Mérhetetlen fájdalom: elhunyt Benedek Tibor
Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyva maga után.
Részvétnyilvánításaikat nyilvános felületeken tisztelettel fogadjuk. Családja kérésére kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben e nehéz időszak játékszabályait.
----------------------------------------------
Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni a gerincproblémái miatt. Vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett, majd 1989 és 1996 között az Újpest csapatát erősítette. Ezt követően Olaszországba szerződött, ahol előbb az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. Pályafutása folytatásában, 2004 és 2007 között ismét Magyarországon, a Budapesti Honvéd együttesében játszott, majd visszatért a Pro Reccóhoz, ahol 2012-es visszavonulásáig vízilabdázott.
Az élsport mellett a tanulásra is kiemelt figyelmet fordított: 1991-ben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója volt, ahol 2006-ban vehette át diplomáját.
Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, emellett több alkalommal volt magyar és olasz bajnok. Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok lett – az isztambuli viadalon az oroszok ellen 8-7-es győzelemből hét góllal vette ki a részét –, majd a junior világ- és Európa-bajnokságról is bronzéremmel tért haza. Öt olimpián szerepelt: 1992-ben Barcelonában hatodik lett a csapattal, 21 találattal pedig a torna gólkirálya volt. Négy évvel később Atlantában negyedik helyezést ért el, és ismét ő dobta a legtöbb gólt.
Benedek Tibor – aki egy kézsérülés miatt 1995-től csak csuklóvédőben tudott játszani – éveken keresztül a nemzeti együttes csapatkapitánya volt. Sydneyben (2000), Athénban (2004) és Pekingben (2008) olimpiai aranyérmet ünnepelhetett társaival. A 2003-as barcelonai világbajnokságon szintén győzött, 1998-ban és 2005-ben vb-ezüstérmes, 1991-ben pedig bronzérmes volt. Az Európa-bajnokságokról egy aranyérme (1997), illetve két második és három harmadik helyezése van, emellett egyszeres világkupa- és kétszeres világliga-győztes. A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.
Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte: 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.
Négy évvel ezelőtt beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Ezután, 2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott. Idén májusában bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.
Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008) kitüntetést is. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára. Benedek Tibort a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti.
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke: „Nehéz… Nagyon nehéz… Keresem, nehezen találom a szavakat… Sorjáznak az emlékek, a közös emlékek. Amikor gyerekek voltunk, amikor ifjú titánként fejjel mentünk a falnak, amikor edzésről edzésre kemény dolgozunk azért, hogy egyszer ott állhassunk a dobogó tetejét. Ott álltunk. Együtt, egymás kezét fogva, mosolyogva, sírva. Most is sírunk, könnyezünk, együtt, a vízilabdacsalád, együtt a sport családja, együtt a magyarság. Felfoghatatlan veszteség, hogy Tibi nincs már közöttünk, hogy nem nevethetünk együtt, nem ölelhetjük át egymást. Példakép, igazi példakép volt ő, úgy játékosként, mint edzőként. Példakép emberként. Nehéz… Nagyon nehéz… Pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Tibi, ígérem, az általad elkezdett csodálatos munkát, az utánpótlás megreformálását folytatjuk a többiekkel! Mindig itt leszel a szívünkben! Isten Veled, barátom!”