Az A-Híd a Vasas új névadó szponzora, Vad Lajos az edzője

2020. április 17. 10:10

Alább a Vasas SC közleményét szöveghűen közöljük.

'"Az utóbbi napok egyeztetéseit követően véglegessé vált, hogy az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó A-Híd Zrt. lesz a következő szezontól a Vasas felnőtt vízilabdacsapatának kiemelt, névadó szponzora. Az A-Híd VasasPlaket vezetőedzője Vad Lajos, a segítője Bóbis Máté, míg a kapusedző Mátéfalvy Csaba lesz. A végleges játékoskeret a következő hetekben alakul ki, de a tervek szerint több válogatott játékos is piros-kékben folytatja majd pályafutását.

Elsőként Markovits László klubelnököt kérdeztük a friss fejleményekről:
- Nagy öröm és előrelépés ez számunkra, hiszen hosszú évek óta azon dolgozunk, hogy a Vasas csapatsportágaihoz kiemelt szponzorokat vagy többségi tulajdonosokat nyerjünk meg. A koronavírus-járvány lehetséges sportgazdasági következményei miatt pedig még fontosabbá válik, hogy a jövőben ne az anyaegyesületre mint civil szervezetre háruljon a felnőtt csapataink finanszírozásának döntő része. Apáthy Endréről köztudott, hogy több sportágat és sportolót is támogat Magyarországon a cégcsoportján keresztül, én magam is régóta jó sportbaráti viszonyban vagyok vele. A közelmúltban azzal keresett meg, hogy a következő szezontól távozik az OSC-től, de szeretne a vízilabdasportág támogatója maradni, így nyitott lenne arra, hogy a Vasasnál vállaljon szerepet.
Természetesen arról is megkérdeztük klubelnökünket, hogy az új együttműködés hogyan befolyásolja a felnőtt csapat 2020/2021-es szezonját.
- Az A-Híd csatlakozása új helyzetet teremtett, sokkal komolyabb lehetőségeink nyílnak a következő szezonra, mint ahogyan eredetileg terveztük. Az első fontos közös lépésként megállapodtunk az új szakmai stáb három tagjával, így Vad Lajos vezetőedző munkáját Bóbis Máté és Mátéfalvy Csaba segítik majd. A következő hetek feladatmegosztása szerint az új névadó az OSC eddigi játékosaival tárgyal majd, mi pedig a saját szakosztályunk által megkezdett tárgyalásokat fogjuk véglegesíteni.
Úgy tűnik tehát, a jövőben más célokért küzdhet csapatunk, mint az elmúlt években, amire Markovits László külön is kitért:
- Ha csak az én eddigi elnökségem 18 évét nézzük, a vízilabdában minden meghatározó klubnak voltak jobb és rosszabb időszakai, függően attól, hogy milyen támogatókat tudtak megnyerni maguknak. Folyamatos körforgás zajlik, változó lehetőségekkel. A sorozatos bajnoki címeink után mi is átéltünk mélypontokat, amikor elvesztettük a szponzorainkat. Ebben az időszakban csak Tóth Gyula és a Plaket maradt biztos pont a Vasas életében. Az A-Híd csatlakozásával viszont újra esélyünk nyílhat a hagyományainkhoz méltóbb szereplésre.

Természetesen Apáthy Endrét, az A-Híd Zrt. tulajdonosát is megkérdeztük a Vasassal kötött együttműködésről:

- A döntésünkben fontos szerepet játszott, hogy egy nagyhagyományú klubhoz csatlakozunk, amelynek elnökét, Markovits Lászlót jól ismerem a sport világából. Remélem, a mostani bejelentés is egyértelművé teszi mindenki számára, hogy a cégcsoportunk továbbra is elkötelezett a magyar vízilabda támogatása iránt, és töretlenül folytatjuk a 2000-es évek elején elkezdett szponzorációs tevékenységünket a sportágban. Az új közös projektünkkel minden adottá válhat ahhoz, hogy a Vasas hosszú évek után újra visszakerüljön a magyar élmezőnybe, magas szintű játéklehetőséget biztosítva egyes magyar válogatott játékosoknak, ami kulcsfontosságú a 2021-re halasztott olimpiai játékok miatt is."



BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok