Kemény Dénes és Benedek Tibor nagysikerű pódiumbeszélgetése

2013. november 08. 14:26

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége volt Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke és a Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A hét éve működő szervezet több mint nyolcvan olimpikont, illetve olimpiai bajnokot látott már vendégül, rendezvényei igencsak népszerűek – a Kemény-Benedek kettős fellépése azonban még a szokásosnál is nagyobb érdeklődést váltott ki: csaknem százan gyűltek egybe az Erzsébet Színház különtermében.

Mint a baráti kör vezetője, Borovitz Tamás kérdésünkre elmondta, Kiss Tamás moderátor vezetésével remek pódiumbeszélgetés zajlott a két pólós nagyság részvételével. Először egymásról beszéltek, majd arról, miként alakult ki a kapcsolat közöttük, elemezték a múlt és a közelmúlt eredményeit, és persze beszéltek a jövőről is. „A klub vezetése ezúton is szeretné kifejezni köszönetét, hogy megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel” – mondta Borovitz Tamás.

Három szempontból is igen szórakoztató volt az esemény – idézte fel a történteket Kemény Dénes. – Egyfelől a közönség nagyon lelkes volt és figyelmes, bármilyen témára fogékony, feldobott mindkettőnket, hogy nem csupán azért jöttek el, mert klubdélután szokott lenni, hanem érződött, hogy kíváncsiak ránk, fotókkal, cikkekkel, könyvekkel készült a többség. Aztán a moderátor, Kiss Tamás rendkívül felkészült volt, ez megint csak fontos egy ilyen beszélgetésnél. Végül számomra kifejezetten érdekes volt, hogy Tibortól hallottam olyan válaszokat, amelyek még nekem is szolgáltak újdonsággal. Az egyik ilyen ahhoz az időszakhoz kapcsolódott, amikor én bejelentettem, hogy nem folytatom kapitányként, és felkértem őt, hogy a két őszi Világliga-mecsen irányítsa a csapatot. Tibor elmondta, miként élte meg ezt az időszakot, és eddig ez valahogy így nem jött szóba köztünk. Érdekes volt hallani, hogy milyen fontos volt a számára ez az egy hét, mert a három év másodedzősködés után itt tisztult le a számára végképp, hogy tudja jól csinálni a kapitánykodást, azaz be fogja adni a pályázatát.

De még ennél is fontosabb az, amivel Kemény doktor zárta a mondandóját: „az a nagy szeretet, amit a vízilabda irányában érezni – az egyszerűen zseniális...”

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



E.ON Férfi OB I.

BVSC-Zugló - Genesys OSC Újbuda

2022. nov. 19. 19:15

E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok