Női válogatottunk Spanyolországban kezdi meg szereplését a világligában

2019. november 18. 08:36

A keddi, sabadelli mérkőzést, majd az év további két selejtezőjét az Európa-bajnoki felkészülés fontos állomásaként aposztrofálja Bíró Attila szövetségi kapitány, aki tudja a vb-ezüstérmes hazaiak az esélyesek, mindazonáltal jó meccset vár játékosaitól.

Fotók: Derencsényi István/MVLSZ

A férfiak után kedden a hölgyek is elkezdik a 2019/2020-as szezont világliga-sorozatát. Esetükben az európai selejtezőben hat mérkőzés szerepel - a mieink sorrendben Spanyolországba, Oroszországba és Görögországba utaznak, majd a jövő évi folytatásban Hollandiát, Olaszországot és Franciaországot fogadják.  A Szuperdöntőt 2020. június 9-14. között, később kijelölendő helyszínen tartják, amelyre három csapat kvalifikálja magát az Európából.  
 
„A sorozat önmagában nem kvalifikál sehova, ebben az idényben, amikor hazai Európa-bajnokságon és remélhetőleg olimpián is játszunk, önmagában nem is annyira fontos. Ugyanakkor miután kialakult a csapatunk magja, és több rutintalan vagy kevésbé tapasztalt játékosaink is vannak szép számmal, nekik kimondottan hasznosak lesznek ezek a semelyik edzéssel sem modellezhető tétmeccsek" - fogalmazott a sorsolást követően Bíró Attila, utalva arra, hogy bizony sok minden leszűrhető ezeken a partikon.
 
A szövetségi kapitány októberben kétszer találkozott keretével, majd a most szombati bajnoki fordulót követően vasárnap tartott két edzést. A mostani összetartás ezen kívül kiegészült egy táplálkozástani előadással, amelyen ott voltak a bő keret tagjai, azaz a Spanyolországba hétfőn útra kelő 13 játékos mellett többek között Szilágyi Dorottya, Szücs Gabriella, Tóth Eszter, Faragó Kamilla és Magyari Alda is.

Antal Dóra hivatalos meccsen is visszatér a válogatottba

 
„Az Európa-bajnoki felkészülés fontos állomását jelenti az év végén a három idegenbeli világliga-mérkőzés, edzőtábor híján ezeket kellett beleépítenem a programba. Rögvest a legnehezebb tétmeccsel indítjuk a sorozatot, a világbajnoki ezüstérmes Spanyolország ellen, valljuk be, nem mi vagyunk a favoritok. Ugyanakkor mindez nem foglalkoztathatja a csapatot, feltétlen jobb meccset várok, mint a vébé elődöntőjében. Annak ellenére, hogy nem a vegytiszta világbajnoki csapattal utazunk, látni szeretném a fejlődést! Elvárom az össze kerettagtól, hogy tudják a dolgukat, tisztában legyenek az össze taktikai elemmel, amit az elmúlt időszakban gyakoroltunk. A klubokban is elvégzett munkának hála fizikálisan olyan állapotban vannak, hogy bírják az erőltetett menetet, arról nem beszélve, hogy profi játékosok, nem először csinálják. A lényeg, hogy a vízben az eddigieknél több jó döntést várok tőlük, mindannyian tudjuk, a negyedik hely már kevés, előbbre kell lépni!" - domborította ki a lényeget az utazás előtt Bíró Attila, aki kollégáival, Tóth Lászlóval és Áts Bertalannal, valamint a stáb további tagjaival azon dolgozik, hogy a csapat lehetőleg már a januári, hazai kontinensviadalon megszerezze az olimpiai kvótát.
 
 Női válogatott - a spanyolok elleni keret
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (UVSE), Csabai Dóra (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)
 
Világliga európai-selejtező, 1. forduló
2019. november 19., kedd

Franciaország-Oroszország, 20:00
Olaszország-Hollandia, 20:30
Spanyolország-Magyarország, 20:00

A magyar válogatott további programja
2019. december 17.: Oroszország-Magyarország
2019. december 23.: Görögország-Magyarország
2020. február 25.: Magyarország-Hollandia
2020. március 24.: Magyarország-Olaszország
2020. április 21.: Magyarország-Franciaország   
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok