Eger: valahogy veszítettek a végén

2013. november 20. 22:20

Egy olyan mérkőzést bukott el a ZF-Eger a Bajnokok Ligája főtáblájának nyitányán, amelyet ugyanígy meg is nyerhetett volna. Nem simán, de megérdemelten. Viszont a vége mégiscsak 8-7 lett a Reccónak.

Fotó: Kovács Anikó

Hamar a húrok közé csapott az egri együttes, hiszen az első negyed 6. percében már 3-0-lal ment az Eger. Bátori Bence, aztán Salamon Ferenc használt ki biztos kézzel egy-egy emberelőnyt – mindkétszer a jobb oldalról, hátulról találták el a hosszú sarkot –, majd Biros Péter harcolt ki egy ötméterest, amit aztán be is vágott. A Recco eközben 3/0 volt emberelőnyben, a blokkok is a helyükön voltak, egy ízben Kevin Graham labdát szerzett.

Hanem a világklasszisok arra vannak, hogy a megrekedni látszó szekéren lendítsenek: Alekszandar Ivovics két egymást követő támadásból lőtt két bitang nagy gólt átlövésből – hogy a kedvünk jobb legyen, arról Hárai Balázs gondoskodott, aki 5 másodperccel a duda előtt csavart egy szuperszonikus gólt centerből (4-2).

Aztán jött a második negyed – amikor a reccóiak szép lassan összeszedték magukat, a hevesiek pedig elég randán lerobbantak. Történt, hogy míg a Recco egyre feljebb és feljebb kúszott, addig az egriek valóságos bemutatót rendeztek helyzetkihagyásból. A második nyolc percben az alábbi „egyveleggel” hervasztották teltháznyi szurkolótábor hangulatát: emberelőnyben 3/0, egy kihagyott ötméteres, továbbá egy kihagyott ziccer (bár Biros Peti kicsit élesebb szögben érkezett a kapu elé, ennek ellenére gólt lőhetett volna). Nem csoda, hogy 0-3-mal ment el ez a játékrész, és Bisztritsányi Dávid szédületes védése kellett, hogy a szünetre maradjon a 4-5 – szerencsére, kihorgászta Alex Giorgetti két méterről leadott lövését.

A hazaiak dicséretére legyen mondva, a harmadik részben jött a visszakapaszkodás. Abban persze, hogy a Recco nem tudta jobban meglovagolni a második rész hullámhegyét, az is szerepet játszott, hogy elsőszámú centerük, Matteo Aicardi otthon maradt (elég sérülékeny ő is), a második negyed elején pedig Lapenna csavart egy gólt, de közben orrbaverték, ami miatt csaknem másfél negyedre kiszállt, azaz eléggé esetlegessé vált a Recco támadójátéka.

Egyszóval, Salamon Feri megmutatta, hogy a többet ésszel, mint erővel alapvetésnek ebben a sportágban is van helye, szép lóbák után hat méterről is csuklóból engedte el a labdát, ami be is surrant a sarokba, majd egy négyperces, heroikus oda-visszázás után Varga Zsolt lőtt tökéletesen a léc alá, újból emberelőnyben. Azaz sikerült a fordítás, miután az olaszok is el-elveszítették a fonalat, illetve Bisztritsányi bemutatott néhány szédületes védést.

Két perccel a negyed vége előtt következett az első fontos kulcsmomentum: időkérés után támadhatott hat az öt ellen az Eger, de valahogy megállt a mozgás, a labda is, a végén Graham kényszerlövésénél nemigen volt esély – a Recco viszont úgy fejezte be Mladan Janovics révén az előnyt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Így lett 7-5 helyett 6-6 – egy ilyen meccsen semmi sem mindegy, ám ez később visszaütött.

Habár, még akár ez is beleférhetett volna... Jól kezdte az utolsó részt az Eger, kibekkeltek egy hátrányt, a másik oldalon megint nyekegett kissé a fór, ám a 21. másodpercben Varga Zsolt kapásszélről elengedett labdája csak benyomakodott Tempesti kezéről (7-6), 5:43-mal a vége előtt. Egy felesleges mezőnykiállításból azonban újfent egyenlített a Recco, Ivovics megint bántóan tisztán lőhetett (7-7), és maradt szűk öt perc.

Kettő elment a gyürkőzéssel, majd újabb reccói fór következett, és az időkérés megint használt: most a falat játszották meg – Madaras Norbi adott szédületes gólpasszt, sajnos –, Giorgetti pedig nem hibázott. (Meg kell hagyni, a döntő momentumokban elég jól variálták a befejezéseket előnyben.)

Az egrieknek a hátralévő három percben két emberelőnyük akadt, az egyik 2:12-nél, a másik 0:27-nél, ám egyiket sem tudták kihasználni. Az elsőben Graham adott egy megjátszhatatlan labdát a falba, az utolsónál pedig Bátori először jól lőtt, Tempesti szédületesen nagyot védett – másodjára, a szöglet után viszont talán nem a szélsőnek kellett volna vállalnia, hiszen eléggé éles volt a szög, és nem is tudott rendesen beleállni, még egy vagy két passz tán belefért volna...

Nem csoda, hogy méla csend ülte meg az uszodát: mindenki úgy gondolta, itt valami nem stimmel, hiszen az Egernek nem nulla ponttal kellett volna kijönnie a mérkőzésből... A vége azonban mégiscsak ez lett, holott igen ritkán adódik alkalom, hogy a Recco legyőzéséhez nem kell úgymond kettőhuszat ugrani magasban...

Bajnokok Ligája, A-csoport, 1. forduló: 

ZF-Eger–Pro Recco (olasz) 7-8 (4-2, 0-3, 2-1, 1-2)
Játékvezetők:
Margeta (szlovén), Franulovic (horvát)

Eger: Bisztritsányi – Bátori 1, Biros 1, Bundschuh, Hárai 1, Gór-Nagy, Graham. Cserék: Bedő, Varga Zs. 2, Salamon 2, Kovács G., Sántavy. Vezetőedző: Gerendás György
Recco: Tempesti – M. Janovics 2, Giorgietti 1, Ivovics 3, Giacoppo, Felugo, Madaras. Cserék: Figari 1, Lapenna 1, Figlioli 1, Jokovic, Gitto. Vezetőedző: Riccardo Tempestini

Emberelőnyök: 5/12, illetve 4/12
Ötméteresek: 1/2, illetve –
Kipontozódott: Gór-Nagy (17.), Sántavy (22.)

A csoport másik két mérkőzésén:
Jug Dubrovnik (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 11-9
CN Barceloneta (spanyol)–Primorje Rjeka (horvát) 8-7

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok