34. LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG: MEGVANNAK A CSOPORTOK!

2019. október 22. 18:54

A január 12. és 26. között sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs kontinensviadal sorsolását csütörtökön tartották a Sofitel Hotelben. Märcz Tamás csapata Spanyolország, Törökország és Málta, Bíró Attila női válogatottja pedig Görögország és Oroszország mellett még három selejtezőt ellenfelet kapott.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a keddi sorsolás előtti köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kontinensviadal különleges helyet foglal el a magyarok szívében, és ötödik alkalommal bizonyíthatják be házigazdaként elkötelezettségüket a sportág iránt. Ahogy fogalmazott, a világ egyik legszebb uszodájában, a Duna Arénában felejthetetlen környezetben felejthetetlen csatákat láthatnak majd a nézők. Mint hozzátette: "Nagy öröm és egyben büszkeség számunkra, hogy az Európai Úszószövetséggel kialakított kiváló kapcsolatnak, valamint Magyarország Kormányának köszönhetően újabb vízilabda világversenyt rendezhet hazánk."

Fotók: Kovács Anikó

A fővárosi sorsoláson a női tornánál a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és Valkai Ágnes, a férfinál az olimpiai bajnok Madaras Norbert és Molnár Tamás segédkezett.
A Märcz Tamás által irányított férficsapat a második kalapból várta a ceremóniát, és a legjobb négy kiemelt közül a vb-ezüstérmes spanyolokat kapta. Velük legutóbb a kvangdzsui világbajnokság mérkőzött meg a gárda, amely a csoportkörben sima 13-11-es győzelmet aratott. Rajtuk kívül a máltai és a török válogatott lesz az ellenfél. A férfiak a törökök ellen kezdik a csoportkört.

Bíró Attila női együttese ugyancsak a második kalapban szerepelt, és a legmagasabban jegyzett csapatok közül elkerülte a címvédő hollandokat, valamint a vb-ezüstérmes spanyolokat is, így a görögökkel és az oroszokkal, valamint három, a selejtezőből érkező együttessel került össze. A nők a horvát-portugál selejtezős párharc továbbjutójával kezdenek majd a Duna Arénában. A kvalifikáció második mérkőzéseit szombaton rendezik.

A férfiak 16 csapatos mezőnye négy négyes csoportban kezdi szereplését, a kvartettek első helyezettjei automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, míg a másodikak és a harmadikok játszanak a nyolc közé kerülésért. A nőknél 12 csapat küzd a trófeáért, a résztvevők két hatos csoportban kezdenek, innen az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

A tornán mindkét nemnél egy-egy olimpiai kvótát osztanak ki, a férfiak mezőnyében világliga-győzelmével a címvédő szerb, valamint a világbajnok olasz és az ezüstérmes spanyol csapat már biztos ötkarikás induló, így adott esetben ez a három csapat még a magyarok előtt végezhet.

A nőknél az európai élvonalból még csak a vb-ezüstérmes spanyoloknak van tokiói kvótája.
A vízilabda Európa-bajnokság jegyértékesítése az eventim.hu oldalon - nagy érdeklődés közepette - szeptember eleje óta zajlik!


34. LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐK   
A-csoport: Görögország, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Portugália/Horvátország, Csehország/Szerbia, Szlovákia/Törökország

B-csoport: Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Izrael/Svájc, Franciaország/Ukrajna, Románia/Németország
 
FÉRFIAK
A-csoport: Horvátország, Montenegró, Szlovákia, Németország
B-csoport: Szerbia, Oroszország, Románia, Hollandia
C-csoport: Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Törökország, Málta
D-csoport: Olaszország, Görögország, Georgia, Franciaország
 
Az 34. LEN Vízilabda Európa-bajnokságot 2020. január 12-26. között a Duna Arénában rendezik. Az Eb sorsolását 2019. október 22-én tartják Budapesten.
Az Eb hivatalos weblapja: 
itt található
Az Eb hivatalos Facebook-oldala: itt található
Jegyértékesítés az Eb-re: ezen a felületen

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok