Eb 2020: törökveréssel a spanyolokra hangolva

2020. január 14. 20:31

A Märcz Tamás irányította férfiválogatottunk első meccsén 19-5-re győzte le Törökországot. Folytatás csütörtökön 19 órától Spanyolország ellen.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

... és akkor vízben az urak is!
 
Vártuk, nagyon vártuk, hogy férfiválogatottunk is elkezdje remélhető menetelését az Európa-bajnokságon, s lőn, Törökország ellen minden adott volt a felejthetetlen kezdéshez: „kellemes" ellenfél, jó hangulat.
 
Az összecsapást úgy kezdtük, mint a török elleni első mérkőzést még az 1991-es kontinensviadalon: akkor 3-3, most 4-4 állt egy negyed után a táblán.

 
Azt a mérkőzést akkor 22-7-re nyerte meg a válogatott, az utódok most 19-5-re győztek. Avagy természetesen ahogy akkor, ezúttal is helyreállt a világ rendje. Nem mellesleg Erdélyi Balázs vezető találata után 3-1-re a bátran pólózó ellenfél két góllal lépett el, majd 4-3-as vezetésünk után tudott egyenlíteni. Nyilván nagy élmény számukra a Duna Arénában játszani (ehhez selejtezniük kellett), és igyekeztek megmutatni, hogy itt a helyük.
 

A második negyedtől elkezdtek komolyabban védekezni a mieink, rögvest sokkal nehezebb helyzetbe kerültek a török játékosok, akiknek láthatóan egyre nagyobb energiákat kellett mozgósítaniuk egyáltalán a helyzetféleséghez is... Mindeközben centereinket, Mezei Tamást és Hárai Balázst nem tudták tartani, Angyal Dániel biztos kézzel tette be Varga Dénes passzát, Erdélyi és Vámos Márton bombája akadt be, illetve közte Jansik Szilárd ejtette át Sezer kapust.
 
Fordulás után jött a kapuba Nagy Viktor helyett Vogel Soma, mindenkinek lehetőséget adott Märcz Tamás kapitány. A mérkőzésen magabiztosan haladt előre csapatunk, több szép góllal tapsoltatta meg a lelkes közönséget, ahogy mondani szokták, a foglalkozás elérte a célját. Jöhet csütörtökön a kulcsmeccs a csoportban, avagy a máltaiakat 23-7-re legyőző spanyolok elleni összecsapás.

 
34. LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST, DUNA ARÉNA
FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 1. forduló       
C-CSOPORT


TÖRÖKORSZÁG-MAGYARORSZÁG 5-19 (4-4, 0-4, 1-3, 0-8)
Vezette: Santos (portugál), Rakovics (szerb)
 
Törökország: Sezer - Acar, Biyik, Yenigün 2, Sönmez, Özbek 2, Kahraman. Csere: Caner, Yutmaz 1, Gürdenli, Senemoglu, Dilek, Kil (kapus). Szövetségi kapitány: Sinan Turunc
 
Magyarország: Nagy V. - Vámos 2, Hosnyánszky 2, Pohl 1, Erdélyi 3, Varga D. 1, Mezei 1. Csere: Angyal 2, Manhercz 4, Zalánki 2, Jansik Sz. 1, Hárai, Vogel (kapus). Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

 További eredmények
A-CSOPORT
Szlovákia-Montenegró 4-15
Németország-Horvátország 9-17
B-CSOPORT
Románia-Hollandia 8-9
Szerbia-Oroszország 13-9
C-CSOPORT
Málta-Spanyolország 7-23
D-CSOPORT
Franciaország-Grúzia 7-9
Olaszország-Görögország 10-6

Következik
2020. január 16., csütörtök
CSOPORTKÖR, FÉRFIAK, 2. forduló
A-CSOPORT
10.00: 
Németország-Szlovákia
20.30: Montenegró-Horvátország (Tv: M4 Sport)
B-CSOPORT
13.00: Románia-Szerbia
14.30: Oroszország-Hollandia
C-CSOPORT
11.30: 
Málta-Törökország
19.00: MAGYARORSZÁG-Spanyolország (Tv: M4 Sport)
D-CSOPORT
16.00: 
Görögország-Grúzia
17.30: Franciaország-Olaszország (Tv: M4 Sport)

Az EB TELJES MENETRENDJE, EREDMÉNYSORA - EZEN A LINKEN
 
Az Eb hivatalos weblapja: itt található
Az Eb hivatalos Facebook-oldala: itt található
Jegyértékesítés az Eb-re: ezen a felületen

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok