Női válogatottunk fontos meccse: Kanada ellen 2:50-től!

2019. július 15. 21:04

A Bíró Attila által irányította női válogatottunk második csoportmeccsén Kanada ellen magyar idő szerint kedd hajnali 2:50-kor játszik.

Fotók: Derencsényi István/FINA

Szakértők is hajlamosak kijelenteni, hogy a Magyarország-Kanada partin a mieink az esélyesebbek, hiszen jobb csapatot alkotnak, amit bizonyított a Világliga Szuperdöntője is (a Duna Arénában 16-14-re nyertünk), ugyanakkor Bíró Attila óvatosságra int, nem felejti, így volt ez két éve a hazai vb előtt is, ám aztán a negyeddöntőben a rivális volt a jobb.
 
Ekkora tétje most nincs a felek összecsapásának, mindazonáltal rendkívül fontos ütközetről beszélhetünk.  
 
Szilágyi Dorottya a sportnapilap helyszíni tudósítójának így fogalmazott: „Gondoltuk, hogy mivel Dél-Korea még nem szerepelt világbajnokságon, nem lesz megterhelő a meccs, Kanadára viszont hetek óta készülünk, ez az első erősebb mérkőzés. A rosszkéz-oldalukra kell jobban készülni, ott játszik két húzóemberük, onnan lövik a legtöbb gólt. Ráadásul két éve nagyjából olyan zónát játszanak, amely teljesen más, mint a többi csapaté. Erre fel kell készülni, tisztáznunk kell, milyen megoldásokat tudunk kitalálni rá. Nagyon összeszedettek vagyunk, eddig is jó volt a hangulat a csapatban, ám az edzéseken is egyre jobban összeállunk, így szerintem csapatként le tudjuk győzni őket."
 
NAPI STATISZTIKA
 
A magyar női vízilabda-válogatott 64-0-s győzelme kapcsán érdekes lehet néhány más dolog is a számok világából, kizárólag a világbajnokságokon.
 
Korábbi legkevesebb kapott gól: Magyarország-Brazília 20-2 (1992. január 5., Perth).
 
Korábbi legnagyobb különbségű győzelem 19 gól: Magyarország-Franciaország 24-5 (2017. július 18., Budapest). Ugyanez volt a legtöbb szerzett gól is.
 
Korábbi legtöbb gól egy meccsen a 6 volt, egy embertől: Raffael Irén, Primász Ágnes, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Bujka Barbara - időrendben, az első a legrégibb.
 
Összes szerzett gólok a világbajnokságokon: Keszthelyi Rita 79 korábbi, illetve 5 most, ami összesen 84, ez a magyar csúcs.
 
A Dél-Korea ellen szerzett 38. gól volt a 900. magyar gól a vb-ken.
 
 
18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA
NŐK
 
A további program - magyar idő szerint (Dél-Koreában hét órával előrébb járnak)
 
CSOPORTKÖR
Július 16., kedd
12.10: Egyesült Államok-Hollandia 
13.30: Dél-Afrika-Új-Zéland
Július 18., csütörtök
9.30: Dél-Afrika-Egyesült Államok 
10.50: Új-Zéland-Hollandia
 
B-CSOPORT  
Július 16., kedd
1.30: Dél-Korea-Oroszország 
2.50: Kanada-MAGYARORSZÁG - tv: M4 Sport
Július 18., csütörtök
12.10: Kanada-Dél-Korea
13.30: MAGYARORSZÁG-Oroszország
 
C-CSOPORT  
Július 16., kedd
4.10: Spanyolország-Kazahsztán
5.30: Kuba-Görögország
Július 18., csütörtök
1.30: Kuba-Spanyolország 
2.50: Görögország-Kazahsztán
 
D-CSOPORT  
Július 16., kedd
9.30: Ausztrália-Kína 
10.50: Japán-Olaszország
Július 18., csütörtök
4.10: Japán-Ausztrália 
5.30: Olaszország-Kína
 
HELYOSZTÓK ÉS RÁJÁTSZÁS

JÚLIUS 20., szombat
Helyosztók
3.30: A4-B4
5.00: C4-D4
A negyeddöntőbe jutásért
7.00: A2-B3
8.30: A3-B2
10.00: C2-D3
11.30: C3-D2

JÚLIUS 22., hétfő
Helyosztók
A 15. helyért
1.00: A4/B4 vesztese-C4/D4 vesztese
A 13. helyért
2.30: A4/B4-C4/D4 
A 9-12. helyért
4.00: A2/B3 vesztese-C2/D3 vesztese 
5.30: A3/B2 vesztese-C3/D2 vesztese
Negyeddöntő
7.00: A1-C2/D3
8.30: B1-C3/D2
10.00: C1-A2/B3
11.30: D1-A3/B2

JÚLIUS 24., szerda
Helyosztók
A 11. helyért
10.30: 
A 9. helyért
12.00: 
A 5-8. helyért
7.00: 
8.30: 
Elődöntő
10.00: 
11.30: 

JÚLIUS 26., péntek
A 7. helyért
7.00: 
Az 5. helyért
8.30: 
A 3. helyért
10.00: 
Döntő
11.30:
 
 
 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok