Látható Tehetség Program: átadták az elismeréseket a győzteseknek

2020. november 04. 18:00

A Magyar Vízilabda Szövetség székházában köszöntötték a közönségszavazás győzteseit (a leány győztes, Aubéli Tekla távollétében Benczur Márton edző jelent meg). A Látható Tehetség Programmal az utánpótlás egyre markánsabb képviselői kerültek egy kicsit a fókuszba, bizonyítva, hogy sportágunk jövője a vízben is biztosított.

Fotók: Dobos Sándor/MVLSZ

A vízilabda szövetség társadalmi elnöke, Hegedüs Éva hívta életre a Látható Tehetség Programot, amelynek elindulását a BENU Magyar Kupa nyári sorsolásakor jelentette be. A kezdeményezés - amely mellé az Impact Communications állt - középpontjában az utánpótlás áll, a legtehetségesebb fiú és leány játékosokra vetült nagyobb figyelem az elmúlt hónapokban.

Mint ismert, közönségszavazás során kerestük a kupa idei szezonjának legtehetségesebbnek vélt, 19 éves aluli játékosát, a több tízezer szavazat után a lányoknál az UVSE játékosa, Aubéli Tekla győzött, a fiúknál nagy csatát követően Szeghalmi Zsombor, a Szolnok korosztályos Eb-bronzérmes játékosa.

„Az utánpótlás soha nem a kirakat, de ahhoz, hogy egy fiatalból sikeres felnőttjátékos legyen, nagyon komoly, minőségi munka szükséges a műhelyekben és fontos, hogy a klubok együtt tudjanak dolgozni a szövetséggel" - fogalmazott Székely Bulcsú, az Utánpótlás Bizottság elnöke az MVLSZ székházában tartott kisebb ünnepségen. - Nagyon örültem, hogy ez a program a fiatalokat célozta, mi is azért dolgozunk a bizottságban, hogy azok, akiknek tehetségük okán van esélyük arra, hogy nagy karriert fussanak be, megkapják az ehhez szükséges segítséget. A bőség zavarával küzdöttünk a lányoknál és a fiúknál is a jelöltek összeállításakor, sok olyan tehetség van, akiket mi is szeretnénk felépíteni, menedzselni, nagyszerű, hogy ők most kaptak egy felületet arra, hogy megmutathassák magukat. Akik jelöltek voltak, mindannyian meghatározó szerepet kaphatnak pár éven belül a felnőttválogatottakban is."


Szőke Tibor az Impact Communications részéről elmondta, megtiszteltetés számukra, hogy a legsikeresebb magyar csapatsportág mellé állhatnak egy ilyen programmal.
„A jövőbe fektetni mindig érdemes, fontos, hogy a fiatalság minél szélesebb lehetőséghez jusson. Remélem, mindannyian visszarázódhatunk rövid időn belül a rendes mindennapokhoz, és a mostani győztesek is telt lelátók előtt mutathatják meg, mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. Jó érzés, hogy ilyen sok szavazat érkezett, ebből is látszik, hogy nagy érdeklődés övezi a sportágat" - mondta az Impact Kft. ügyvezetője, aki a két győztesnek egy-egy laptopot ajándékozott, emellett a közeljövőben segítik majd a két fiatal médiamegjelenéseit is.

Gáll Péter, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára minden érintettnek megköszönte a program életre hívását, majd átadta a győzteseknek az elismerést megtestesítő kupákat, Székely Bulcsú pedig az okleveleket nyújtotta át a díjazottaknak.

Ami pedig a főszereplőket illeti: a lányoknál győztes Aubéli Tekla családjában pozitív PCR-tesztet mutattak ki, így karanténba kényszerült, helyette Benczur Márton, az UVSE felnőttcsapatának vezetőedzője vette át a díjakat. Szeghalmi Zsombor, a Szolnok játékosa viszont ott lehetett a ceremónián, mindketten nyilatkoztak is a kis ünnepség végén, amikor is elhangzott: jövőre a tervek szerint ismét meghirdetik a programot.


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok