Kína ellen is dominált a csapat - kilencgólos győzelem

2020. január 05. 20:10

A Bíró Attila irányította női csapatunk a dunaújvárosi nemzetközi torna második napján ázsiai ellenfelét 16-7-re győzte le. Folytatás hétfőn 19 órától Görögország ellen.

Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

„Sokkal nehezebb lesz, fizikálisan jóval erősebbek. Ez a meccs már rangadónak számít, csakúgy, mint a görögökkel szembeni hétfőn. Van, akit szándékosan többet, vagy kevesebbet játszatok, aminek megvannak az okai. Az Eb-keret kijelölésénél majd a következő két találkozó fog sokkal többet nyomni a latba" - fogalmazott Bíró Attila a kínaiak elleni mérkőzés előtt.
 
Az ázsiaiak szombaton 8-7-re legyőzték az Eb-ezüstérmes görögöket, a mieink 21-5-re ütötték ki a franciákat, így a két győztes találkozott. És speciel abban nem lett igaza szövetségi kapitányunknak, hogy sokkal nehezebb parti vár csapatára - emiatt minden bizonnyal nem bánkódik... Nem, mert válogatottunk végig dominált az összecsapáson, kétség sem férhetett ahhoz, melyik a jobb együttes.

 
Az első negyedben Keszthelyi Rita és Gyöngyössy Anikó góljára is volt válasza az ellenfélnek, ám Szilágyi Dorottya megúszására és Keszthelyi fórgóljára már nem. És miután a második negyedben Keszthelyi vezetésével továbbra is ellenállhatatlanul támadott a társaság, és Gangl Edina előtt is hatékonyabb volt a fal, nőtt, nőtt a különbség.
 

Térfélcsere után sem változott a játék képe: a közönség öröméra szép támadásokat, és motivált, összehangolt védekezést láthattunk. A második félidőben is nyolc gólt szerzett a csapat, a négygólos csapatkapitány, Keszthelyi Rita mellett Garda Krisztina és Szilágyi Dorottya is háromig jutott, de nem szabad pusztán őket kiemelni, mert valódi csapatmunka volt a kínaiak ilyenfajta legyőzése, avagy mindenki hozzátette a magáét a 16-7-es győzelemhez.

Bíró Attila a magabiztos siker után teljesen elégedetten értékelhette a találkozót, amelyen kiválóan játszott csapata. Ez a különbség már komoly értékmérő és nagyon jó eredmény, nem csak azért, mert Kína nem olyan régen Kanadában egy tornán mindenki ellen szoros eredményt ért el. – Tényleg nagyon jól játszottunk, az összes olyan elem, amit gyakoroltunk, kilencven-száz százalékban működött. A kapusteljesítménytől kezdve a centereken át a szélsőkig, mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez. Az volt a kérésem a mérkőzés előtt, hogy hét-nyolc gólnál többet ne kapjunk, ez volt az elsődleges cél. Az, hogy mellette tizenhatot dobtunk, várakozáson felüli, ez a kínai együttes sokkal jobb annál, hogy ennyivel megverjék őket, de annak mindenképpen örülök, hogy ez is benne van a csapatban. Kíváncsian várom, ebből hétfőn miként tudunk tovább menni, fejlődni egy teljesen más stílusú görög válogatott ellen – mondta a szakvezető, aki mosolyogva fogadta a felvetést, hogy akkor minden kívánsága így teljesüljön legalább az elkövetkező három hétben. A kapitány szerint azt nem szabad nézni, hogy Kína legyőzte a görögöket, akik folyamatosan javuló játékot mutatnak. Ugyan december végén Athénban a világliga csoportmeccsen viszonylag simán nyertünk ellenük, most úgy véli nehezebb dolguk lesz. – Bár úgy vélem, mi is fejlődtünk, azt eddig is tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom kijelölni az Eb-csapatot, de egy ilyen találkozó után, mint a mai, pláne nem. Van egy elképzelésem a keretről, de azért nem csak ezt a tornát nézem, az ősz, de akár még a nyári világbajnokság is beleszámít az értékelésbe. Jó úton vagyunk, de nagyon fontos, hogy ne szálljanak el a gondolatok, a fejek, ott vagyunk, ahogyan eddig is, az Európa-bajnokság esélyesei között. Nyilván ott mindenképpen le szeretném győzni a görögöket, de persze hétfőn is ez a cél – tette hozzá.
 
Válogatottunk hétfőn 19 órától Eb-csoportellenfele, Görögország ellen zárja a dunaújvárosi tornát.

 
Nemzetközi felkészülési női torna, Dunaújváros
Magyarország-Kína 16-7 (4-2, 4-1, 4-1, 4-3)

Gólszerzők: Keszthelyi 4, Garda 3, Szilágyi 3, Leimeter 2, Gurisatti, Vályi, Illés, Gyöngyössy, ill. Lu Y. 2, Zhang D. 2, Xiong, Wang, Zhang J.
  
Franciaország-Görögország 7-13

További program
Január 6., hétfő
Kína-Franciaország, 17:00
Magyarország-Görögország, 19:00
 
A női válogatott 16-os kerete
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Magyari Alda (Eger)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
Az 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokságot 2020. január 12-26. között a Duna Arénában rendezik.
Az Eb hivatalos weblapja:
 itt található
Az Eb hivatalos Facebook-oldala: itt található
Jegyértékesítés az Eb-re: ezen a felületen

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok