Végső nyugalomra helyezték dr. Szívós Istvánt

2019. november 26. 17:24

Több százan vettek búcsút az olimpiai bajnok dr. Szívós Istvántól kedden délután, a Farkasréti temetőben.

Fotó: Szalmás Péter/MOB

A négyszeres olimpikon, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok pólós, később edző, majd sportvezető, a Ferencvárosi TC elnöke, a KSI Vízilabda Szakosztályának vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja életének 72. esztendejében, 2019. november 10-én hunyt el Budapesten.

A szertartáson Traub Pál személyesen megélt korábbi élményekkel búcsúzott a család nevében. Kubatov Gábor, a Ferencvárosi TC elnöke úgy emlékezett a MOB tudósítása szerint: „szálfa termet, hajlott hát, mégis egyenes árnyék” - ez jellemezte Szívós Istvánt. Emlékeztetett, hogy a center 14 évesen már a Fradi felnőtt csapatában, majd 18 esztendősen a válogatottban játszott. A zöld-fehérek első embere arról is beszélt, hogy Szívós István egy új korszakban, a rendszerváltás után vezette sikerre egyesületét, legyen az a labdarúgók BL-szereplése, a jégkorongozók, vagy kosárlabdázók bajnoki szereplése. „Edzőként, sportvezetőként is sok fiatalnak nyitott ajtót a sikerhez” - mondta.

A Magyar Vízilabda Szövetség alelnökeként dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó azt mondta, Szívós István az egész életét a sportágnak szentelte, és mindent elért, amit egy játékos elérhetett. Sportvezetőként is elismert szakember volt, kiváló ember, aki mindig fáradhatatlanul küzdött és kiállt a döntései mellett.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, kardiológus tanszékvezető munkatársként, barátként emlékezett. Elmondta, hogy ő maga még ifjúsági játékos volt a KSI-ben, amikor a montreali sikerért szurkolt a televízió előtt. „Szívós István 1968-ban került be az egyetemre, '74-ben lett fogorvos, aki később a hazai gyermekfogászat egyik meghatározó megújítója, később oktatónak is kiváló volt. Az egyetem alapításának 250. évfordulóján még ősszel találkoztunk vele.”

A szintén olimpiai bajnok Székely Bulcsú személyes élményeivel a KSI nevében méltatta az egykori klubelnököt, szakosztályvezetőt, bajnokot. „Kiváltságos dolog volt mellette lenni” - fogalmazott.

Cservenyák Tibor a '76-os montreáli győztes csapattársak nevében azt mondta: „ő volt maga a csapat, egy teljes intézmény, nélküle elképzelhetetlen lett volna a hetvenes évek vízilabdázó aranycsapata. Léc - mert, hogy ez volt a beceneve - király volt a királyok közt, aki a vízben szolgált. A nemzetközi szövetség még szabályt is változtatott miatta.”

Szívós István a Ferencváros, majd orvosegyetemistaként az OSC játékosa volt. Utóbbiban együtt játszott dr. Bodnár Andrással, akivel a közelmúltban együtt ünnepelték a klub első bajnoki győzelmének 50. évfordulóját. A szintén olimpiai bajnok egykori csapattárs arról is megemlékezett, hogy 1958-ban a Vasas-Eger mérkőzésen búcsúzott a versenysporttól id. Szívós István, aki kétszer is olimpiai bajnok lett. Markovits Kálmán korábbi szövetségi kapitány 1966-ban válogatta be a keretbe Szívóst. „1968-tól volt az OSC játékosa, mi akkortól együtt készültünk, egy évtizeden keresztül, '78-ig játszottunk együtt.” 

Az olimpiai család nevében Kulcsár Krisztián elnök méltatta Montreal bajnokcsapatának tagját. A sportvezető kiemelte: a Szívós család tagjai a vízilabdázók magyar és egyetemes közösségének háromnegyed évszázada meghatározó részei.

A katolikus szertartás és búcsúztatók végén elhangzott az Olimpiai és a Magyar Himnusz.



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok