Remek meccsen fordított az FTC a BVSC ellen

2020. szeptember 20. 20:16

Sokáig meglepetésre állt a címvédő vasárnapi bajnoki mérkőzése, de aztán a harmadik negyedben védekezést váltott Varga Zsolt csapata és a helyzetkihasználása is javult.

Fotók: Dobos Sándor/MVLSZ

A Ferencváros a BENU Magyar Kupa négyes döntőjére készül, amelyet egy hét múlva rendeznek, ebből a szempontból nagyszerű ellenfelet kapott a BVSC személyében. Ahogyan Varga Zsolt a meccs után fogalmazott, már évek óta nehéz mérkőzéseket vívnak a zuglóiak ellen - most sem volt másként.

A zöldeknél nem lehetett ott a medencében Varga Dénes, Zalánki Gergő és Fekete Gergő, de mondani sem kell, hogy így is a meccs esélyesének számítottak. Ehhez képest a találkozó első fele egyértelműen a zuglóiaké volt, Pásztor Mátyásnak és Gyárfás Tamásnak kétszer is elsült a keze a félidőig - ezt követően viszont nem.

5-3-ra, majd a harmadik negyedben már 7-4-re is előrébb tartott Szűcs Levente csapata, ezután viszont négy perc alatt repesztett egy 6-0-s szériát az FTC, 7-4-ről 10-7-re fordított. Nikola Jaksic és Ioannis Fountoulis duplázott ekkor, és úgy festett, itt el is dőlt a találkozó.

A BVSC nem nagyon bírt már a keményebb védekezéssel, illetve az sem a malmára hajtotta a vizet, hogy két ötméterest is elhibázott, Vogel Soma védte azokat.

Ezzel együtt mindkét szakvezető elégedett volt a mérkőzéssel, amely remekül szolgálta a két csapat felkészülését a szezon további, „fontosabb" szakaszaira.               

E.ON OB I, 5. forduló:

FTC-Telekom Waterpolo - BVSC-Zugló 13-9 (2-3, 2-2, 6-2, 3-2)
Gólszerzők:
Jansik Sz., Fountoulis 3-3, Vigvári Vendel, Jaksic 2-2, Pohl, Vámos, Constantin-Bicari, illetve Mészáros Cs., Pásztor, Gyárfás 2-2, Csapó, Nagy M., Sugár
(Teljes jegyzőkönyv: itt)


Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok