Remekül sikerült a Téli Kupa, amelyet az Oázis SC nyert meg

2020. február 21. 09:00

Az MVLSZ Budapesti Területi Igazgatósága a hagyományoknak megfelelően 2020-ban is megrendezte a Téli Kupát, amelyen OBI/B-s, Budapesti Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokságban induló, valamint további területi csapatok vettek részt.

Fotók: Roszik Ágnes Anetta

Tíz csapat öt héten keresztül két csoportban mérte össze erejét, majd a rájátszás helyosztó mérkőzésein döntötte el a végső sorrendet az eseménynek helyet biztosító BVSC-uszodában. A döntő mérkőzésen egyébként megismétlődött a tavalyi döntő, a főszereplők ugyan azok voltak, aki 2019-ben is, viszont most a győzelmet, így a kupát, az OÁZIS SC csapata szerezte meg a tavalyi bajnok Sportliget SE csapatával vívott végsőkig kiélezett mérkőzésen.
 
A helyezettek, és a különdíjasok ünnepélyes díjátadón Németh Attila területi igazgató köszöntő szavai után Fodor Rajmund kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa- bajnoktól, és a Budapesti Területi Igazgatóság csapatától vehették át az érmeket, kupákat, emléklapokat.
 
A torna legjobb játékosa Albert Barnabás (Fehérvár VSE), legjobb kapusa Schumann Szergej (Sportliget SE) lett. Az ünneplés pezsgőzéssel és az elmaradhatatlan csapatfotózással folytatódott.
 
Az összesen 25 mérkőzésből álló téli felkészülési kupa nagyon jó alkalomnak bizonyult arra is, hogy a májusi masters Európa-bajnokságra készülő csapatok felmérjék pillanatnyi állapotukat.
 
Helyezések:
1. Oázis SC
2. Sportliget SE
3. Fehérvár VSE
4. Vidám Vízilovak CSE
5. Zemplénk VK
6. HETE
7. BVSC-Zugló Heavy Tools
8. BVSC-Zugló 45
9. KPSE KEAC
10. MAFC-INFINITYN
 
Legjobb kapus: Schumann Szergej (Sportliget SE)
Legjobb játékos: Albert Barnabás (Fehérvár VSE)
 

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok