benedek találatával újra vezetett a BVSC, ám az ellenfél fordítani tudott, de Gyárfás 30 másodperccel a vége előtt egyenlített, a 15-15-ös végeredmény pedig azt jelentette, hogy a BVSC továbbjutott! Továbbjutott, hiszen a három ötpontos csapat összevetésében a franciák 27, a zuglóiak 25, a spanyolok 22 gólt lőttek. A csapat ezzel a továbbjutással adózott az elhunyt olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kuncz László emléke előtt.

A Szolnok 20 gólos vereség esetén eshetett volna csak ki a sorozatból, de természetesen mindez csak matematika volt, hiszen a Strasbourg elleni szombati 10 gólos győzelem után mindenki elkönyvelt a továbbjutást. Zsivko Gocics együttese természetesen nem elégedett meg ennyivel, a csoportelsőségre hajtott a továbbjutásra ácsingózó, felettébb jó nevekből álló görög Smyrnis ellen. A parti kiélezett, szoros volt, ám a nagy küzdelemben a Szolnok rendre előbbre járt, Filip Filipovics ezúttal is szórt egy négyest, az utolsó akkor, amikor a rivális 12-9-ről 12-11-re zárkózott fel.  A 13-11-es győzelemmel lett meg az elsőség.
 
Az OSC 9-3-as félidővel jelezte a házigazda Kranjnak, hogy melyik is a sokkal jobb csapat - Varga Dániel alakulatában ezúttal Várnai Kristóf emelkedett ki támadásban a három lőtt góljával. A folytatásban még inkább kidomborodott az újbudaiak tudásfölénye, 21 gólt szerezve nyertek, s lettek magabiztos csoportelsők.

Az Egernek a szombati, Kotor elleni vereség után bravúrgyőzelem kellett volna Zágrábban a házigazda Mladost ellen - s bizony 5-0-nál ez rendkívül távolinak tűnt. Becsületére legyen mondva Petrovai Márton csapatának, hogy nem tört össze, Lőrincz Bálint vezérletével nagyot küzdött, 7-4-re felzárkózott, de érvényesült a nagyobb rutint, ezáltal a hazaiak két válogatott klasszisuk, Lovre Milos és Josip Vrlic vezérletével magabiztosan, 13-7-re nyertek.
 
Férfi Eurokupa, csoportmérkőzések
 
A-csoport (Barcelona): CN Barcelona (spanyol), Tourcoing (francia), BVSC-Zugló, Panionios (görög)

December 4., péntek
BVSC-Zugló-Panionios 18-9
CN Barcelona-Tourcoing 12-12
December 5., szombat
CN Barcelona-BVSC-Zugló 10-10
Tourcoing-Panionios 20-9
December 6., vasárnap
Tourcoing-BVSC-Zugló 15-15 (4-4, 4-6, 3-3, 4-2)
Gólszerzők:
Canonne 4, Randics 3, Rocchietta 2, Kujacsics 2, Avena 1, Vincourt 1, Grgurevics 1, Krizman 1, ill. Gyárfás 6, Pásztor 5, Ágh 1, Irmes 1, Csapó 1, Batizi 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

CN Barcelona-Panionios 15-5

A végeredmény: 1. Tourcoing 5, 2. BVSC 5, 3. Barcelona 5, 4. Panionios 0

B-csoport (Sabadell): Jadran Split (horvát), Steaua Bucharest (román), Dinamo Moszkva (orosz), CN Sabadell (spanyol)
 
December 4., péntek
Sabadell-Jadran Split 9-8
Dinamo Moszkva-Steaua Bucharest 9-8
December 5., szombat
Jadran Split-Dinamo Moszkva 11-12
Sabadell-Steaua Bucharest 11-9
December 6., vasárnap
Steaua Bucharest-Jadran Split 11-14
Sabadell-Dinamo Moszkva 12-7

A végeredmény: 1. Sabadell 9, Dinamo Moszkva 6, 3. Jadran Split 3, 4. Steaua 0

C-csoport (Kranj): OSC-Újbuda, VK Crvena Zvezda (szerb), CN Noisy (francia), Triglav Kranj (szlovén)
 
December 4., péntek
OSC-Újbuda-Crvena Zvezda 15-5
Noisy-Triglav Kranj (szlovén) 20-9
December 5., szombat
Noisy-OSC-Újbuda 7-14  
Crvena Zvezda-Triglav Kranj 19-7
December 6., vasárnap
Crvena Zvezda-Noisy 13-12
 
OSC-Újbuda-Triglav Kranj 21-5 (5-1 4-2, 6-0, 6-2)
Gólszerzők: Várnai 4, Manhercz 3, Tóth M. 3, Burián 3, Salamon 2, Csacsovszky 2, Erdélyi 2, Bundschuh 1, Almási 1, ill. Lah 2,Justin 2, Pusavec 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A végeredmény: 1. OSC 9, 2. Crvena Zvezda 6, 3. Noisy 3, 4. Triglav Kranj 0

D-csoport (Aix-en-Provance): Vouliagmeni (görög), Pays d'Aix (francia), Ludwigsburg (német), Carouge (svájci)
 
December 4., péntek
Vouliagmeni-Ludwigsburg 21-6
Pays d'Aix-Carouge 16-4
December 5., szombat
Carouge-Ludwigsburg 6-17
Pays d'Aix-Vouliagmeni 11-12
December 6., vasárnap
Carouge-Vouliagmeni 5-21
Pays d'Aix-Ludwigsburg 14-5
 
A végeredmény: 1. Vouliagmeni 9, 2. Pays 6, 3. Ludwigsburg 3. 4. Carouge 0

E-csoport (Savona): Radnicki Kragujevac (szerb), OSC Potsdam (német), RN Savona (olasz), CN Mediterrani (spanyol)
 
December 4., péntek
Mediterrani-Kragujevac 9-13
Savona-Potsdam 12-8
December 5., szombat
Kragujevac-Potsdam 15-7
Savona-Mediterrani 11-12
December 6., vasárnap
Potsdam-Mediterrani 7-14
Savona-Kragujevac 7-14
 
A végeredmény: 1. Kragujevac 9, 2. Mediterrani 6, 3. Savona 3, 4. Postdam 0

F-csoport (Zágráb): Mladost Zagreb (horvát), Primorac Kotor (montenegrói), ZF-Eger. A Trieste (olasz) visszalépett.
 
December 4., péntek
Mladost Zagreb-Primorac Kotor 13-8
December 5., szombat
ZF-Eger-Primorac Kotor 9-15
December 6., vasárnap
Mladost Zagreb-ZF-Eger 13-7 (4-0, 4-4, 2-0, 3-3)

Gólszerzők: Milos 4, Vrlic 3, Radu 1, Bukic 1, Buslje 1, Viskovic 1, Bajic 1, Kharkov 1, ill. Lőrincz B. 4, Baksa 2, Tymcyna 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

A végeredmény: 1. Mladost 6, 2. Kotor 3, 3. Eger 0

G-csoport (Szolnok): Szolnoki Dózsa, CN Terrassa (spanyol), GS Apollon Smirnis (görög), Strasbourg SN (francia)
 
December 4., péntek
Strasbourg-Smirnis 8-7
Szolnoki Dózsa-Terrassa 20-14
December 5., szombat
Smirnis-Terrassa 14-13
Szolnoki Dózsa-Strasbourg 15-5
December 6., vasárnap
Terrassa-Strasbourg 9-10

Szolnoki Dózsa-Smirnis 13-11 (3-2, 3-2, 4-4, 3-3)
Gólszerzők: Filipovics 4, Szeghalmi 2, Nagy Á. 2, Drasovics 2, Dőry 1, Pijeltovics 1, Kovács G. 1, ill. Gounas 4, Moskov 3, Papageorgiou 1, Dermitzakis 1, Mitrovics 1, Solanakis 1
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
A végeredmény: 1. Szolnok 9, 2. Strasbourg 6, 3. Smirnis 3, 4. Terrassa 0

H-csoport (Belgrád): Sintez Kazan (orosz), DiGi-Oradea (romániai), VK Novi Belgrade (szerb)
 
December 4., péntek
VK Novi Belgrade-DiGi-Oradea 12-9
December 5., szombat
DiGi-Oradea-Sintez Kazan 7-13
December 6., vasárnap
VK Novi Belgrade-Sintez Kazan 10-11
 
A végeredmény: 1. Kazan 6, 2. Novi Belgrade 3, 3. Oradea 0

Férfi Eurokupa, 2020/2021
Csoportkör
- 2020. december 4-6.
Nyolcaddöntő - 2021. február 27. és március 6.
Negyeddöntő - 2021. március 17., és március 24.
Elődöntő - 2021. április 3. és április 10.
Döntő - 2021. április 24. és május 8.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok