„Egy kicsike alkatrész a nagy motorban”

2020. október 08. 14:00

dr. Ugrin Tamás, a Magyar Vízilabda Szövetség Versenyfelügyeleti Bizottságának elnöke beszélt a feladatokról.

Fotó: MVLSZ

Néhány napja az MVLSZ Versenyiroda vezetőjét, Mátyás Juditot és csapatát mutattuk kicsit be, kérdeztük a feladatokról, ezúttal a szövetség nem kevésbé fontos testülete, a Versenyfelügyeleti Bizottság kerül terítékre. A testületet dr. Ugrin Tamás vezeti, tagja dr. Bene András, dr. Halász Miklós, Szentgyörgyi Ferenc, és titkára a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund.

„Jó kis csapat ez!” – vágta rá azonnal dr. Ugrin Tamás, aki aztán összefoglalta a feladatokat: „Két esztendővel ezelőtt kerültem ide, amikor Vári Attilát választották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökévé. A tagokat én jelölhettem ki, ezt elfogadta az elnökség. Tekintettel arra, hogy korábban csaknem minden döntési jogkört magához ragadott a testület, a legfontosabb feladatunk az volt, hogy helyre tegyük a dolgokat, minden bizottságnak visszaadjuk a hatáskörét, leépítsük a teljhatalmat, és a sporttörvénynek megfelelően dolgozhasson minden bizottság. A versenyszabályzatot alapjaiban dolgoztuk át, közel százötven paragrafust módosítottunk, hoztuk közelebb a való élethez. Fontos volt az előre mutatás, a szankciók nélküli figyelmeztetés, hiszen a szabálykövetésnek más eszközei is vannak, mint a korábbi állandó bírságolás és büntetés. Mindez a mostani időszakra is igaz, hiszen látható, az élet alakítja a dolgokat, mindennaposok a mérkőzéshalasztások, fontos, hogy a lehető legbiztonságosabban folytassuk a vízilabdaéletet.”

A Versenyfelügyeleti Bizottság első embere aztán az általa második feladatként aposztrofált versenykiírásokra tért ki: „A vonatkozó bizottságok javaslatai alapján úgy szerkesztettük át a versenykiírásokat, hogy mindezek a lehető legszélesebb konszenzus alapján születhessenek meg. Napi szintű és kimondottan jó az együttműködésünk a Versenyirodával a Bírói és az Ellenőri Testülettel, és arra törekszünk, hogy minden Liga, NŐVÉR-és UP ülésen, minden kiemelt megbeszélésen képviseljük a magunkat, hiszen a helyszíni kapcsolattartásnál nincs gyorsabb és hatékonyabb. Az általános versenyfelügyelet rajta tartja a szemét a teljes versenyrendszeren, minden felmerülő problémára próbálunk megoldásokat találni, meghallgatva az érintettek javaslatait.”

dr. Ugrin Tamás gyakorló ügyvédként az MVLSZ mellett a Magyar Úszó Szövetségben is dolgozik, széles rálátása van tehát a sportra is: „Tizennégy éves koromig úsztam, a mai napig vízilabdázok a Budapest-bajnokságban, részt veszek szenior világversenyeken, de az extrém sportok, így a hegymászás is nagyon közel áll hozzám. A sport az életem, a családom is partner ebben, egyúttal azon szerencsés embernek vallom magam, akinek a munkája egyben a hobbija is. Egy kicsike alkatrész vagyok a nagy motorban, azért dolgozom, hogy hozzátehessem a magamét ahhoz, hogy sikeres legyen a sportág. A férfiválogatott januári Európa-bajnoki győzelme után ezért is voltam elképesztően boldog, és bízom benne, még sok ilyen szép pillanatot élhetünk meg.”




E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok