Férfi Bajnokok Ligája: a főtáblára jutásért küzd az OSC és a Szolnok

2020. november 10. 13:21

Szerdától vasárnapig két helyszínen, Budapesten és Siracusában rendezik meg a férfi Bajnokok Ligája selejtezőit, amelyeket a kialakult járványügyi helyzetben tornarendszerben bonyolítanak le. Az OSC itthon, a Nyéki-uszodában, a Szolnoki Dózsa Olaszországban vívhatja ki a főtáblás szereplést.

Fotó: OSC/Madar Dávid

Tekintettel a kialakult helyzetre, az Európai Szövetség (LEN) a speciális lebonyolítás mellett döntött már a selejtezőt illetően is. Mindkét helyszínen két-két csoportban rendezik meg a mérkőzéseket, majd a zárónapon a négy csoportelső játszik a két kiadó főtáblás helyért. Azok a csapatok, amelyek nem jutnak a BL-főtáblára, az Euro-kupában folytatják.
 
Mondani sem kell, mindkét magyar együttesnek a BL-főtáblára jutás a célja, esélyekről azonban momentán talán nem érdemes beszélni, hiszen az erőviszonyok bizonyos tekintetben momentán kevésbé átláthatóak.
 
A magyar bajnokságban nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel álló OSC a B1-csoportban sorrendben a francia Tourcoing, az orosz Szintez Kazany, a spanyol CN Terrassa és a szerb Radnicki Kragujevac csapatával játszik. Varga Dániel vezetőedző az MTI-nek elmondta, nagyon kemény öt hét áll az együttes mögött, hiszen a fertőzések miatt csak később kapcsolódott be a bajnoki küzdelmekbe, így ez idő alatt tíz mérkőzést játszott. Hozzátette, nem elvárás, hanem inkább „erős vágy" a továbbjutás, ugyanakkor a Bajnokok Ligája egy más kávéház, az ellenfelek pedig hasonló célokkal érkeznek a Budapestre.
 

Fotó: Szolnoki Dózsa

 
A Szolnoki Dózsa az A1-csoportban sorrendben a görög Ydraikos (a LEN tájékoztatása szerint utazási problémák miatt kétségessé vált a részvétele), a francia Paix d'Aix és a horvát Mladost Zagreb ellen ugrik medencébe. Zsivko Gocics, vezetőedző a közmédiának elmondta, a teljes keret és a szakmai stáb egészséges, az elmúlt két hétben fizikálisan és taktikailag is sokat dolgoztak, így jó formában utazik a csapat a selejtezőre, ahol a cél egyértelműen a főtáblára kerülés. A szakember megjegyezte, a görög és a francia csapat ellen nem lehet probléma abban az esetben, ha a gárda az első pillanattól kezdve koncentráltan játszik, igaz, utóbbi együttes tele van kiváló délszláv játékosokkal. „A harmadik mérkőzésünk a legnehezebb, mondhatni az lesz a D-nap, hiszen mindenki tudja, milyen erős a Mladost, amely tele van horvát válogatott játékosokkal" - tette hozzá.    
 
Ismeretes, a LEN tervei alapján a főtáblán (amelyen kiemeltként ott van az FTC-Telekom) egy helyszínen több mérkőzést és fordulót is lejátszanak a csapatok: az A-csoport Ostiában, Rómában, a B-csoport Budapesten, a Duna Arénában. A LEN felkérésére az MVLSZ rendezi meg a sorozat egyik csoportkörét, a magyar kormány garanciát vállal a sportesemény megrendezésére. A tervek szerint a Duna Arénában három fordulót rendeznek.  
 
A Bajnokok Ligája-selejtezők csoportjai:

A-csoport (Siracusa):

A1: Ortigia Siracusa (olasz), CN Barcelona (spanyol), Steaua Bucharest (román), Jadran Split (horvát), Primorac Kotor (montenegrói)
A2: Szolnoki Dózsa, Mladost Zagreb (horvát), Paix d'Aix (francia), Ydrakos (görög)

B-csoport (Budapest):

B1: 
OSC-Újbuda, Sintez Kazan (orosz), Radnicki Kragujevac (szerb), Terrassa (spanyol), Tourcoing (francia)
B2: Vouliagmeni (görög), Brescia (olasz), CSM Oradea (román), Enka Istanbul (török)

A magyar csapatok programja
2020., november 11., szerda
OSC-Tourcoing, 19:00  
2020., november 12., csütörtök
Szolnoki Dózsa-Ydraikos, 13:00
OSC-Szintez Kazany, 19:00
2020., november 13., péntek
Szolnoki Dózsa-Paix d'Aix, 12:00
OSC-Terrassa, 19:00
2020., november 14., szombat
Szolnoki Dózsa-Mladost Zagreb, 18:00
OSC-Radnicki Kragujevac, 19:00

FŐTÁBLA
A-csoport:
 Jug Dubrovnik (horvát), Pro Recco (olasz), Olympiakosz Pireusz (görög), Spandau (német), Marseille (francia), a selejtezők A-csoportjának győztese

B-csoport: FTC-Telekom Waterpolo, CNA Barceloneta (spanyol), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Waspo Hannover (német), Dinamo Tbilisi (grúz), a selejtezők B-csoportjának győztese

Főtábla - a három torna időpontja:

December 14-17. (az első három forduló) - a B-csoport egy nappal később kezd
Március 1-5. (a 4-7. forduló)
Április 19-22. (a 8-10. forduló) - a B-csoport egy nappal később kezd

A nyolcas döntőt június 3. és 5. között rendezik Hannoverben.

Az első torna programja:

A-csoport (Ostia, december 14-17.)
1. nap:
 Spandau-Jug, Recco-Marseille, Olympiakosz-a selejtező győztese
2. nap: Jug-Marseille, a selejtező győztese-Recco, Spandau-Olympiakosz
3. nap: Marseille-a selejtező győztese, Olympiakosz-Jug, Recco-Spandau

B-csoport (Budapest, december 15-18.)
1. nap:
 Jadran-FTC, Tbilisi-a selejtező győztese, Hannover-Barceloneta
2. nap: FTC-a selejtező győztese, Barceloneta-Tbilisi, Jadran-Hannover
3. nap: a selejtező győztese-Barceloneta, Hannover-FTC, Tbilisi-Jadran
 
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok