„Iszonyatos taktikai csatát vívtunk, a csapategység sikere!”

2019. július 22. 13:58

Az Olaszországi elleni negyeddöntős siker (7-6) után a főszereplők és Bíró Attila is elégedetten nyilatkozott. A mieink szerdán magyar idő szerint 11:30-tól Spanyolország ellen a döntőbe jutásért játszanak!

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fantasztikus védekezéssel győzte le a kvangdzsui világbajnoki negyeddöntőben Olaszországot a magyar válogatott – a mérkőzést követően Bíró Attila szövetségi kapitány higgadtan értékelt a helyszínen lévő Nemzeti Sport tudósítójának.

„Hat nulláról is meg lehet fordítani a meccset, meg ugyanekkora előnyről ki is lehet kapni. A legutóbbi világbajnokságból tanulva – amelyen a négy csoportelsőből csak egy jutott tovább, az is kínkeservesen, most meg kettő – abszolút nem számít, hogy első vagy második helyen végzel a csoportban. Többször elmondtam, nekünk jól jön a plusz mérkőzés a negyeddöntőért, fontos, hogy még játszottunk. Nem csökkent az önbizalmunk, és jól játszottunk. Persze jól játszva nyerni könnyű, és ezért van nagy értéke ennek a sikernek, mert korántsem sem pólóztunk nagyon jól. Iszonyatos taktikai csatát vívtunk, ezerszer találkoztunk már egymással, akár ezekben a felállásokban is. A múltból semmilyen következtetést sem lehet levonni, mindig a napi formán múlik a siker, hetven-nyolcvan százalékban úgyis fejben, mentálisan dől el a meccs. A védekezés, a jó meccskezdés több mint biztató volt. Azért is esett kevés gól, mert nagyon jól ismerjük a másikat. Az olaszok ki tudták kapcsolni Keszthelyi Ritát, sőt majdnem kipontozták, ami azért nekünk egy-két gól mínuszt jelentett, de mi is kivettük a játékból a kulcsembereiket. Nem rakok extra terhet a lányokra. A spanyolok az esélyesebbek, ezt a teljesítményt is meg kell fejelnünk, hogy szoros mérkőzést játsszunk velünk, de képesek vagyunk rá.”

„Már előző nap éreztem az erőt a csapaton. Kiemelném, hogy a jó kezdés után nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést, ritka, hogy ennyire koncentráltan, felfokozott állapotban végigjátsszuk a meccset. Ahogy elnéztem a kispadot, ahogyan láttam mindenkit a vízben... mégis, higgadtak tudtunk maradni. Nem volt hullámvölgy, mindenki hozzátette azt az egy pici labdaszerzését, blokkját, gólját a sikerhez. Csapatgyőzelem volt! Ha utólag visszanézzük, biztos találunk hibát, de ilyen meccs után nincs miről beszélni. Maximálisan végrehajtottuk, amit az edzők kértek, megfogtuk a győzelmet, és nem engedtük ki a kezünkből” – fogalmazott a kétgólos Gurisatti Gréta.

„Végig arra edzettünk, hogy ezen a héten jöjjön ki a csúcsforma. Nagyon jól játszottunk, remek volt a védekezés, végre kevés gólt kaptunk – ezt a pillanatot vártuk. Sokkal jobban kezdtünk, mint az oroszok ellen, nem négy nullával. Megadta az alaphangulatot, hogy mi lőttük az első gólt. Örülök, hogy az elején megszerzett előnyt végig meg tudtuk tartani, és amikor kiegyenlítettek, akkor is mi lőttünk gólt. Sikerült végig higgadtnak maradni, és bár nagyon sok kontrát kaptunk, nem érzem, hogy ne lettünk volna felkészülve rá. A védekezésben Edina vezérletével nagyon jól teljesítettünk. Hallottunk néhány meccseredményről: az első nyolc-tíz csapat nagyon jó, egy szinten van, az dönt, majd az elődöntőben is, hogy aznap ki játszik jobban. Az olaszok ellen látott formát kell továbbvinni a következő mérkőzésre” – értékelt a mérkőzésen vezérként pólózó Illés Anna. 

18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA
NŐK
Negyeddöntő

OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 6-7 (2-4, 2-1, 1-1, 1-1) 
Vezette: Margeta (szlovén), Putnikovics (szerb)

OLASZORSZÁG: Gorlero - Tabani 1, Bianconi, Chiappini 1, Palmieri, Garibotti, Queirolo 1. Csere: Avegno 1, Emmolo 1, Aiello, Viacava, Picozzi 1 
Szövetségi kapitány: Fabio Conti

MAGYARORSZÁG: Gangl - Szilágyi 1, Csabai, Illés 1, Parkes, Vályi V., Keszthelyi 1. Csere: Rybanska, Leimeter 2, Gurisatti 2, Gyöngyössy, Horváth B. 
Szövetségi kapitány: Bíró Attila

További eredmények
Negyeddöntő

Egyesült Államok-Görögország 15-5
Oroszország-Ausztrália 7-9
Spanyolország-Hollandia 12-8

Helyosztók
A 15. helyért
Dél-Korea-Kuba 0-30
A 13. helyért
Dél-Afrika-Japán 2-21
A 9-12. helyért
Kanada-Kína 10-10 - ötméteresekkel 7-6
Új-Zéland-Kazahsztán 10-10 - ötméteresekkel 2-4

A további program - magyar idő szerint (Dél-Koreában hét órával előrébb járnak)

JÚLIUS 24., szerda
Helyosztók
A 11. helyért

10.30: Kína-Új-Zéland
A 9. helyért
12.00: Kanada-Kazahsztán
A 5-8. helyért
7.00: Görögország-Oroszország
8.30: Hollandia-Olaszország
Elődöntő
10.00: Egyesült Államok-Ausztrália
11.30: Spanyolország-Magyarország

JÚLIUS 26., péntek
A 7. helyért

7.00: 
Az 5. helyért
8.30: 
A 3. helyért
10.00: 
Döntő
11.30:

Galéria

A többi képért kattintson a képre!



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok