BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló, 1. nap: már a nyolc között a Szolnok

2020. július 31. 21:47

Zsivko Gocics együttese a KSI és az Eger legyőzésével biztosította helyét a legjobbak között. A házigazda szentesi csapat szombaton az Egerrel vívhat nagy csatát a nyolc közé jutásért. És a másik három csoportban is elkezdődik a 2. forduló!

Fotó: Vidovics Ferenc/Szentesi VK

Szentesen pénteken elkezdődött a BENU Férfi Magyar Kupa 2. fordulója, méghozzá nagyszerű környezetben, csodálatos időjárás és megtelt lelátók mellett!

A délelőtti mérkőzéseken a Szolnok a Szentest, az Eger pedig a KSI-t győzte le magabiztosan; utóbbi meccsen Baksa Benedek hét gólt szerzett.

Délután jöttek aztán az izgalmak is, amelynek már az M4 Sport nézői is örülhettek, lévén a csatorna élőben közvetítette a csatákat. A KSI nagyszerűen tartotta magát a házigazda ellen, miként tette az 1. fordulóban, ezúttal is nagy csatára kényszerítette nem az élcsapatok között számon tartott ellenfelét. A rutin azonban Pellei Csaba együttese mellett szólt, s végül 11-8-ra hozta is a társaság a találkozót. Említsük meg, vízben volt Vörös Viktor is, akinek szombaton lesz az esküvője – sok boldogságot kívánunk!

Az esti partin Baksa Benedek vezérletével nagyszerűen kezdett az Eger (3-1-es első menet), ám a másodikban már nem tudta bevenni Nagy Viktor kapuját. A legjobban talán az utolsó perc fájt a hevesieknek: 3-3-nál Petrovai Márton időkérését követően emberfórban játszottak, ám addig passzolgattak, míg lejárt végül az idő… Ráadásul odaát Filip Filipovics a támadóidő, majd Nagy Ádám egy pazar csavart ejtéssel a negyed végén talált be az addig jól védő Jászberényi Gábor kapujába. A harmadik negyedben 6-6-nál még egyenlített az Eger, ám ha nehezen is, de szép lassan „kinyitotta” a meccset, felőrölte remekül küzdő ellenfelét a Szolnok, amely végül 15-9-re győzött; Konarik Ákos és Filip Filipovics négy-négy gólt jegyzett, de a triplázó Szeghalmi Zsombort is illik kiemelni, miként hevesi oldalon a Török Béla, Baksa Benedek duót.

 
BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló, július 31.-augusztus 2.
Csoportbeosztás és állás az 1. forduló után
Fehér-csoport: Szolnoki Dózsa 9 pont, Metalcom-Szentes 6 pont, ZF-Eger 3 pont, KSI SE 0 pont
Kék-csoport: OSC-Újbuda 9 pont, BVSC-Zugló Diapolo 4 pont, PVSK-Mecsek Füszért 4 pont, Tatabánya 0 pont
Piros-csoport: FTC-Telekom Waterpolo 9 pont, Budapesti Honvéd 6 pont, UVSE-Hunguest Hotels 3 pont, Debreceni VSE 0 pont
Zöld-csoport: A-Híd-VasasPlaket 9 pont, PannErgy-Miskolc 4 pont, Szeged 3 pont, Kaposvári VK 1 pont
 
BENU Férfi Magyar Kupa, 2. forduló
Fehér-csoport, Szentes
Július 31., péntek
Szolnok-Szentes 17-5 (4-1, 4-1, 5-2, 4-1)
Gólszerzők: Dőry 3, Drasovics 3, Nagy Á. 2, Konarik 2, Schmölcz 2, Filipovics 2, Kovács G., Szeghalmi, Pijetlovics, ill. Pellei F. 2, Takács, Hegedűs, Bozó
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Eger-KSI 22-12 (7-5, 4-2, 5-3, 6-2)
Gólszerzők: Baksa 7, Kovács G. 5, Török 3, Murisics 3, Telegdy, Lőrincz B., Lőrincz Á., Gólya, ill. Pető 3, Gábor 3, Némethy 2, Csapó 2, Dubinák, Bede
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
KSI-Szentes 8-11 (2-3, 1-1, 3-4, 2-3)
Gólszerzők: Pető 2, Gábor 2, Hajdu, Némethy, Dubinák, Szalai, ill. Fülöp 4, Pellei K. 2, Takács, Hegedűs, Pellei F., Somogyi, Vörös
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
Eger-Szolnok 9-15 (3-1, 0-4, 3-4, 3-6)
Gólszerzők:
Török 3, Baksa 3, Lőrincz B. 2, Kovács G., ill. Konarik 4, Filipovics 4, Szeghalmi 3, Angyal, Nagy Á., Schmölcz, Pijetlovics
(Teljes jegyzőkönyv: itt)

Az állás: 1. Szolnok 15, 2. Szentes 9, Eger 6 pont, KSI 0
  
Augusztus 1., szombat
Szolnok-KSI, 10:00
Szentes-Eger, 11:30
 
További program
Kék-csoport, Tatabánya
Augusztus 1., szombat
OSC-BVSC, 13:00 - tv: MVLSZ-stream
Pécs-Tatabánya, 14:30 - tv: MVLSZ-stream
Pécs-OSC, 17:00 - tv: MVLSZ-stream
Tatabánya-BVSC, 18:30 - tv: MVLSZ-stream
Augusztus 2., vasárnap
OSC-Tatabánya, 12:00
BVSC-Pécs, 13:30
 
Piros-csoport, Hajós-uszoda
Augusztus 1., szombat
UVSE-Debrecen, 10:00
FTC-Honvéd, 11:30
UVSE-FTC, 16:00
Debrecen-Honvéd, 17:30
Augusztus 2., vasárnap
FTC-Debrecen, 11:00
Honvéd-UVSE, 12:30
 
Zöld-csoport, Szeged
Augusztus 1., szombat
Vasas-Miskolc, 16:30
Szeged-Kaposvár, 18:15 - tv: M4Sport
Augusztus 2., vasárnap
Szeged-Vasas, 10:00 - tv: MVLSZ-stream
Kaposvár-Miskolc, 11:30 - tv: MVLSZ-stream
Vasas-Kaposvár, 16:00 - tv: MVLSZ-stream
Miskolc-Szeged, 17:30 - tv: MVLSZ-stream



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok