Európai hulladékcsökkentési hét - az MVLSZ is csatlakozott

2020. október 28. 15:50

A sportszövetségeket, a sportszervezeteket és a sportolókat is arra buzdítják, hogy minél többen csatlakozzanak az Európai hulladékcsökkentési hét magyarországi programsorozatához - hívták fel a figyelmet szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. A Vári Attila irányította Magyar Vízilabda Szövetség csatlakozott az eseményhez.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI tudósítása alapján elmondta: a szemléletformálásban kiemelkedő szerepe van a sport közösségteremtő és -erősítő szerepének is. Mint minden mást, a zöld gondolkodást is közösségben, összefogással lehet hatékonyan megvalósítani, ezért arra kérik a sportszövetségeket, sportszervezetek és sportolókat, gondolják át, hogy november 13-ig milyen projekttel, akcióval, eseménnyel vagy rendezvénnyel tudnak csatlakozni a magyarországi hulladékcsökkenési programokhoz.
 
Az ITM államtitkára kifejtette: a fenntarthatóság érdekében a tiszta, egészséges környezet megvalósításáért az emberiség már évtizedek óta versenyt fut az idővel. Ez más típusú verseny, mint a sportban, de a sporthoz hasonlóan a hulladékgazdálkodásban is eredményeket szeretnének elérni. A kormány arra törekszik, hogy Magyarország tiszta ország legyen és az is maradjon, ennek érdekében már számos program van, és támogatják az Európai hulladékcsökkentési hét kezdeményezést is. Boros Anita emlékeztetett, hogy az idén az Európai hulladékcsökkentési héthez kapcsolódóan alkotói pályázatot is hirdettek hulladékból készülő termékre, a kiválasztott alkotással díjazzák majd a kampány legjobb hazai akcióit.
 
Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy a kezdeményezésről tájékoztatták a köztestületeiket, háttérintézményeiket, a sportszövetségeket és a sportolókat is.
 
Az idén 12. alkalommal rendezi meg az Európai Bizottság szakmai szervezete az Európai hulladékcsökkentési hetet november 21-29. között. A kampánysorozathoz bárki csatlakozhat olyan akcióval, projekttel, programmal, amellyel a hulladék csökkentésére, a környezettudatosabb életmódra, a különböző dolgok újrahasználatára, újrahasznosítására hívja fel a figyelmet.  Az Európai hulladékcsökkentési héthez a https://hulladekcsokkentesihet2020.hu/ oldalon lehet csatlakozni, ott ötleteket, tippeket is kaphatnak a regisztrálók.
 
A Vári Attila irányította Magyar Vízilabda Szövetség - az elnök részt vett az online megbeszélésen - csatlakozott az eseményhez, egyúttal erre buzdítja tagszervezeteit, sportolóit.
 
 




BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok