Négy hónap után újra a vízben a Budapestben is

2020. augusztus 07. 12:31

Az MVLSZ Budapesti Területi Igazgatósága 2020. nyarán is megrendezte az utánpótlás gyermek korosztályok nyári felkészülési kupáit. A fiatalabb, 2008-2009-es korosztály a Dr. Somóczi Lórántról elnevezett, az egy évvel idősebbek a Brandi Jenő nevét viselő kupában mérhették fel pillanatnyi állapotukat, formájukat.

Fotó: Keresztes Noémi

Ha pusztán a statisztikai adatokat nézzük, akkor több száz néző, 1.215 gól, több mint 300 sportoló, 108 kiosztott érem, 52 mérkőzés, 19 csapat 11 sportegyesületből, és 6 serleg a mérleg. De ha jobban az események mögé szeretnénk nézni, akkor ennél sokkal többet látunk. Ennél sokkal többet kell, hogy lássunk!
 
Az elmúlt hónapok bezártsága után mindenki nagyon várta már, hogy ne csak a szárazföldön, és elméletben vízilabdázzon, hanem annak elfogadott és megszokott közegében, a vízben is. A sokáig tartó bizonytalanság után az uszodák megnyitásával a csapatok újra visszatérhettek az edzések mellett a versenyzéshez is. A márciusi leállás után a gyerekek már nagyon várták a csapattársakkal való találkozás örömét, sőt, talán még a pillangózással töltött időt is, valamint, hogy végre újra téthelyzetben mérhessék össze erejüket.
 
A félbeszakadt bajnokságokra való tekintettel nevezési díj fizetésétől a Szövetség ezúttal eltekintett, ezzel is segítve a nehéz helyzetbe került egyesületeket. Az egyértelmű cél az volt, hogy végre játéklehetőséghez jussanak a legkisebbek is. Négy hónap vízilabdamérkőzés nélkül mindenkit nagyon megviselt, éhesen érkezett minden kicsi és nagy a meccsek helyszínére, amelyet nemcsak a gólok, de a nézők számából is sejteni lehetett. Sok munka előzte meg ezt a három hetes versenyperiódust vízben és szárazföldön egyaránt. A szokásos nyári edzőtáborok ritmusába kellett beilleszteni a hétvégi meccseket, amelyek reményeink szerint elérték céljukat!
 

Múlt szombaton elérkeztünk a kupasorozat záróakkordjához, a meccseket immáron az asztalon elhelyezett kupák tulajdonjogáért is vívták a felek.
 
A Margitszigeten a Somóczy Kupában a BVSC A csapata a Szegeddel döntetlenezett, de az az egy pont is elég volt ahhoz, hogy a végén hazavigye a legfényesebb érmet. A KSI és az UVSE is végig fej-fej mellett haladt, 6-4-ig a KSI vezetett, 9-9-ig volt döntetlen, innen viszont az UVSE már nem engedte át a vezetést, megléptek a lilák, és két góllal bizonyultak jobbnak ezen a hétvégén, és ezzel a győzelemmel bezsebelték az ezüstöt. Ünnepélyes keretek között a bronzérmet a KSI játékosok nyakába akasztották az MVLSZ közreműködői, akik egy rövid köszöntés után, amelyben szó volt a névadó Somóczy Lórántról is, a medence partján felsorakozott ifjaknak adták át az érmeket.

Fotó: Roszik Ágnes Anetta

 
A Szőnyi úton a 2007-esek játszottak: a BVSC az UVSC ellen végig vezetve szerezte meg a második helyet érő három pontot, a KSI veretlensége az FTC ellen sem forgott veszélyben, a serleg az ünnepélyes díjátadón a legjobb kezekbe került! A Laky Károly Uszodában szintén méltó körülmények között zajlott a díjátadás, Németh Attila Budapesti Területi Igazgatóság vezetője a jelenlévők köszöntése után Brandi Jenőről emlékezett meg röviden, majd ezután kapta meg minden csapat a megérdemelt érmeket és serlegeket. A díjátadás a szokásos fotózással, majd köpenyben fürdőzéssel zárult.
 

Budapesti Somóczi Lóránt Gyermek III.-IV. Fiú (2008-2009) Magyar Kupa
 
Tabella:

Magyar Vízilabda Szövetség Budapesti Területi Igazgatóság
Budapesti Somóczi Lóránt Gyermek III.-IV. Fiú (2008-2009) Magyar Kupa

 
 
   
Tabella - Rájátszás - 1-4.
   
H.
CSAPAT.
M.
GY.
D.
V.
DOBOTT
KAPOTT
GK.
PONT
   
1. 
BVSC A
3
2
1
0
41
29
12
7
   
2. 
UVSE
3
2
0
1
35
37
-2
6
   
3. 
KSI SE I
3
1
0
2
40
38
2
3
   
4. 
Szeged
3
0
1
2
34
46
-12
1
   
                       
Magyar Vízilabda Szövetség Budapesti Területi Igazgatóság
Budapesti Somóczi Lóránt Gyermek III.-IV. Fiú (2008-2009) Magyar Kupa

   
   
Tabella - Rájátszás - 5-8.
   
H.
CSAPAT.
M.
GY.
D.
V.
DOBOTT
KAPOTT
GK.
PONT
   
5.
YBL WPC
3
3
0
0
43
22
21
9
   
6.
KÓPÉ ÚVSE
3
2
0
1
55
35
20
6
   
7.
FTC Telekom II
3
1
0
2
30
32
-2
3
   
8.
BVSC B
3
0
0
3
11
50
-39
0
   
                       
Magyar Vízilabda Szövetség Budapesti Területi Igazgatóság
Budapesti Somóczi Lóránt Gyermek III.-IV. Fiú (2008-2009) Magyar Kupa

   
   
Tabella - Rájátszás - 9-13.
   
H.
CSAPAT.
M.
GY.
D.
V.
DOBOTT
KAPOTT
GK.
PONT
   
9.
KSI SE II
4
4
0
0
82
18
64
12
   
10.
Sportliget
4
3
0
1
37
34
3
9
   
11.
FTC Telekom leány
4
2
0
2
17
26
-9
6
   
12.
Oxigén
4
1
0
3
35
43
-8
3
   
13.
Honvéd
4
0
0
4
16
66
-50
0
   
 
Képek az utolsó fordulóról, valamint a díjátadóról:
https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1YQyM6dc3CStumSZKQzSX1vfumPLDqWB6
Fotó: Keresztes Noémi
 
Budapesti Brandi Jenő Gyermek II. Fiú (2007) Magyar Kupa
 
Tabella:

Magyar Vízilabda Szövetség Budapesti Területi Igazgatóság
Budapesti Brandi Jenő Gyermek II. Fiú (2007) Magyar Kupa

 
 
   
Tabella - Alapszakasz
   
H.
CSAPAT.
M.
GY.
D.
V.
DOBOTT
KAPOTT
GK.
PONT
   
1. 
KSI SE
5
5
0
0
95
29
66
15
   
2. 
BVSC-Zugló
5
4
0
1
75
38
37
12
   
3. 
FTC-Telekom
5
3
0
2
74
44
30
9
   
4. 
UVSE Hunguest Hotels
5
2
0
3
66
51
15
6
   
5. 
Honvéd
5
1
0
4
42
86
-44
3
   
6. 
VUA
5
0
0
5
14
118
-104
0
   
 
Képek az utolsó fordulóról, valamint a díjátadóról:
https://photos.app.goo.gl/4SPrx2MYBuAGczJB9
Fotó: Roszik Ágnes Anetta
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok