Hatalmas csatában magyar győzelem - elődöntőben a férfiválogatott!

2019. július 23. 11:05

A Märcz Tamás irányította férfiválogatottunk fordulatos, és végletekig kiélezett mérkőzésen, négy másodperccel a találkozó végét jelző dudaszó előtt eleresztett Vámos-bombával 10-9-re győzte le Ausztráliát a kvangdzsui világbajnokság negyeddöntőjében, így csütörtökön 11.30-tól elődöntőt vívhat az Olaszországgal!

Fotók: Derencsényi István/FINA

Ami a napi statisztikát illeti, férfiválogatottunk Ausztrália ellen eddig 6 világbajnoki mérkőzést vívott, a mérleg pedig egyenesen pazar: 5 alkalommal győztünk (1975, 1986, 1991, 1998, 2017), míg 1 alkalommal döntetlen lett a csata vége... De ez utóbbi sem rossz emlék, hiszen 2013-ban, Barcelonában a 9-9 után egészen az aranyéremig menetelt a csapat! Újabb győzelemre, vagy hasonló forgatókönyvre bárki áldását adta volna!

 
Az összecsapás gólgazdag első nyolc perccel vette kezdetét. Ámbár az első találatra három minutumot kellett várni, felúszást követően George Ford juttatta vezetéshez a riválist, és nyitotta meg a gólcsapot. Nem örülhetett azonban sokáig az ausztrál kispad, hiszen nem sokkal később Hárai Balázs harcolt ki ötméterest, melyet Vámos Márton biztos kézzel váltott gólra. Sőt, hamarosan érkezett Zalánki Gergő, találatával pedig átvette a vezetést Märcz Tamás együttese. A második magyar gólra egy Power-dupla érkezett válaszul, de a játékrész Manhercz Krisztián szépségdíjas találatával zárult, férfiválogatottunk hármasa éles szögből, ellentétes irányba elnézve lőtte ki a hosszút, 3-3.

Märcz Tamás tanítványai jól kezdték a második felvonást, Jansik Szilárd góljával ismét a mieinknél volt az előny. A negyedik magyar találat felpaprikázta az ausztrálokat, és Lachlan Edwards duplájával, valamint Aidan Roach góljával fordított Elvis Fatovic legénysége. Míg az eredményjelző kétgólos, 6-4-es ausztrál előnyre váltott, az Új-Zéland ellen a lövőkezén ujjtörést szenvedő Varga Dénes vízbe csobbant! Vámos Márton pedig hálószaggató találatával félidőre egyre csökkentette a differenciát, 5-6.

Fordulás után, a térfélcserét követő etap villámgyors góllal vette kezdetét, Zalánki Gergő módosította döntetlenre az állást. Noha Joe Kayes találatával ismét Ausztráliához került az előny, a medencébe visszatérő Varga Dénes bombájával kiegyenlített, Sedlmayer Tamás bal felsőbe helyezett labdájával pedig a vezetést is magához ragadta a csapat. Eközben a remek napot kifogó Nagy Viktor bravúrt bravúrra halmozott a magyar kapu előtt.

Akárcsak a harmadik menet, a negyedik negyedet is Zalánki Gergő nyitotta - a fiatal balkezes Varga Dénes nagyszerű passzát váltotta gólra, s növelte kettőre a különbséget (9-7). Aidan Roach és Joe Kayes találataival visszakapaszkodott ugyan az ausztrál csapat (9-9), Vámos Márton négy másodperccel a mérkőzés végét jelző dudaszó előtt belőtte a győzelmet jelentő, tizedik magyar gólt! Férfiválogatottunk 10-9-es győzelmével csütörtökön 11.30-tól elődöntőt vívhat Olaszországgal a kvangdzsui világbajnokságon!

 
18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU 
VÍZILABDA 
FÉRFIAK 
Negyeddöntő
MAGYARORSZÁG-AUSZTRÁLIA 10-9 (3-3, 2-3, 3-1, 2-2)

Vezette: Vojevogyin (orosz), Putnikovics (szerb)
 
MAGYARORSZÁG: Nagy V. - Manhercz K. 1, Zalánki G. 3, Vámos M. 3, Sedlmayer 1, Jansik Sz. 1, Bátori. Csere: Angyal, Mezei, Pohl, Varga D. 1, Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

AUSZTRÁLIA: Dennerley - Ford G. 1, Kayes 2, Edwards L. 2, Roach 2, Younger, Howden. Csere: Campbell, Power 2, Ford A., Putt, Edwards B. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic
 
További eredmények
Negyeddöntő
Szerbia-Spanyolország 9-12
Horvátország-Németország 10-8
Olaszország-Görögország 7-6
Helyosztók
A 15. helyért 
Dél-Korea-Új-Zéland 12-12 - ötméteresekkel 5-4
A 13. helyért 
Kazahsztán-Brazília 8-9
A 9-12. helyért 
Montenegró-Japán 14-7
Egyesült Államok-Dél-Afrika 20-3

A további program - magyar idő szerint (Dél-Koreában hét órával előrébb járnak) 

JÚLIUS 25., csütörtök 
Helyosztók 
A 11. helyért 
10.30: Japán-Dél-Afrika
A 9. helyért 
12.00: Montenegró-Egyesült Államok
A 5-8. helyért 
7.00: Szerbia-Németország
8.30: Ausztrália-Görögország
Elődöntő 
10.00: Spanyolország-Horvátország
11.30: Magyarország-Olaszország

JÚLIUS 27., szombat 
A 7. helyért
 
7.00: 
Az 5. helyért 
8.30: 
A 3. helyért 
10.00: 
Döntő 
11.30:

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok