Simone Rossi és az Ortigia történelmet írt a BL-ben

2020. november 18. 08:08

Először került fel a Bajnokok Ligája főtáblájára az olasz Oritigia, melynek keretében több ismerős arccal is találkozhatunk. Például a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának fiával. Simone Rossi mellett jó ismerősünk a csapat legendás kapusa, valamint a montenegrói Stefan Vidovic is. A két fiatal mellett Marco Rossit is kérdeztük a történtekről.

Fotó: CC Ortigia/Facebook

Hazai környezetben szerepelhetett az Ortigia a BL-selejtezőben, hiszen Siracusában rendezték az egyik „dupla" csoport küzdelmeit. Az olaszok előbb a Steaua Bukarestet 9-3-ra verték, majd nagyobb skalpot begyűjtve, 11-7-re legyőzték a horvát Jadran Splitet, hogy aztán a „kisebbik" barcelonai csapatot, a CN Barcelonát múlják felül 5-3 arányban. Így a montenegrói Primorac Kotor elleni 8-8 is belefért ahhoz, hogy a zárónapon döntőt játszhassanak a tornán - már a Bajnokok Ligája főtáblájáért.

A szicíliai klubot, amelyet 1928-ban alapítottak, jobbára a női csapatuk miatt ismerjük, ők rendszeres résztvevői a nemzetközi sorozatoknak, 2004-ben és 2005-ben megnyerték a LEN Kupát. A férfiak először jutottak el a főtáblára (rögtön első próbálkozásra) azzal, hogy a zárónapon némi meglepetésre 9-8-ra legyőzték a Mladost Zagrebot. (Sajnáltuk, hogy nem a Szolnokkal játszották a döntőt a szicíliaiak, a Zagreb elleni 18-18 a horvátok továbblépését jelentette.) Az Ortigia végül egy 4-2-es utolsó negyeddel fordította maga javára a meccset (9-8 lett a vége), amelyen Simone Rossi két gólt is szerzett.

Simone jó ismerősünk, mert azon túl, hogy Tóth Márton csapattársa volt a Posillipo Napoliban, és pár éve a Népligetben is játszott az Euro Kupában a Ferencváros ellen, édesapja jó ideje a magyar színekért küzd - a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként.

„Nekem és a csapatnak is ez volt az első BL-szereplése, mindannyian nagyon izgatottan vártuk a tornát, és örültünk, hogy hazai környezetben játszottunk. Igaz, a szurkolókkal még jobb lett volna" - mondta a waterpolo.hu-nak Simone Rossi, aki 2019-ben igazolt a Posillipo Napolitól Szicíliába. - Úgy voltunk vele, hogy minden meccsen úgy ugrunk vízbe, hogy semmi veszítenivalónk nincs, csak élvezni és megélni akartuk a pillanatot. De aztán az első meccs után azt éreztük, sikerülhet elérni a döntőt, nyilván álmodoztunk is róla, később pedig meccsről meccsre magabiztosak és erősek voltunk."

A kérdésre, hogy melyik mérkőzés volt a legnehezebb, így válaszolt:

„Mindegyik nehéz volt, a Jadran és a Barcelona nagyon kemény ellenfél, de a legnehezebb meccsnek a Mladost ellenit mondanám, hiszen nagyszerű csapat nagyon jó játékosokkal. Úgy éreztem, hogy a Szolnok erősebb lehet náluk, de a horvátok nagyon jól játszottak ellenük is."

Simone Rossi tehát gyorsan történelmet írt csapatával, kérdés, miért igazolt ide Nápolyból.

„Azért, mert nagyon hívtak, nagyon szerették volna, hogy jöjjek, hittek bennem. Ez nagyszerű érzés. És nagy csapatot szeretnének építeni, ezért is igazolták le Tempestit és Gallót. Örülök, hogy így döntöttem."

Bivalyerős csoportba került ezzel a sikerrel az Ortigia a főtáblán: Jug Dubrovnik, Olympiakosz, Spandau, Marseille.

„Igen, de semmi veszítenivalónk nincs. Játszunk, és meglátjuk, mi lesz, mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobbunkat hozzuk. Aztán lehet, hogy szerencsénk lesz" - kommentálta Simone a főtáblás csoportot, és nyilván nem hagytuk ki a kérdést édesapjáról sem.

„Nagyon büszke vagyok édesapámra és az egész magyar válogatottra is. Nagyszerű mérkőzéseket játszottak, és a legjobbakat kívánom nekik a jövőre is. Magyarország nagy sportnemzet, a magyarok sok mindenre képesek, mindent megtesznek a hazájukért. Szerdán a törökökkel játszik a csapat, nézem majd a meccset és szurkolok nekik: hajrá, magyarok!"

Az Ortigia kapuját tehát az a Stefano Tempesti védte ezen a tornán (is), aki olimpiai ezüstérmesként és világbajnokként még 41 évesen is a vízben bizonyít. A keret tagja még a szintén világbajnok Valentino Gallo, aki a veronai Sport Managementtől tért vissza szülővárosába 35 évesen, de ott van a csapatban a montenegrói válogatott Eb-bronzérmes játékosa, Stefan Vidovic is, aki Debrecenben kezdte légiós pályafutását (nem sokkal azután, hogy 4 góllal mutatkozott be a magyar válogatott ellen 2017-ben).

„Azért is volt nehéz a Mladost elleni meccs, mert a mi utunk odáig sokkal nehezebb volt: négy meccset játszottunk négy nap alatt, a horvátok csak kettőt, frissebbek voltak. De jól kezdtünk, kontrolláltuk a játékot, szóval igazéból megérdemelten nyertünk a nagy Mladost ellen. Az elejétől fogva hittünk abban, hogy sikerülhet döntőt játszanunk és a négy nap alatt megmutattuk, hogy megvan bennünk a képesség, és nem volt véletlen, hogy tavaly az Euro Kupa legjobb négy csapata közé kerültünk" - mondta érdeklődésünkre Stefan Vidovic, akitől azt is megkérdeztük, mi volt a fő oka ennek a magabiztosságnak.

Fotó: CC Ortigia/Facebook

„A siker kulcsa szerintem az az atmoszféra, ami a klubot jellemzi, és az a kapcsolat, ami a játékosok között megvan. Mi tényleg egy család vagyunk, és ennél fogva felelősséget érzünk egymás iránt. És emellett természetesen nagyon jó felkészülésen voltunk túl és nagyszerűen dolgozik a vezetőedző és a stáb. Nagyon boldog vagyok és nagy megtiszteltetés is, hogy olyan klasszisokkal játszhatok, mint Stefano Tempesti vagy Valentino Gallo, Massimo Giacoppo vagy Christian Napolitano, és amellett, hogy ők nagyon jó játékosok, nagyon jó emberek is, szóval így könnyű is velük együtt dolgozni. Fenomenális élmény lesz a BL-ben játszani, mindent beleadunk majd."

Stefan mindenképp szeretett volna valamit hozzátenni szakmai összefoglalójához, a lelkünkre kötötte:

„Mielőtt az Ortigiához igazoltam, két évet Debrecenben töltöttem. Hihetetlenül büszke vagyok életemnek erre az időszakára. A barátságok miatt, amiket ott kötöttem, és amiatt, hogy a világ legjobb bajnokságában játszhattam. Biztosan állíthatom, hogy a magyar vízilabda, az ott töltött két év tett rá arra az útra, amin most vagyok, ott nőttem fel, ott értem be úgymond, és ezt sosem fogom elfelejteni, mindig a szívemben marad" - fogalmazott Stefan Vidovic, aki Volvo Kupát, Világligát és Eb-bronzot is nyert Magyarországon.

S ha már - jogos - érzelmek, jöjjön az Ortigia sikere kapcsán egy itthoni kommentár - Marco Rossitól.

„Örülök, hogy a fiamnak jól megy a játék"

Megkérdeztük a büszke édesapát, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, mit szól fia sikereihez. Egyben gratuláltunk csapatának, amely nélküle (a kapitány koronavírusos, így otthonából válaszolt kérdéseinkre) harcolta ki az Eb-szereplést nem is olyan régen.

Mindenekelőtt, hogy van a kapitány? - kérdeztük Marco Rossit.

Köszönöm az érdeklődést, egyre jobban, napról napra határozottan jobban érzem magam.

Ezekben a fantasztikus időkben, miként a labdarúgó-válogatott mérkőzésről mérkőzésre helyt áll papíron erősebb rivális ellen, mit szólt hozzá, hogy otthonról is jó híreket kap? Fia csapata, az Ortigia legyőzte a Mladost Zagreb együttesét a BL-főtábláért vívott mérkőzésen.

Nagyszerű érzés volt pozitív híreket hallani Siracusából, mert azon túl, hogy Szicília gyönyörű hely, az idő is kegyes volt a csapatokhoz, ahogy hallottam. Nagy eredmény ez az Ortigiának, mert most először jutottak tovább Európa legjobb csapatai közé, ami nagy lökést ad nekik a közeljövőre. Jó képességű játékosok alkotják a csapatot, erősek, eltökéltek és végre meglett az eredménye a kemény munkájuknak.

Marco Rossi és jóbarátja, Märcz Tamás egy korábbi felvételen

Simone két gólt lőtt a „döntőben"...

Tegyük hozzá, hogy annak ellenére lőtt gólokat, hogy nem ez az erőssége, hiszen inkább bekkben játszik. De a Mladost ellen tényleg kifejezetten jó teljesítményt nyújtott.

Kritikus vele?

Igen. De nem csak vele, a lányommal is. A feleségemmel következetesek vagyunk, ez fontos. De hangsúlyozom, nagyon örülök, hogy jól megy neki a játék.

Ha jól tudjuk, volt arról szó, hogy esetleg Magyarországon játszana a fia. Ez igaz? Örülne ennek?

Volt róla szó korábban, ezt meg tudom erősíteni. Két dolog miatt is nagy élmény lenne, ha itt játszana. A magyar vízilabda világraszóló eredményekkel bír, és nagyszerű egyéniségek alkotják a csapatokat, itt mindenki fejlődik, akármennyi időre is jön játszani Magyarországra. Elég, ha csak Varga Dénest emelem ki, ő igazi virtuóz. Ugyanakkor a fiamat érvényes szerződés köti a jelenlegi csapatához, így ez a kérdés nem merült fel mostanában.
 
Nem marad más, mint a gratuláció, egyben szurkolunk a magyar válogatott szerdai, törökök elleni mérkőzésén, Simonét pedig figyeljük a BL A-csoportjában.



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok