2019. július 15. 19:00

Hétfőn délelőtt, nem sokkal 11 óra után landolt az Universiade-győztes női válogatottat és a bronzérmes férfiválogatottat szállító gép Ferihegyen. Az egyetemisták és főiskolások olimpiájáról hazatérő csapatokat sokan várták a reptéren.

Szülők, barátok és a Magyar Vízilabda Szövetség munkatársai, virágcsokrokkal és apró ajándékokkal várták délben a nápolyi világversenyről hazatérő játékosokat és stábjaikat. A magyar női válogatott tagjait, akik három ezüstérem után (2009, 2013, 2017) először állhattak fel a dobogó legfelső fokára, és a drámai csatában bronzérmet szerző urakat. Két medália, és két nagyszerű siker, amely mögött ott van számtalan kemény edzés, vér és verejték. A házigazda olaszokkal vívott fináléban súlyos orrtörést szenvedő Garda Krisztina egyébként valóban vérét adta a sikerért...

A sikerért, amely az utánpótlás-nevelésben évek óta tartó tudatos építkezés és nagyszerű munka eredménye. Egy kiváló szakmai alapokra helyezett munkáé, amely februárban fiatalos lendülettel folytatódott.

„Mindegyik ellenfél más és más volt. Az ausztrálok fizikálisan nagyon erősek voltak, nagyszünetben még ők vezettek, aztán a második félidőre elfáradtak. Az oroszokkal talán még most is játszanánk, ha nem lennének ötméteresek a vízilabdában, hanem egy-egy negyedet kellene megnyerni ahhoz, hogy vége legyen a meccsnek. Az olasz együttes egy nagyon taktikusan felépített gárda volt, mégis úgy gondolom, hogy őket sikerült mindenben felülmúlnunk" - fogott bele a szakmázásba Mihók Attila, majd rátért az érzésekre.

„Megünnepeltük a győzelmet, ugyanakkor szerintem még senki nem fogta fel igazán, hogy milyen sikert értünk el. Nagyon szerettük volna megnyerni az Universiadet, de minden olyan gyorsan történt. Onnantól, hogy összeállt a csapat és megkezdtük a felkészülést, egyik meccs jött a másik után, mi pedig próbáltunk mindig a következő feladatra koncentrálni, a következő ellenfélből felkészülni, és a legtöbbet kihozni magunkból. Tegnap szembesültünk először azzal, hogy milyen messziről indultunk, ámbár az állomásokra nem is emlékszünk, csak arra, hogy mindig volt egy újabb, és újabb kihívás, melyet meg kellett oldanunk. Úgy gondolom, a következő hetekben fog csak letisztulni a kép mindannyiunkban, hogy ez egy olyan siker, ami miatt annak idején elkezdtünk ezzel a sportággal foglalkozni..."
 
Az Universiade-győztes női válogatott 
Kapusok: Kiss Alexandra, Lekrinszki Gina Petra
Mezőnyjátékosok: Brezovszki Gerda, Farkas Tamara, Garda Krisztina, Gémes Anett Alexa, Gerendás Matilda, Hertzka Orsolya, Huszti Dóra, Kövesdi Vivien, Kuna Szonja, Máté Zsuzsanna, Mucsy Anna Mandula
Stáb: Mihók Attila, Benczur Márton, Almási-Szabó Marcella, Beck György

 
„A bronzmérkőzés két vesztes és csalódott csapat csatája, melyből mindig az kerül ki győztesen, aki jobban akarja az érmet. Mi nagyon akartuk, de nagyon akarták az oroszok is - ez eredményezte azt, hogy egy nyílt sisakos, férfias küzdelem kerekedett ki az összecsapásból. A taktikára ilyenkor már nehéz hagyatkozni. A mérkőzés elején sikerült meglépnünk, ők feljöttek, majd fordítottak. Az utolsó negyedre 5-7-es orosz vezetésnél fordultunk rá, mi védekezést váltottunk és másfél perc alatt ledolgoztuk a kétgólos hátrányunkat. Az utolsó percig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a végén kaptak egy büntetőt, melyet értékesítettek, így megint mi kerültünk hátrányba. Kilenc másodperccel a lefújás előtt időt kértem, felvittük a kapust, Szatmári Kristóf pedig lőtt egy hatalmas gólt. Következtek az ötméteresek, ami gyakorlatilag lutri, lehet ugyan az ötösöket gyakorolni, mégiscsak a szerencse dolga... Elkezdődött egy maratoni párbaj, ami a tizenharmadik körben, a huszonhatodik ötméteresnél dőlt el - Várnai Kristóf még belőtte a huszonötödiket, az orosz játékos pedig kihagyta. Jobb eredményre számítottam, szerettem volna döntőt játszani és nyerni, de ha a csapat összetételét nézem, ez is egy remek teljesítmény! Az előttünk végzett csapatok megvertek bennünket, a mögöttünk végzetteket pedig megvertük, tehát ebből a szempontból is reális eredmény született, ami kis szerencsével lehetett volna jobb is, ha szerencsétlenebbek vagyunk, akkor rosszabb is. Egy újfajta rendszerben kezdtünk dolgozni - reméljük, hogy ezt a munkát a jövőben is folytathatjuk. Rendkívül jó szellemiségű társaság, nagyon jó közösség alakult ki, ami mindenféleképpen előre mutat. Úgy gondolom, hogy mindenki a maximumot próbálta kihozni magából, azért, hogy egyszer a felnőtt válogatott legyen. Bízom benne, hogy ez a B-csapat átmenetet fog képezni az utánpótlásból kiöregedő, de az A-válogatottba be nem férő játékosoknak, ami még több és több munkára sarkallja a fiatalokat" - bizakodott Horváth János.
 
A bronzérmes férfiválogatott
Kapusok: Kardos Gergely, Szakonyi Dániel
Mezőnyjátékosok: Bencz Rolf, Burián Gergő, Csacsovszky Erik, Fejős Róbert, Gyárfás Tamás, Pellei Frank, Sánta Dániel, Sélley-Rauscher Domonkos, Szatmári Kristóf, Várnai Kristóf, Zerinváry Lóránd
Stáb: Horváth János, Keszthelyi Tibor, Bors László, Beck György

Galéria

A többi képért kattintson a képre!

Megosztás