„Ez a csapat képes mindenért harcba szállni!” - íme, a női Eb-csapat!

2020. január 08. 11:13

Bíró Attila az elmúlt öt esztendő legnehezebb keretszűkítésén van túl, mindazonáltal, mint említette, az elmúlt időszak jó eredményei sem altatják el a csapatot, amely vasárnap Horvátország ellen kezdi meg szereplését a Duna Arénában.

Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

 Tekintettel arra, hogy világliga-meccsen a világbajnoki ezüstérmes spanyolok otthonában döntetlent játszott a csapat, hogy az oroszok és a görögök otthonában is magabiztosan győzött, hogy a dunaújvárosi felkészülési tornán erőt demonstrálva múlta felül sorrendben a francia, a kínai és a görög riválisát, hogy a különböző tesztek kiváló eredményeket mutattak, a szokásosnál is nehezebb döntés várt Bíró Attilára, a szakmai stábra.
 
A szövetségi kapitány döntése szerint végül a 16-os keretéből a kapus Magyari Aldának, illetve két 2016-os Európa-bajnoknak, Antal Dórának és Szücs Gabriellának nem adatik meg a vasárnap kezdő kontinensviadalon való szereplés. Miként indokolt: „Közhely vagy sem, az elmúlt öt esztendő legnehezebb világverseny előtti döntését kellett meghoznom. Olyan szinten nőttek fel a fiatalabb játékosok a tapasztaltabbakhoz, hogy nünaszok dönthettek csak. Szerkezetileg per pillanat a kijelölt tizenhárom játékosból álló csapatot tartjuk a legjobbnak arra, hogy az Európa-bajnokságon az ismert célokért harcoljon."

 
Ami az elkövetkezendő napokat illeti: a kijelölt csapat két napon keresztül a kínai válogatottal készül, szombaton költözik be egy budapesti szállodába, vasárnap pedig Horvátország ellen megkezdi szereplését Eb-szereplését a Duna Arénában.
 
Bíró Attila kiemelte: „Jó formában, kiváló erőben vannak a lányok, robbanékonyak, de még minden lehet javítani, speciel most a gyorsításon, a dinamizmuson van a hangsúly. Az elmúlt hónapok, hetek valóban jó eredményeinek örülünk, ugyanakkor cseppet sem altat el bennünket! A mögöttünk hagyott mérkőzések semmilyen szempontból nem érnek fel egyetlen Európa-bajnoki mérkőzéssel sem, tudjuk, hogy az ellenfeleink is sokat dolgoznak, ők is munkából játszottak. Optimisták lehetünk, elbizakodottak nem, tudjuk, mi a dolgunk. Abban biztos vagyok, hogy ez a csapat képes mindenért harcba szállni!"
 
A női válogatott Európa-bajnoki kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
Az 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokságot 2020. január 12-26. között a Duna Arénában rendezik.
Az Eb hivatalos weblapja:
 itt található
Az Eb hivatalos Facebook-oldala: itt található
Jegyértékesítés az Eb-re: ezen a felületen



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok