Mátyás Judit, a Magyar Vízilabda Szövetség Versenyirodájának vezetője sokszor éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy a nehéz időszakban is zökkenőmentesen menjenek a dolgok. Íme, a sportág egyik legfontosabb – ahogy ő nevezi magát – háttérembere!

Fotó: Derencsényi István

Mondanánk, hogy most, miután a nyári utánpótlás-kupák, a női és férfi BENU Magyar Kupa is lezajlott, van idő szusszanásra – no, speciel ezt a kifejezést a Magyar Vízilabda Szövetség Versenyirodája nem ismeri. Nem ismeri, hiszen számára folyton nagyüzem van.

„Ahogy mondani szoktak, 0-25 órások vagyunk… – fogalmaz a rá jellemző mosollyal Mátyás Judit, a részleg vezetője. – Hála istennek két remek fiatalember, Gyurováth Tamás és Major Márk vesz körül, ők a jobb és a bal oldalam, így hárman igyekszünk elvégezni minden feladatot. Nincs belőlük kevés, hiszen tulajdonképpen a vízilabda összes szegmense megtalál bennünket, legyen szó játékosokról, edzőkről, vezetőkről, sátorállításról, jegyzőkönyvekről, játékvezetőkről, televízióról, és így tovább. Voltaképpen minden nálunk csapódik le, éppen ezért reggel, napközben, este, hétvégén folyamatosan elérhetőek vagyunk.”

Mostanság, a pandémia rendkívül nehéz időszakában a szokottnál is nagyobb teher van a Versenyirodán, napi szinten is rendkívül szoros határidőkkel dolgoznak, amihez bizony nem árt a stressztűrő képesség sem. No, és még valami, amire Mátyás Judit hívja fel a figyelmet: „Szeretni kell a vízilabdát, máshogy ez nem megy! A két említett fiatalember pólós volt, vitathatatlan a kötődésük a sportághoz. Jómagam 2009 óta szolgálom a vízilabdát, amelyet imádok, amely életem szerves részét képezi.”

Tekintettel arra, hogy a hétvégét is rendre az uszodában tölti, adja magát a felvetés: és a pihenés? „A mérkőzések adják az energiát, azok töltenek fel!” – adja meg a választ, majd kérésünkre kitér a sportág általános helyzetére: „A vízilabda népszerűsége töretlen, ez a nyár is bebizonyította. Éppen ezért bátran kijelenthetem, kevés a vízfelület, különösen a fővárosra igaz ez, ahol nagyon kevés az olyan uszoda, ahol a vízilabda élvez prioritást. Ezen kívül a női vízilabdát említeném még, mint hiányérzetet, kicsit talán még mindig mostohagyereknek számít a női póló. Bízom benne, ez tényleg megváltozik – ebben sokat segíthet majd egy olimpiai érem, ami benne van a mostani válogatottban. Nagyon drukkolok Bíró Attila csapatának is!”

Kedvence nincs (aztán persze gyorsan pontosít: „A fiam! Emellett természetesen a válogatott legendáink, hőseink mindig a szívem csücskei, Kemény Dénes egyeduralkodó csapata olyan lökést adott ennek a sportágnak, amely semmihez sem mérhető, ami szerintem utánozhatatlan is egyben!”), pontosan azért, mert igyekszik mindenkit egyformán tisztelni, szeretni. És miként újra hangsúlyozza, mindenkinek segíteni. „Ahol látom, hogy munka van, ahol lehet segíteni, ott nagyon szívesen teszem, természetesen a szabályok keretein belül.”

S lőn. Mint beszámoltunk róla, egy levél érkezett a szövetségbe nemrég Nagykanizsáról, amelyben egy 13 éves fiú írta meg, mennyire szeretne bíró lenni. Nem is volt kérdés, hogy nem marad megválaszolatlanul a levél. Mátyás Judit a háttérben megszervezte a meglepetést: a Kanizsa VSE-Győri VSE korosztályos mérkőzésekre látogatott el, ahol Várkonyi Gabriella (a Játékvezetői Bizottság tagja) és Füzesi Zsolt (az Ellenőri Bizottság tagja) játékvezetőkkel egy kis ajándékcsomaggal lepték meg a fiatalt, és persze egy jó hangulatú beszélgetésre is sor került.

„Lélekemelő pillanatok voltak, ezért is érdemes csinálni” – fűzi hozzá Judit, aki számtalan világversenyen dolgozott már, speciel a dél-koreai világbajnokságon a FINA felkérésre intézte az esemény zsűrivel kapcsolatos teendőit. Ahogy fogalmaz: „Mindig kell egy háttértstáb, márpedig én szeretek úgymond háttértáncosként dolgozni. A mi feladatunk az, hogy előteremtsük azt, hogy a főszereplőknek csak a feladatukkal kelljen foglalkozniuk. Nagy öröm, amikor kapjuk a pozitív visszajelzéseket egy-egy nagy vagy éppen kisebb esemény után, de természetesen az esetleges kritikákból is igyekszünk építkezni, azokat adott esetben elfogadva újítani. Így kerek az egész, és így érhetünk el oda, hogy amikor a januári Európa-bajnokságon Vogel Soma kivédte a spanyolok utolsó ötméteresét, büszkén, meghatottan, szerényen a héttérben meghúzódva konstatálhattuk: kicsit a mi munkánk is a csúcsra ért. No, ilyesmikért is dolgozunk tettre készen tovább!”