„Bízunk magunkban, és a jó szereplésben!”

2019. július 11. 21:31

Oyamában készült női válogatottunk, amely a férfiválogatottal közösen utazik át Kvangdzsuba, a vb helyszínére. Ezúttal Bíró Attila szövetségi kapitányt kértük meg a japán edzőtáborban történtek összefoglalására.

Női válogatottunk kevesebb időt töltött Japánban, de ez nem véletlen, pontosan így tervezte a Bíró Attila vezette szakmai stáb, amely nem szerette volna az amúgy is hosszú ázsiai kint tartózkodást még hosszabb időre nyújtani. Ha az akklimatizáció még nem is sikerült teljesen, jó úton vannak a hírek szerint efelé a lányok, a vasárnapi kezdésre nem lesz ezzel probléma.

Ami a három és fél-négynapos mini oyamai edzőtábort illeti, rendben mentek a dolgok, a szövetségi kapitány amondó, elvégezték azokat a feladatokat, amelyeket el kellett végezni: „Kifogástalan körülmények, kedves emberek között nyugodtan dolgozhattunk. Tekintettel arra, hogy jómagam is szeretem a rendszerszintű dolgokat, ezt az alaposságot, fegyelmezettséget, amit a japánok képviselnek, felhívtam a lányok figyelmét arra, hogy hasonló típusú rendszert szeretnék a csapatban is látni. Egy példát, ha mondhatok: régi az uszoda, de úgy vigyáznak rá, mintha tegnap építették volna, mindenhova csak mezítláb lehet belépni, a mosdóba külön kikészített papucs a kötelező. Nekik ez zsigerből jön, nekünk tanulni kell. A szeretet, amely körülvett bennünket, sokat segített, ebben biztos vagyok. A tokiói magyar nagykövet, dr. Palanovics Norbert, az oyamai polgármester, a helyi vezetők mind lesték a kívánságunkat. Olyan fogadtatásban olyan gasztronómiai gesztusokban részesültünk, amelyet nehéz szavakba önteni.”


Hasonlóan a férfiakhoz, női válogatottunk is „felvezető” mérkőzéssel kezdi majd meg a világbajnokságot: vasárnap magyar idő szerint 5:30-kor a házigazda Dél-Korea ellen játszik. Így nem meglepetés, elsősorban már a folytatásra, a keddi, kanadaiak elleni, és a csütörtöki, oroszok elleni összecsapásra hangol.

„Az ausztrálokkal játszottunk edzőmeccseket itt Japánban, amire nagy szükségünk volt, sok mindent tudtunk gyakorolni, modellezni a kanadaiak elleni meccsre készülve. Felkészültünk mindenre, Ágó Renáta irányításával az ilyenkor megfelelő szárazföldi edzéseket elvégeztük, még a helyi 9:50-es kezdést is tudtuk modellezni, avagy nem érhet bennünket meglepetés. Agresszívebbnek, profibbnak kell lennünk, akkor nem lehet baj, minden más esetben bármi megtörténhet. Bízunk magunkban, és a jó szereplésben!”

 
A női válogatott vb-csapata 
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Magyari Alda (Honvéd/POLO SC) 
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (FTC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (BVSC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Rybanska Natasa (UVSE), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros) 
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot) 

18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
VÍZILABDA
 
NŐK
 
CSOPORTOK
A-csoport: Egyesült Államok, Hollandia, Új-Zéland, Dél-Afrika
B-csoport: Oroszország, Kanada, MAGYARORSZÁG, Dél-Korea
C-csoport: Spanyolország, Görögország, Kuba, Kazahsztán
D-csoport: Ausztrália, Kína, Olaszország, Japán
 
A program - magyar idő szerint (Dél-Koreában hét órával előrébb járnak)
 
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
1.30: Dél-Afrika-Hollandia
2.50: Új-Zéland-Egyesült Államok 
Július 16., kedd
12.10: Egyesült Államok-Hollandia 
13.30: Dél-Afrika-Új-Zéland
Július 18., csütörtök
9.30: Dél-Afrika-Egyesült Államok 
10.50: Új-Zéland-Hollandia
 
B-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
4.10: Kanada-Oroszország 
5.30: MAGYARORSZÁG-Dél-Korea
Július 16., kedd
1.30: Dél-Korea-Oroszország 
2.50: Kanada-MAGYARORSZÁG 
Július 18., csütörtök
12.10: Kanada-Dél-Korea
13.30: MAGYARORSZÁG-Oroszország
 
C-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
9.30: Kuba-Kazahsztán
10.50: Görögország-Spanyolország 
Július 16., kedd
4.10: Spanyolország-Kazahsztán
5.30: Kuba-Görögország
Július 18., csütörtök
1.30: Kuba-Spanyolország 
2.50: Görögország-Kazahsztán
 
D-CSOPORT  
Július 14., vasárnap
12.10: Japán-Kína 
13.30: Olaszország-Ausztrália 
Július 16., kedd
9.30: Ausztrália-Kína 
10.50: Japán-Olaszország
Július 18., csütörtök
4.10: Japán-Ausztrália 
5.30: Olaszország-Kína
 
HELYOSZTÓK ÉS RÁJÁTSZÁS

JÚLIUS 20., szombat
Helyosztók
3.30: A4-B4
5.00: C4-D4
A negyeddöntőbe jutásért
7.00: A2-B3
8.30: A3-B2
10.00: C2-D3
11.30: C3-D2

JÚLIUS 22., hétfő
Helyosztók
A 15. helyért
1.00: A4/B4 vesztese-C4/D4 vesztese
A 13. helyért
2.30: A4/B4-C4/D4 
A 9-12. helyért
4.00: A2/B3 vesztese-C2/D3 vesztese 
5.30: A3/B2 vesztese-C3/D2 vesztese
Negyeddöntő
7.00: A1-C2/D3
8.30: B1-C3/D2
10.00: C1-A2/B3
11.30: D1-A3/B2

JÚLIUS 24., szerda
Helyosztók
A 11. helyért
10.30: 
A 9. helyért
12.00: 
A 5-8. helyért
7.00: 
8.30: 
Elődöntő
10.00: 
11.30: 

JÚLIUS 26., péntek
A 7. helyért
7.00: 
Az 5. helyért
8.30: 
A 3. helyért
10.00: 
Döntő
11.30:

 



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok