Hat barcelonai világbajnok a Theodora Magyar Kupa négyes döntőjén

2013. november 07. 14:30

Ismét fantasztikus küzdelmekre van kilátás a Theodora Magyar Kupa négyes döntőjében, mind a férfiaknál, mind a nőknél. A november 15-17-én esedékes vízilabdaparádé igazán méltó nyitóeseménye lesz az új szolnoki Vízilabda Arénának.

A Theodora Magyar Kupa férfi négyes döntőjének mezőnyében a nyári, barcelonai világbajnokságon aranyérmet szerzett magyar válogatott hat tagja is ott lesz többek között, hiszen hárman – Decker Ádám, Nagy Viktor, Szivós Márton – az A-Híd-Szeged csapatát erősítik, míg szintén hárman – Decker Attila, Hosnyánszky Norbert, Vámos Márton – a házigazda Szolnoki Dózsa-Közgép együttesének kulcsemberei.

A szolnoki sztárparádé ráadásul további világklasszisok sorát vonultatja fel, hiszen mind a négy csapatban találni olimpiai bajnokokat: a szegedieknél a háromszoros ötkarikás aranyérmes Molnár Tamást, a kaposváriaknál a szintén három bajnoki címet szerző Szécsi Zoltánt, a Vasasban Steinmetz Ádámot, a szolnokiaknál pedig – a már említett Hosnyánszky Norbert mellett – Kis Gábort. Mellettük több igen neves külföldi csillag is vízbe száll majd: az olimpiai bronzérmes, idei Világliga-győztes szerb válogatott három kiválósága, Milan Alekszics, Zsivko Gocsics és Stefan Mitrovics a Szolnok szolgálatában áll, míg a barcelonai világbajnokságon épp velünk szemben veszítő montenegróiak egyik legjobbja, Drasko Brguljan a Vasasért küzd.

Bár az erőviszonyok alapján a tavalyi Szeged–Szolnok finálé megismétlődését prognosztizálják, ám a Theodora Magyar Kupa elmúlt évi mérkőzései alapján kijelenthető, egy mérkőzésen bármi előfordulhat, azaz rendkívüli izgalmak várhatóak már az elődöntőkben is. Egy esztendővel ezelőtt a szegediek győztek – megvédve 2011-ben szerzett címüket –, most a Szolnok hazai medencében mindenképpen szeretne visszavágni, annál is inkább, mert ezzel az eseménnyel avatják fel a város új, impozáns Vízilabda Arénáját.

A Theodora Magyar Kupa női négyes döntője szintén nagyszerű küzdelmeket ígér: a barcelonai világbajnokságon emlékezetes teljesítményt nyújtó és végül bronzérmet szerző magyar női válogatott több tagja is ott lesz a vízben, ahol az elmúlt esztendőben parádézó egriek számítanak a legfőbb esélyesnek. A hevesiek a kupa mellett megnyerték a bajnokságot, valamint bejutottak a Bajnokok Kupája – ez a BL női megfelelője – négyes döntőjébe is, újabb sikerük egyáltalán nem okozna meglepetést.

A Theodora Magyar Kupa-víkenden pénteken a hölgyek elődöntőit rendezik meg, szombaton a férfi elődöntők következnek, míg vasárnap előbb a hölgyek, majd az urak fináléja lesz soron – mindkét találkozót élőben közvetíti a DigiSport Televízió.

A Theodora Magyar Kupa négyes döntőinek programja

November 15. péntek
Női elődöntők

17:45 Dunaújvárosi Főiskola VE–Hungerit-Szentes
19:30 ZF-Eger–Szegedi Vízmű-T&N-Szegedi Egyetem

November 16., szombat
Férfi elődöntők

14:45 A-HÍD Szeged–Kaposvári VK
16:30 Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP–TEVA-Vasas

November 17., vasárnap
14.30 Theodora Magyar Kupa női döntő
16.15 Theodora Magyar Kupa férfi döntő



E.ON Női OB I.

Tigra-Zf-Eger - UVSE

2022. dec. 03. 15:30

BENU Férfi Magyar Kupa

Genesys OSC Újbuda - EPS-Honvéd

2022. dec. 09. 18:00

BENU Férfi Magyar Kupa

-

2022. dec. 10. 18:45

BENU Női Magyar Kupa

FTC-Telekom - Tigra-Zf-Eger

2022. dec. 16. 18:30

BENU Női Magyar Kupa

III.Ker.Tve - UVSE

2022. dec. 16. 20:00

BENU Női Magyar Kupa

-

2022. dec. 17. 19:00

A tenerifei Világliga-döntőre készül női válogatottunk
Split, Eb: a férfidöntő és az éremátadás képei (Fotók: Kovács Anikó)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok