Férfi BL, 7. forduló: Berlinben nyert a Szolnok, OSC-FTC rangadó következik

2019. december 13. 22:00

Zsivko Gocics csapata az A-csoportban a Spandau vendégeként 14-10-re győzött. Szombaton következik a B-csoport rangadója, azaz a vasárnapi Magyar Kupa-döntő két együttese a Nyéki-uszodában újra összecsap egymással.

Fotó: MVLSZ

Nem feltétlen beszélhettünk jó szolnoki kezdésről, ám a gyors hátrány után fordítani tudott, majd 3-3-mal zárta az első negyedet a Szolnok. A folytatásban már végig Zsivko Gocics csapata irányított, pontosabb volt a berlinieknél, így a félidőre háromgólos vezetéssel fordulhatott.
 
A harmadik játékrészben úgy tűnt, akár még jobban elhúzhat, ám a németek tartották magukat. A záró negyedet gyors góllal kezdte a Szolnok, Bátori Bence révén immár négy gólra növelte a két fél közti különbséget öt perccel a vége előtt. Nem sokkal később Szatmári Kristóf a harmadik találatát szerezte, ezzel pedig eldöntötte a meccset. A Szolnok jól használta ki emberelőnyeit, Nagy Viktor jól védett. Érdekesség, a mérkőzését a horvát Andrej Franulovic egyedül vezette, mert a román játékvezetőt, Adrian Alexandrescut a bukaresti reptérről infarktus miatt kórházba szállították - ezúton is jobbulást kívánunk neki! 
 
Zsivko Gocics: „Elégedett vagyok a látottakkal, nem is beszélve a három pontról, amellyel növeltük a különbséget a mögöttünk álló csapatokhoz képest. Kemény, férfias küzdelem zajlott a vízben, az első pillanattól az utolsóig jól játszottunk és megérdemeltük a győzelmet."
 
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, 7. FORDULÓ
A-csoport - december 13., péntek
Spandau 04 (német)-Szolnoki Dózsa 10-14 (3-3, 2-5, 3-2, 2-4)
Gólszerzők:
Negrean 4, Holod 2, Jüngling, Saudadier, Strelezkij, Pjesivac, ill. Szatmári 3, Szubotics 3, Bátori 2, Pijetlovics 2, V. Rasovics, Angyal, Drasovics, Dőry
(Teljes jegyzőkönyv: itt)
 
További eredmény
Jadran Split (horvát)-CNA Barceloneta (spanyol) 5-13
 
Hétfőn játszották
Olympiakosz (görög)-Jug Dubrovnik (horvát) 6-5
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Sintez Kazany (orosz) 12-9
Az állás:  1. Olympiakosz 19, 2. Barceloneta 16, 3. Jug 15, 4. Szolnok 12, 5. Hercegnovi 7, 6. Spandau 5, 5. Jadran Split 4, 8. Kazany 3
B-csoport - december 14., szombat
A-Híd-OSC-Újbuda-FTC-Telekom Waterpolo, 19:00 - tv: Digi Sport1
Hétfőn játszották
Mladost Zagreb (horvát)-Marseille (francia) 12-11
Waspo Hannover (német)-CN Terrassa (spanyol) 8-9
Pro Recco (olasz)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 24-9


Az állás: 1.  Recco 17, 2. FTC 16, 3. Mladost 13, 4. OSC 12, 5. Marseille 9, 6. Terrassa 9, 7. Hannover 3, 8. Tbiliszi 0
 
További program
8. FORDULÓ
A-csoport - február 5.
Szolnoki Dózsa-Spandau 04 (német)
CNA Barceloneta (spanyol)-Jadran Split (horvát)
Sintez Kazany (orosz)-Jadran Herceg Novi (montenegrói)
Jug Dubrovnik (horvát)-Olympiakosz (görög)
B-csoport - február 4.
CN Terrassa (spanyol)-Waspo Hannover (német)
FTC-Telekom Waterpolo-A-Híd-OSC-Újbuda
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Pro Recco (olasz)
Marseille (francia)-Mladost Zagreb (horvát)

9. FORDULÓ
A-csoport - február 22.
Spandau 04 (német)-Sintez Kazany (orosz)
Olympiakosz (görög)-CNA Barceloneta (spanyol)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Jadran Split (horvát)
Szolnoki Dózsa-Jug Dubrovnik (horvát)
B-csoport - február 21.
Waspo Hannover (német)-Dinamo Tbiliszi (grúz)
Mladost Zagreb (horvát)-FTC-Telekom Waterpolo
Pro Recco (olasz)-A-Híd-OSC-Újbuda
CN Terrassa (spanyol)-Marseille (francia)

10. FORDULÓ
A-csoport - március 4.
Spandau 04 (német)-Olympiakosz (görög)
Sintez Kazany (orosz)-Jug Dubrovnik (horvát)
CNA Barceloneta (spanyol)-Jadran Herceg Novi (montenegrói)
Jadran Split (horvát)-Szolnoki Dózsa
B-csoport - március 3.
Waspo Hannover (német)-Mladost Zagreb (horvát)
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Marseille (francia)
FTC-Telekom Waterpolo-Pro Recco (olasz)
A-Híd-OSC-Újbuda-CN Terrassa (spanyol)

11. FORDULÓ
A-csoport - április 11.
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Spandau 04 (német)
Jug Dubrovnik (horvát)-Jadran Split (horvát)
Olympiakosz (görög)-Szolnoki Dózsa
CNA Barceloneta (spanyol)-Sintez Kazany (orosz)
B-csoport - április 10.
Pro Recco (olasz)-Waspo Hannover (német)
Mladost Zagreb (horvát)-CN Terrassa (spanyol)
Marseille (francia)-A-Híd-OSC-Újbuda
FTC-Telekom Waterpolo-Dinamo Tbiliszi (grúz)

12. FORDULÓ
A-csoport - április 22.
Spandau 04 (német)-Jug Dubrovnik (horvát)
Jadran Herceg Novi (montenegrói)-Olympiakosz (görög)
Jadran Split (horvát)-Sintez Kazany (orosz)
Szolnoki Dózsa-CNA Barceloneta (spanyol)
B-csoport - április 21.
Waspo Hannover (német)-Marseille (francia)
Pro Recco (olasz)-Mladost Zagreb (horvát)
A-Híd-OSC-Újbuda-Dinamo Tbiliszi (grúz)
CN Terrassa (spanyol)-FTC-Telekom Waterpolo

13. FORDULÓ
A-csoport - május 9.
Spandau 04 (német)-Jadran Split (horvát)
Szolnoki Dózsa-Jadran Herceg Novi (montenegrói)
CNA Barceloneta (spanyol)-Jug Dubrovnik (horvát)
Sintez Kazany (orosz)-Olympiakosz (görög)
B-csoport - május 8.
Waspo Hannover (német)-A-Híd-OSC-Újbuda
CN Terrassa (spanyol)-Pro Recco (olasz)
Marseille (francia)-FTC-Telekom Waterpolo
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Mladost Zagreb (horvát)

14. FORDULÓ
A-csoport - május 20.
CNA Barceloneta (spanyol)-Spandau 04 (német)
Sintez Kazany (orosz)-Szolnoki Dózsa
Olympiakosz (görög)-Jadran Split (horvát)
Jug Dubrovnik (horvát)-Jadran Herceg Novi (montenegrói)
B-csoport - május 19.
Waspo Hannover (német)-FTC-Telekom Waterpolo
Dinamo Tbiliszi (grúz)-CN Terrassa (spanyol)
Mladost Zagreb (horvát)-A-Híd-OSC-Újbuda
Pro Recco (olasz)-Marseille (francia)
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok