AZ MVLSZ élen járt az Európai hulladékcsökkentési hét mozgalmában

2020. december 02. 12:00

Immáron a 12. alkalommal, idén november 21-29. között az Európai Bizottság szakmai szervezete nagy sikerrel rendezte meg az Európai hulladékcsökkentési hetet. A Magyar Vízilabda Szövetség visszaszorította a műanyag palackok használatát az irodában, a pénzügy, a versenyiroda munkatársai is népszerűsítették a programot.

Miként ez még az Európai hulladékcsökkentési hét magyarországi programsorozatának bejelentésekor elhangzott: a fenntarthatóság érdekében a tiszta, egészséges környezet megvalósításáért az emberiség már évtizedek óta versenyt fut az idővel. Ez más típusú verseny, mint a sportban, de a sporthoz hasonlóan a hulladékgazdálkodásban is eredményeket szeretnének elérni. „A kormány arra törekszik, hogy Magyarország tiszta ország legyen és az is maradjon, ennek érdekében már számos program van, és támogatják az Európai hulladékcsökkentési hét kezdeményezést is" - fogalmazott Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.
 
Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára akkor közölte, hogy a kezdeményezésről tájékoztatták a köztestületeiket, háttérintézményeiket, a sportszövetségeket és a sportolókat is.
 
Immáron a 12. alkalommal, idén november 21-29. között az Európai Bizottság szakmai szervezete nagy sikerrel rendezte meg az Európai hulladékcsökkentési hetet. A Vári Attila irányította Magyar Vízilabda Szövetség - az elnök részt vett október végén az online megbeszélésen - csatlakozott az eseményhez, egyúttal erre buzdította tagszervezeteit, sportolóit. A Magyar Vízilabda Szövetség visszaszorította a műanyag palackok használatát az irodában, a pénzügy, a versenyiroda munkatársai az irodavezetővel az élen népszerűsítették a programot. A hulladék csökkentésére, a környezettudatosabb életmódra, a különböző dolgok újrahasználatára, újrahasznosítására hívta fel munkatársai figyelmét.
 



BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

E.ON Férfi OB I.

A-HID VasasPlaket - EPS-Honvéd

2023. jan. 14. 18:30

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - Genesys OSC Újbuda

2023. jan. 17. 19:15

E.ON Férfi OB I.

FTC Telekom - A-HID VasasPlaket

2023. jan. 21. 17:00

E.ON Női OB I.

FTC-Telekom - UVSE

2023. jan. 22. 16:15

BENU Magyar Kupa, sajtótájékoztató (2022. december 7., Fotó: Kovács Anikó)
A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok