Nem tervezte, de jó barátjának nem tudott nemet mondani: 47 évesen megkapta első felnőtt csapatát, amellyel az ob I újoncaként kell harca szállnia. Szakkommentátori feladatait sem adja fel, mert számára ez jelenti a kikapcsolódást. A humor, a bizalom, a pozitív életszemlélet vezérli – interjú dr. Szabó Zoltánnal.

Fotó: Szegedi Férfi Vízilabdacsapat Facebook

Tudom, érted majd a felvetés okát, szóval: kell ez neked?
Egyrészt hiszek a sorsszerűségben, másrészt kaptam egy olyan felkérést, amelyet nem tudtam visszautasítani. Nem pusztán azért, mert jó barátomnak, Molnár Tamásnak tulajdonképpen semmire sem mondok nemet, hanem azért is, mert olyan kihívással, olyan feladatottal talált meg, amelyet nagyon várok. Momentán egy évről beszélünk, aztán minden tekintetben meglátjuk, miként alakul majd a folytatás. Kiderül, milyen edző leszek, milyen lesz a csapat, milyen eredményt érünk el.
Korábban gondolkodtál ob I-es edzői munkán?
Nem voltak ilyen ambícióim. Jól éreztem magam az utánpótlás szakmai igazgatójaként, hiszen imádok gyerekekkel foglalkozni. Az elmúlt öt-hat évben itt, Szegeden felépítettünk egy olyan rendszert, amelynek jól látható eredményei vannak, gondolok itt akár arra, hogy a korosztályos válogatottakba is adunk játékosokat. Aki az utánpótlás-neveléssel foglalkozik, azt tudja, ez egy végeláthatatlan folyamat, ami azért is jó, mert nem lehet benne elkényelmesedni, mindig jönnek újak, új korosztályok. Nagyszerű volt ez a munka, de amikor megkaptam a felkérést, átkapcsoltam az agyamban a gombot, és most örülök, hogy felnőtt edző lettem.
Az egyesületben miként változnak így a feladatkörök?
Az utóbbi időszakban már megosztott hatáskörrel működtünk, hiszen Lehmann Pisti átvette tőlem a szakmai igazgatóság javarészét, ami azt jelentette, hogy ő koordinálta a csapatok úgymond vízhez köthető részét, jómagam pedig technikai igazgatóként tevékenykedtem. Így többet láttam az íróasztalból, a papírokból, mint a medencéből és a vízből. Ez nem föltétlen volt olyan feladat, amelyet örömmel láttam el, ugyanakkor gyorsan hozzáteszem: ezt is legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni. Egyre több az adminisztráció, a kreatív gondolkodást háttérbe szorító végrehajtói kényszer, ami komoly idegi teher. Nem titok, ezt a részt már leadtam volna amúgy is. A felnőtt csapat irányítása beleillik abba a koncepcióba, amely szerint visszakerülök a vízpartra, még ha nem is így képzeltem. A pihenés része mindenesetre megoldódott - nem lesz... Egyben viszont biztos vagyok: nem teherként élem meg mindezt! Ami az íróasztalhoz, a bélyegzőhöz, az aktákhoz, a számlákhoz, elszámolásokhoz és egyéb tüneményekhez köthető, azokat már sokkal jobban. 
Mondja ezt egy ügyvéd...
No, igen. Mindazonáltal cégjogászként hála istennek olyan feladataim vannak, amelyek megoldásai nem sablonszerű feladatot adnak, nem tárgyalótermekbe járok. Olyan jogi területen dolgozom immáron huszonhárom éve, amelyben még mindig találok kihívást.
Egy budapesti cégnél, igaz?
Valóban, ám lényegében home office meg tudom csinálni a munkám nagy részét. Alkalomadtán kell felmennem a fővárosba, hosszú ideje így zajlik ez, azt gondolom, a jövőben sem lehet probléma.
Ez utóbbi a fő munkahelyed - a jövőben is így marad?
Huszonhárom éve a fő munkahelyem, még akkor kezdtem, amikor az Újpestben játszottam. Amikor LEN-kupákat nyertünk, akkor is főállásban voltam ennél a cégnél. Szóval az érhető felvetésre annyit, hogy miként LEN-kupagyőztes csapat kapitánya tudtam lenni a munka mellett, úgy remélem, eredményes ob I-es edző is lehetek majd mellette.
Otthon mit szóltak a változáshoz?
Amikor a feleségem látja rajtam a lelkesedést, akkor azért az sokat segít. Tudják otthon, a technikai igazgatóságnál csak felszabadultabb munka jöhet, olyan, amely újra inspirál.

Fotó: Balogh László

Az átlag pólórajongónak Szabó Zoltán nagy eséllyel a jó fej szakkommentátor. Nem tartasz tőle, hogy ebből a burokból kitörve minden megváltozhat? Vagy éppen a kitörési pont izgató valahol? Egyáltalán zavar, ha valóban csupán a jó dumájú szakértőt látják benned?
Egyáltalán nem zavar. Azt viszont már érzékelem, hogy nagy az elvárás velem kapcsolatban, de mindezt nagyban ellensúlyozza a bizalom. A számtalan jókívánság, amellyel elárasztottak, sok erőt ad. Tudom, ez nem szakmai, hanem elsősorban érzelmi bizalom, hiszen még semmit sem tettem le edzőként az asztalra. Tisztában vagyok azzal, hogy a játékos múltam, a korábbi feladatköreim semmilyen alapot, biztosítékot nem adnak semmire, beszélhettem én a tévében bármennyi okosat, a parton állva most tanulnom, nem mellesleg bizonyítanom kell. Ha nem így állnék ehhez, azzal lőném az első öngólt.
Tételezzük fel, a televízió Szeged-meccset közvetít...
... és ahol nem én leszek a szakkommentátor. Először is remélem, nem lesz skizofrén rohamom. De komolyra fordítva: ez a része is egészséges állapotba kerül majd. Azokon a mérkőzéseken, amelyek semmilyen szegedi elfoglaltságommal nem ütköznek, szeretném folytatni a szakkommentátori ténykedésemet. Nekem tulajdonképpen ez a kikapcsolódás, a szórakozás. Ahogy egy újságcikkben fogalmaztam: más sörözni, bulizni jár, én meg közvetíteni. Ezek az egy órák jelentik számomra azt a fajta szabadidő töltést, amelyet örömmel csinálok immáron tíz éve.
A pozitív személyiségjegyed hajt előre?
Nem tudok másként hozzáállni semmihez. Az életem során bármikor, bármely periódusában eluralkodott volna rajtam a pesszimizmus, akkor most nem is lennék. Sőt akkor nem lennék talán sehol... Vallom, hogy a legnehezebb időszakokban is meg kell találni a kicsike jót, két kézzel kapaszkodni bele, bízva abban, hogy idővel több lesz a jó. Így tudok létezni. Nyilván a szakkommentátori feladatom során is jelentkezik mindez, főként, ha magyar csapat játszik külföldivel, legyen szó klub- vagy válogatott mérkőzésről. Annyira tudok kritikus lenni, amennyire nagyon muszáj. Élek a gyanúperrel, hogy elvárható tőlem az a fajta bizalom, amelyet rendre tükröz a véleményem.
Nem vádolnak néha túlzott elfogultsággal?
Előfordul. Ennek egyik kicsúcsosodása volt a tavalyi, barcelonai Európa-bajnokság, amely közben és után bizony kaptam hideget-meleget. Többen is feltették a kérdést: miért nem voltam kritikusabb? És most szépen fogalmaztam... Nekik is elmondtam, a bizalmat meg kell adni, mindig vannak hullámvölgyek, nem lehet folyamatosan a csúcson járni. Nem föltétlen az én okoskodásomat támasztotta alá, mindenesetre az ominózus, valóban rendkívül rossz Európa-bajnoki szereplés után megnyerte a berlini Világkupát Märcz Tomi válogatottja, ami után sok ismerősöm ismét keresett, én azt mondta, oké, így rendben van.
Globális viszonylatban mennyire érint rosszul a sportág körül lengő sok gond effektus?
Nézd, átmeneti időszakban vagyunk, türelmesnek kell lenni. Azt mondom, legyünk pozitívak, várjuk meg, míg kiforrja magát a történet! Bízni kell abban, hogy jó irányba mennek majd a változások. Egy változó időszak nyilvánvaló megoldandó problémákat rejt magában, amelyeknek vannak kritikus és vannak pozitív hozadékai egyaránt. Ami a gyakorlatban jónak minősíthető, ami beválik, azt meg kell tartani, amiről kiderül viszont, hogy haszontalan, rossz, azt ki kell dobni. Őszintén hiszem, hogy letisztul, kiforr a rendszer. Azt látni kell, hogy nem csak a mi sportágunk, mondjuk úgy, szenved ettől. Változó világ, változó igények, változó rendszerek. Ehhez kell alkalmazkodni.

Fotó: Szegedi Férfi Vízilabdacsapat Facebook

Ezúttal is érződik, rajongsz a vízilabdáért.
Már hogy a csudába ne rajonganék?! Ötéves korom óta az életem. Felelősséggel azt nem állíthatom, hogy soha nem csömörlök meg tőle, mindazonáltal azt büszkén mondom, hogy idáig nem történt meg. Ebben valószínűleg nagy szerepe van annak, hogy hála istennek vagyunk jó páran a magyar pólóban, akik hasonlóan gondolkozunk, hasonló elvek mentén dolgozunk. Akik hajlandóak a szükségesnél többet beletenni, szívvel-lélekkel a pozitív dolgok mellé állni, haladni előre, megalkuvás nélkül az úton. Ezek az emberek, meggyőződésem, inspirálják, segítik egymást.
Fedett uszoda híján, Szegeden is nagy szükség lehet erre...
Ahogy mondod!
Nagy szívfájdalom?
Az. Negyven éve adóssága a mindenkori városi grémiumnak, hogy megoldja ezt a problémát. Ami nem pusztán a versenysportról szól, ugye. Miközben mi és a többi vízhez köthető sportág is növekvő gyerekszámmal dolgozik, ekképpen tapossuk egymást a vízfelületért. Ez természetesen messze van az egészségestől, még akkor is, ha amúgy kulturált mindenki együttműködése. Ebből a helyzetből ki kell törni, de már látjuk a fényt az alagút végén...
Még nagyobb motivációt ad?
Nekem biztosan. De szentül hiszem, mindenkit a városban. Nap mint nap, ahogy elmegy az ember az építkezés mellett, hogy jönnek-mennek az autók, mozognak a daruk, mindig arra gondolok, egy nappal közelebb kerültünk ahhoz, hogy legyen fedett uszodánk. Hogy mikor lesz végre? Nos, az elmúlt évek után arra fogadni nem mernék, de előbb vagy utóbb csak meglesz. Legutóbb 2020. szeptembert jelöltek meg, ami üdvözítő volna, mert a következő szezont a felkészülés egy részével együtt már ott kezdhetnék a csapatok, így a felnőtt együttesünk is.
Halkan jegyzem meg: arra a szezonra még nincs szerződésed...
Kétségtelen, de azért valamilyen szinten biztosan a rendszerben leszek.
Szép lenne az első meccsen edzőként a kispadon, nem?
Őszintén? Szép lenne, de ez nem motivál. Sokkal fontosabb a lehetőség, hogy a szegedi vízilabda kiteljesedhet. Hogy egyszer elmondhassam, én voltam az új uszodában az első edző, aki vezethettem a csapatot, kevésbé foglalkoztat.
Nosztalgikus húrok pendítésére van más alkalom, igaz?
Hála az égnek.
Az egyik fő szervezője is vagy ennek.
Nem tudom elkerülni, a jelek szerint rám ragadt... De nem bánom. Nem bánom, mert kellenek az ilyen esték. Vendégként részt vehettem a Szeged tízéves LEN-kupa sikerét megünneplő estén, ott ültem a városházán a fogadáson, nagy megtiszteltetés volt. Az Újpesttel huszonöt éves BEK- és Európai Szuperkupa-győzelmi jubileumot ünnepeltünk, húszéves LEN-kupa sikerre emlékeztünk, fontos összejövetelek voltak. A múlt, a hagyomány ismerete nélkül nincs hova visszanyúlni. A tökéletes egyensúly adja a megfelelő értékrendet.
Van, ami kihoz a sodrodból? Mitől leszel ideges? Netán mitől kiabálsz?
Ha én kiabálok, akkor már nagy baj van.
Azon filózom, hogy vajon ez jó vagy rossz hír a játékvezetőknek?
Megfogtál... Maradjunk annyiban, majd kiderül.

Fotó: Szegedi Férfi Vízilabdacsapat Facebook

Szóval, nehéz kizökkenteni a komfortzónádból?
Meglehetősen. Mondjuk nem sok a próbálkozó. Hogy edzőként miként alakul ez, még igazán nem tudom. Az biztos, hogy kialakult rólam egy kép, amelyet - talán nem nagyképűség azt állítani - hülye viselkedéssel hiba volna lerombolni. Nehezen tudom elképzelni, hogy üvöltözni fogok a parton bárkivel is. Persze, vannak, lesznek olyan szituációk, amikor adott esetben motivációs eszközként ezt-azt be kell vetni, de ez nem általánosítható metodika. Legalábbis az első meccsig ezt gondolom, aztán meglátjuk...
A humor erejében bizonyosan jobban hiszel.
Ez így van, anélkül nem megy. Annyi konfliktus, megoldandó probléma között ékünk ebben az ingergazdag környezetben, hogy ha a humor nem lenne, eluralkodna a depresszió. Ha nem tudja az ember ilyen érzelmekkel, hozzáállással megoldani a konfliktusokat, akkor az bezárkózást, az érzelmek felgyülemlését, majd robbanását von maga után. Ennek szellemében, jó hangulatban dolgozunk.
Semmi szigor?
Miután csak olyan játékosokkal dolgozom, akik nem csak túl akarnak élni, hanem többek akarnak lenni, nem feltétlen kellenek drasztikus megoldások. Minden egyes játékossal beszéltem, és az első kérdésem az volt hozzájuk, hogy mennyivel akarnak többek lenni, és miként kívánják ezt megvalósítani? Ez egy öngerjesztő rendszer, ebben hiszek. Ha ilyen a hozzáállás, nem lesz baj. Bezavarni senkit sem fogok a vízbe, maximum kizavarni.
Hoppá, szokatlan stílusjegy.
Szimpla megfelelő hozzáállást elváró megatartásforma.
A szükséges szigor.
Az lenne?
Bántana?
Rendben, legyen szigor, bár egyértelmű helyzetnek nevezném. Tudod, az ob I/B el tud kényelmesíteni, még úgy is, ha nem veretlenül zártunk. Az első osztály ismeretlen terep lesz a keret java részének, senki sem engedheti meg azt a luxust, hogy nem feszül meg minden edzésen, minden mérkőzésen. Csak akkor van esélyünk megragadni a legjobbak között, ha extra motivációval megyünk előre.  
Szóval, kell ez neked!
Egyre jobban!

Fotó: Szegedi Férfi Vízilabdacsapat Facebook