Eb 2020: elkezdik a férfiak is, az első ellenfél Törökország

2020. január 14. 08:00

A Märcz Tamás irányította férfiválogatottunk 19:30-tól Törökország ellen kezdi meg Európa-bajnoki szereplését a Duna Arénában.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

Hasonlóan a női válogatotthoz, várhatóan a férfira is könnyed bemutatkozás, afféle „ismerkedjünk meg az Európa-bajnokságon, tétmeccsen is a medencével, a hangulattal" mérkőzés vár az urak 1. fordulójában. A különbség annyi, hogy Märcz Tamás csapatának „csak" egy ilyen összecsapása lesz a csoportrangadóig, a csütörtöki Spanyolország elleni ütközetig, avagy a keddi, Törökországgal szembeni találkozó telik ennek jegyében.
 



A két napja tartó kontinensviadalon értelemszerűen eddig a hölgyek voltak főszerepben, de mostantól színpadra lépnek a férfiak is, akik a szövetségi kapitány elmondása szerint „Továbbra is keményen dolgoztunk a medencében és a tornateremben, ugyanis igyekszünk előre gondolkodni. Az Európa-bajnokság alatt kevesebb lehetőség van a kondíció javítására, a mérkőzések közötti minimális edzésidőben már csak finomhangolást tudunk végezni. Egyértelmű, hogy a spanyolok elleni csoportmeccs meghatározó lesz, éppen ezért arra használjuk fel a törökök elleni nyitó mérkőzést, hogy formába lendüljünk és gyakoroljunk bizonyos taktikai elemeket, már amiket nem akarunk eldugni a spanyolok elől. Meglátjuk, milyen játékerőt képvisel az ellenfél, mindenesetre kellő tisztelettel állunk a találkozóhoz, és a lendületet már ezen a meccsen is szeretném látni."
 
Törökországgal a 2016-os, belgrádi kontinensviadalon játszott az akkor Benedek Tibor irányította válogatott, és 20-5-re győzött - most sem várható sokkal kisebb különbség...

 
NAPI STATISZTIKA
 
1 - ennyi Eb-újoncunk van: csupán Jansik Szilárd készül az első Eb-meccsére
 
64 - ennyi magyar gólt szerzett válogatottunk az Eb-k során három meccsen a törökök ellen
 
1935 - ennyi magyar gólt szerzett férfiválogatottunk eddig az Európa-bajnokságokon
 
A férfiválogatott Európa-bajnoki kerete
Kapusok
: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) 
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC),  Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC) 
 
34. LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUDAPEST
FÉRFIAK
 
FÉRFIAK
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT: Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
B-CSOPORT:
 Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
C-CSOPORT: 
Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta
D-CSOPORT:
 Olaszország, Görögország, Grúzia, Franciaország
 
Az 1. forduló (2020. január 14., kedd) programja
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT 
11.30: 
Szlovákia-Montenegró
14.30: Németország-Horvátország
B-CSOPORT
10.00: Románia-Hollandia
17.30: Szerbia-Oroszország (Tv: M4 Sport)
C-CSOPORT
13.00: 
Málta-Spanyolország
19.30: Törökország-MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
D-CSOPORT 
16.00: 
Franciaország-Grúzia
21.00: Olaszország-Görögország (Tv: M4 Sport)

Az EB TELJES MENETRENDJE, EREDMÉNYSORA - EZEN A LINKEN


Az Eb hivatalos weblapja: itt található
Az Eb hivatalos Facebook-oldala: itt található
Jegyértékesítés az Eb-re: ezen a felületen
 
 
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok