Női válogatottunk kezdi: hajnali 5:30-kor Dél-Korea az ellenfél!

2019. július 13. 05:30

A Bíró Attila által irányított csapatunk megkezdi vb-szereplését Kvangdzsuban: a magyar idő szerint vasárnap hajnali nyitányon a házigazdák ellen afféle bemelegítő összecsapás vár a mieinkre. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti!

Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Csúcsformát még ne várjon senki, annak elérésre lesz még hozzávetőlegesen egy hete a csapatnak, ugyanakkor már a csoportmeccsek során, elsősorban Kanada és Oroszország ellen markáns teljesítményt vár a szakmai stáb.
 
A célok? Bíró Attila szövetségi kapitány így fogalmazta meg őket: „Nincs kimondva, hogy márpedig most meg kell szerezni az olimpiai indulás jogát. Korábban is említettem, most is tartom, ha az olimpiai selejtezőtorna utolsó percében szerezzük meg az indulás jogát, az is elég. Persze a nyugalom miatt jó volna minél hamarabb kivívni, de ha most nem sikerül, van még rá esély. Az első nyolc-kilenc együttes a kvótaszerzés céljával vág neki a világbajnokságnak, és függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok a világliga megnyerésével már kvalifikálta magát, nyerni akar. Kanadának és Ausztráliának kisebb a tét, hiszen a kontinentális selejtezőről úgyis megszerzi a kvótát - inkább az európai csapatoknak érdekesebb a helyzet. Ugyanakkor tényleg nem kell nyomást helyezni magunkra, nem játszunk évek óta együtt. Igaz, annyi ideje viszont igen, hogy elvárható legyen a jó eredmény."
 
A megoperált Szücs Gabriella kiesése nagy érvágás, mindazonáltal nincs kétségbeesés, mindenki bízik a jó szereplésben.
 
„Az átlagéletkora talán törékennyé teheti a csapatot, ugyanakkor bízom benne, hogy a fiatalságnak inkább az előnyei mutatkoznak meg, mint például a vagányság, a vállalkozó kedv. A kapusaink fejlődtek, jól állnak a lábukon, akárcsak a védelem, és a két balkezessel, Horváth Brigittával és Leimeter Dórával több a variációs lehetőség; erősebbek vagyunk szerkezetileg is, mint, mondjuk, a két évvel ezelőtti világbajnokságon" - tette hozzá Bíró Attila, aki a magyar idő szerint vasárnap hajnali 5:30-kor kezdődő Dél-Koreaiak elleni nyitópartin várhatóan mindenkinek lehetőséget ad, hogy átessen a tűzkeresztségen. És ugyan nem cél, de előfordulhat, hogy az összes mezőnyjátékos megszerezheti első gólját, ami a lelkeknek is jót tehet.

A nőki mezőnyben egy olimpiai kvótát osztanak ki a vb-n. A japánok a házigazda jogán, az amerikaiak a világliga győzteseként már biztosan szerepelhetnek a 2020-as játékokon, így bármelyikük sikere esetén a második hely is kvótát ér. Ha a magyar válogatottnak nem sikerül kivívnia az olimpiai indulást, megteheti a januári budapesti Európa-bajnokságon vagy az olimpiai selejtezőtornán.
 
 
NAPI STATISZTIKA
 
0 - Dél-Korea ellen eddig még egyetlen vb-meccsen sem játszott Magyarország
83 - Eddig ennyi vb-meccset vívott női válogatottunk, ezek közül 58-at megnyert, 2 összecsapása lett döntetlen, 23-szor kapott ki
862 - Ennyi gólt lőtt női válogatottunk eddig a vb-k történetében

A NŐI VÁLOGATOTT VB-KERETE

Gangl Edina (UVSE)
Poszt: kapus
Született: 1990. június 25. 
Válogatottság: 143
Kiemelkedő válogatott sikerei: 2x olimpiai 4. (2012, 2016), Európa-bajnok (2016), Európa-kupa-3. (2019), 2x Eb-3. (2012, 2014)

Szilágyi Dorottya (Eger)
Poszt: szélső
Született: 1996. november 10.
Válogatottság: 64
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Parkes Rebecca (UVSE)
Poszt: center
Született: 1994. augusztus 16.
Válogatottság: 40
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Gurisatti Gréta (Dunaújváros)
Poszt: szélső
Született: 1996. május 14.
Válogatottság: 72
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Rybanska Natasa (UVSE)
Poszt: bekk, center
Született: 2000. április 10.
Válogatottság: 14
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Horváth Brigitta (Dunaújváros)
Poszt: szélső
Született: 1996. május 14. 
Válogatottság: 51
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Illés Anna (BVSC)
Poszt: bekk
Született: 1994. február 21. 
Válogatottság: 174
Kiemelkedő válogatott sikerei: olimpiai 4. (2016), vb-3. (2013), Európa-bajnok (2016), 2x Eb-3. (2012, 2014), Európa-kupa-3. (2019)

Keszthelyi Rita (UVSE)
Poszt: átlövő
Született: 1991. december 10.
Válogatottság: 250
Kiemelkedő válogatott sikerei: 2x olimpiai 4. (2012, 2016), vb-3. (2013), Európa-bajnok (2016), 
2x Eb-3. (2012, 2014), Európa-kupa-3. (2019)

Leimeter Dóra (BVSC)
Poszt: szélső
Született: 1996. május 8.
Válogatottság: 36
Kiemelkedő válogatott sikerei: -

Gyöngyössy Anikó (BVSC)
Poszt: center
Született: 1990. május 21. 
Válogatottság: 67
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Tóth-Csabai Dóra (FTC)
Poszt: bekk
Született: 1989. április 20.
Válogatottság: 163
Kiemelkedő válogatott sikerei: olimpiai 4. (2012, 2016), Európa-bajnok (2016), 2x Eb-3. (2012, 2014), Európa-kupa-3. (2019)

Vályi Vanda (Dunaújváros)
Poszt: szélső
Született: 1999. augusztus 13.
Válogatottság: 27
Kiemelkedő válogatott sikerei: Európa-kupa-3. (2019)

Magyari Alda (Honvéd/POLO SC)
Poszt: kapus
Született: 2000. október 19.
Válogatottság: 3
Kiemelkedő válogatott sikerei: -

Bíró Attila
Szövetségi kapitány
Született: 1966. május 9.
Kiemelkedő sikerei a válogatottal: olimpiai 4. (2016), Európa-bajnok (2016), Európa-kupa-3. (2019)
A kapitány stábja
Edző: Tóth László
Kapusedző: Áts Bertalan
Erőnléti edző: Ágó Renáta
Orvos: dr. Pavlik Attila
Gyúró: Horváth Ákos
Videoelemző: Buza Balázs
Pszichológus: dr. Csernus Imre
Dietetikus: Németh Boglárka
 

18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA
 
NŐK
 
CSOPORTOK
A-csoport: Egyesült Államok, Hollandia, Új-Zéland, Dél-Afrika
B-csoport: Oroszország, Kanada, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea
C-csoport: Spanyolország, Görögország, Kuba, Kazahsztán
D-csoport: Ausztrália, Kína, Olaszország, Japán
 
A program - magyar idő szerint (Dél-Koreában hét órával előrébb járnak)
 
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
1.30: Dél-Afrika-Hollandia
2.50: Új-Zéland-Egyesült Államok 
Július 16., kedd
12.10: Egyesült Államok-Hollandia 
13.30: Dél-Afrika-Új-Zéland
Július 18., csütörtök
9.30: Dél-Afrika-Egyesült Államok 
10.50: Új-Zéland-Hollandia
 
B-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
4.10: Kanada-Oroszország 
5.30: MAGYARORSZÁG-Dél-Korea
Július 16., kedd
1.30: Dél-Korea-Oroszország 
2.50: Kanada-MAGYARORSZÁG 
Július 18., csütörtök
12.10: Kanada-Dél-Korea
13.30: MAGYARORSZÁG-Oroszország
 
C-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
9.30: Kuba-Kazahsztán
10.50: Görögország-Spanyolország 
Július 16., kedd
4.10: Spanyolország-Kazahsztán
5.30: Kuba-Görögország
Július 18., csütörtök
1.30: Kuba-Spanyolország 
2.50: Görögország-Kazahsztán
 
D-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
12.10: Japán-Kína 
13.30: Olaszország-Ausztrália 
Július 16., kedd
9.30: Ausztrália-Kína 
10.50: Japán-Olaszország
Július 18., csütörtök
4.10: Japán-Ausztrália 
5.30: Olaszország-Kína
 
HELYOSZTÓK ÉS RÁJÁTSZÁS

JÚLIUS 20., szombat
Helyosztók
3.30: A4-B4
5.00: C4-D4
A negyeddöntőbe jutásért
7.00: A2-B3
8.30: A3-B2
10.00: C2-D3
11.30: C3-D2

JÚLIUS 22., hétfő
Helyosztók
A 15. helyért
1.00: A4/B4 vesztese-C4/D4 vesztese
A 13. helyért
2.30: A4/B4-C4/D4 
A 9-12. helyért
4.00: A2/B3 vesztese-C2/D3 vesztese 
5.30: A3/B2 vesztese-C3/D2 vesztese
Negyeddöntő
7.00: A1-C2/D3
8.30: B1-C3/D2
10.00: C1-A2/B3
11.30: D1-A3/B2

JÚLIUS 24., szerda
Helyosztók
A 11. helyért
10.30: 
A 9. helyért
12.00: 
A 5-8. helyért
7.00: 
8.30: 
Elődöntő
10.00: 
11.30: 

JÚLIUS 26., péntek
A 7. helyért
7.00: 
Az 5. helyért
8.30: 
A 3. helyért
10.00: 
Döntő
11.30:



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok