Női Világliga: vereség az elődöntőben

2013. június 05. 10:13

Ezúttal az oroszok voltak jobbak: a pekingi Szuperdöntőben elsősorban a hátrányos védekezés nem működött, így csütörtökön ismét az amerikaiakkal találkozunk a harmadik helyért.

Fotó: Russell McKinnon

Amilyen jól indult, olyan rosszul folytatódott az oroszok elleni elődöntő: két perc után Antal Dóra szerzett vezetést, aztán Liszunova egyenlített, majd Miskolczi Ibolya vágta a kapusba az ötméterest. Liszunova és Karimova is értékesített egy-egy előnyt, miközben nálunk Menczinger Kata volt eredményes, így nyolc perc után 3-2 volt oda.

A folytatásban sem változott a játék képe: a mieink túlzottan tompának tűntek, ez elsősorban a támadásban mutatkozott meg, hiszen egyetlen gólt sikerült lőni, azt is a második rész legvégén, másodpercekkel a duda előtt, Keszthelyi Rita révén, egy távoli szabaddobásból. Közben azonban újabb két gólt kaptunk, Karimova akkor talált be egy előny végén, amikor már megvoltunk, majd Tyimofejeva lőtte ki a sarkot kilenc méterről.

Sajnos, a blokkok nem igazán segítették Kasó Orsolyát a kapuban, sokszor kiszolgáltatott helyzetbe került, és nem tudott olyan bravúrokat bemutatni, amelyek átsegítették volna a csapatot a hullámvölgyön. Sőt, az egyre mélyült: Bjelova és Grinyeva két gólja vezette be a harmadik részt, egy kifejezetten mutatós támadás végén Illés Anna ugyan szépen pattintott kapásszélről, ám ismét az oroszok következtek.

És csak lőttek, lőttek, lőttek, újabb előnyök, illetve egy ötméteres… És már 10-4-re vezettek, azaz látszott: akármilyen nagy hajrás is a csapatunk, ez a hajó most elment. A negyed végén csillant valami, Miskolczi szép ejtése és Menczinger előnygólja szelidített a különbségen (6-10), sőt, Takács a negyedik elején még közelebb hozta a csapatot, ám aztán Prokofjeva távolija döntött (7-11). Illés szerzett egy újabb akciógólt, ám aztán Antonova nem hibázta el az ötméterest, Takács újabb átlövése 11 másodperccel a befejezés előtt szépségtapasz volt csupán.

Sajnos, a fáradtság – öt nap alatt ez volt az ötödik meccs – nagyon kiütközött ezen a mérkőzésen, kulcsembereink közül ezúttal többen nem tudtak annyit hozzátenni a mérkőzéshez, mint korábban, hiányoztak Szűcs Gabi bombái, Bujka Barbara és Tóth Ildi centergóljai, de természetesen semmi drámai nem történt, egy ilyen menetelés során törvényszerű, hogy nem gépként termelik a gólokat.

Fotó: Russell McKinnon

A bronzérem egyébként is megnyerhető még, bár ehhez az olimpiai bajnok amerikaiakat kellene legyőzni. Eközben a döntőben az a két együttes találkozik, amelyik a csoportmeccsek során a harmadik, illetve a negyedik helyen végzett – és amelyeket legyőztünk az első és második napon –, és a rendes játékidőben csak a ki-ki szakaszban nyertek először. Meg másodszor is: így találkozik Kína és Oroszország a fináléban.

Jegyzőkönyv

Magyarország–Oroszország 9-12 (2-3, 1-2, 3-5, 3-2)
Vezette: Marie-Claude Deslieres (kanadai), Andrew Carney (ausztrál)
Magyarország: Kasó – Illés 2, Antal, Miskolczi 1, Szűcs, Takács 2, Horváth, Keszthelyi 1, Tóth, Bujka, Garda, Menczinger 2.
Oroszország: Karnauh – D. Antonova, Prokofjeva 1, Karimova 2, A. Antonova 2, Bjelova 1, Liszunova 3, Grinyeva 1, Tyimofejeva 1, Beljajeva 1, Ivanova, Krimer.

Emberelőny: 6/2, ill. 9/7
Ötméteresek: 1/0, ill. 2/2



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok