Mihók Attila: Győzelem-orientáltak a lányok

2013. november 17. 16:51

A szolnoki Theodora Magyar Kupa női döntőjében a Dunaújváros megverte a címvédő Egert, és ezzel elhódította a trófeát.

Fotó: Kovács Anikó

Mihók Attila fürdött először az új szolnoki Vízilabda Aréna medencéjében, hiszen csapata, a Dunaújvárosi Főiskola megnyerte a Theodora Magyar Kupát. Az Eger együttesét 10-9-re verte meg a válogatottakat igazoló újvárosi csapat, amely a döntőben sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott ellenfelénél.

A vezetőedző már az éremátadás után nyilatkozott, természetesen és joggal boldogan.

Talán az dönthetett a csapat javára, hogy végig vezetett, és nem kellett futni az eredmény után.
Igen, így van. A mi esetünkben ez nagyon fontos, mert elképesztően fiatal csapat vagyunk, s bár a képességeket tekintve nem kell szégyenkezünk, azért fejben sérülékenyebbek vagyunk. Ez most is kiderült, hiszen három perccel a vége előtt háromgólos előnyt azért meg kellett volna tartani. Aláírtuk volna ezt mellesleg az elején. Sok gólt lőttünk, végig vezettünk, talán hátrányban nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Összességében azért nagyon elégedettek és boldogok vagyunk, hogy négy év után el tudtuk hódítani a kupát.

A Szentes elleni meccs után látszódott már, hogy ma ez így történhet? Mit lehetett látni a lányokon ma reggel?
Az mindig nagyon látszik, hogy eltökéltek, és győzelem-orientáltak. Sokkal inkább azok, mintsem kudarckerülők. Ez persze önmagában nem elég. Fizikálisan felkészültek vagyunk, technikailag ügyesek, már csak csapattá kell érnünk, és ahhoz olyan meccsek szükségesek, mint a Szentes elleni vagy ez a mai. Fel sem merült az, hogy szoros meccsen kikapjunk, és azzal is elégedettek leszünk.

A bajnokságra ez a győzelem jó előjel lehet, mert így nem fordulhatnak majd talán elő olyan bakik, mint eddig.
Ez nem biztos, mert most is látszódott, hogy elég három-négy perc, és sorozatos hibákat tudunk elkövetni. Ezt tudtuk eddig is, de menni fogunk előre, megyünk, megyünk, ha győzünk, elégedettek leszünk, ha vesztünk szomorúak. Persze, nem az a cél.

Miből áll majd az ünneplés?
Még nem beszéltünk erről, de most hazamegyünk Dunaújvárosba, és egy vacsorában biztosan részünk lesz. Olyan nagyon azért nem engedhetik el magukat a lányok, hiszen holnap már válogatott program van. Azért egy kicsit ellazulhatnak.

Kelemen Attilát, az Eger vezetőedzőjét nyilván arról kérdeztük, min múlott a győzelem:

Sok mindenen, nyilván kezdődött a péntekkel, Ráski Lilla szerencsétlen sérülésével. Ehhez jött hozzá az, hogy a mai mérkőzésen a meghatározó játékosok nem nyújtották azt, amit elvárhatunk tőlük. Bizonyos szituációkban rossz döntéseket hoztak, és ez nem fért ma bele. Sajnálom, hogy így alakult, de megérdemelten nyert a Dunaújváros. A vízilabdát gólra játsszák, általában az szokott nyerni, aki több gólt lő, ez most is bebizonyosodott.

Egyedül talán Clayton volt az, akire egy rossz szava sem lehet.
Kétségtelen, hogy neki most kijött a lépés. Azt kell mondjam, hogy végre, hiszen most volt annyira hasznos, mint amennyire mindig is szeretnénk, hogy az legyen. Igazi kupameccs volt, amin az aktuálisan jobb formában lévő csapat nyert.
 
Gurisatti Gréta csapata egyik legjobbja volt, de a végén kicsit bosszankodhatott mert nem fújtak a játékvezetők az ellene elkövetett szabálytalanságok okán:

„Most ez már annyira nem érdekel, nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk. Az utolsó negyedben fáradtunk, mi is, és az Eger is, cserélni sem tudtunk már úgy, mint terveztük. Amikor készültünk erre a hétvégére, egyedül a Szentes elleni meccsen járt az agyunk, úgy voltunk vele, addig, amíg nem nyerjük meg azt a mérkőzést, addig nincs is Eger. A Szentes elleni győzelem egy akkora lendületet adott a csapatnak, hogy a ma reggeli edzésen már lehetett látni az arcokon, hogy mennyire eltökéltek vagyunk. Nagyon együtt voltunk, és ennek meg is lett az eredménye”.

Kasó Orsolya csapata legjobbja volt, még akkor is, ha olyan gólokat is kapott, ami nem megszokott. Viszont kiélezett helyzetekben mindig jó helyen volt.

Elég nehéz volt a mérkőzés, az ellenfélnél rengeteg olyan játékos van, akire mindig extra figyelmet kell fordítani. És Edina is nagyon jól védett. Ami döntött, az az, hogy mindig vezettünk a meccsen. Volt pár blokkos gólom, amit nem is értek, de úgy tűnik, ma ez is belefért. Volt pár hibánk, de igazából ez most nem érdekel, a lényeg, hogy nyertünk.

Az Eger elleni bajnokin kikaptatok hazai pályán, abból a meccsből készültetek?
Nem néztük vissza a meccset. A lényeg ma az volt, hogy vízilabdázzunk, vízilabdázzunk. Megtettük.

Gangl Edina tehát valóban jól védett, de az Egernek ma ez is kevés volt.

Lilla nagyon hiányzott? – kérdeztük Ráski Lilla sérüléséről a válogatott kapust.
Igen, az ő hiánya nagy veszteség volt. Mindig jó, ha egy csapatban van egy jó balkezes, és ő klasszis balkezes, ráadásul nagyon jól lát a pályán. De ettől függetlenül is meg lehetett volna nyerni a mérkőzést. Hagytuk elmenni az elején a Dunaújvárost, ezt ilyen szinten nem lehet megcsinálni. A végén még megvolt az esélyünk az egyenlítésre, de sajnos nem sikerült.

Visszavágtok a bajnokságban?
Persze, ez a tervünk. Eddig veretlenek vagyunk, és ha nem is tarthat ez feltétlenül ki a végéig, azért egy kiegyensúlyozott teljesítményre törekszünk, és már itt van a nyakunkon a nemzetközi kupahétvége is. Javítani fogunk.

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok