„Hajszálon múlt a négybe jutás!"

2019. június 23. 15:00

Férfiválogatottunk az ötödik helyen zárta a belgrádi Férfi Világliga Szuperdöntőjét. Märcz Tamás együttese rövid pihenőt követően szerdán újra munkába áll, és folytatja a felkészülést a júliusi, kvandzsui világbajnokságra - tanítványai a Hollandokkal gyakorolnak, majd a BENU-kupán csobbannak.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról beszámoltunk, a Märcz Tamás irányította férfiválogatott a belgrádi Férfi Világliga Szuperdöntőjének utolsó játéknapján 15-13-as győzelmet aratott Japán felett, megszerezve ezzel az 5. pozíciót. A délutáni döntőt Szerbia és Horvátország vívja, a tét pedig nem kisebb, mint a 2020-as tokiói ötkarikás játékok első kvótája.

„Sosem könnyű a japánok ellen játszani. Nagyjából úgy építettük fel taktikailag a mérkőzést, mint a legutóbbi japán meccset, emellett pedig gyakoroltunk más játékelemeket, melyek a jövőre nézve lehetnek fontosak, és nekem is adott egyfajta visszajelzést. Végig kontroll alatt tartottuk a találkozót, mi irányítottuk a játékot, és a harmadik negyed végére sikerült egy megnyugtató előnyt kiharcolnunk. Minden tiszteletem a japánoké, hogy ez a gólkülönbséget csökkenteni szerették volna, sőt, sikerült is nekik, ami a becsúszó hibák és a lankadó koncentráció számlájára írható" - értékelte a belgrádi Férfi Világliga Szuperdöntő utolsó összecsapását Märcz Tamás, szövetségi kapitány.

Majd folytatta: „Szerettünk volna a szerbekkel és horvátokkal játszani a legvégén, az utolsó két napon, és nagyon közel is álltunk hozzá, hogy bejussunk a legjobb négybe. Úgy gondolom, hogy ennek a nem komplett csapatnak a harmadik-ötödik hely volt a realitás. A négybe jutás egy reálisan kitűzött cél volt, az ott elért helyezések bármelyike pedig már egy extra teljesítmény lett volna. Ez most nem sikerült, hajszálon múlt. Az első, Kanada elleni kisiklás után elkezdett felfelé ívelni a csapat játéka és sokat tudtunk fejlődni. Nem tartoztunk a végső győzelemre esélyes együttesek közé, de ahogy már korábban is többször előfordult, szerettük volna meglepni az ellenfeleinket, akár ezzel a csapattal is. A bombaerős Spanyolországnak és az évek óta komplett Ausztráliának rendes játékidőben nem sikerült legyőznie bennünket, sőt, jó esélyünk volt a győzelemre is. Ez mindenképp biztató, hiszen vannak még tartalékaink bőven. Rövid pihenő után szerdán újra munkába állunk, és gőzerővel folytatjuk a munkát. Akkor már nem csatlakozik mindenki, egy szűkebb kerettel fogunk Hollandiával gyakorolni, a hét végén pedig a BENU-kupán méretjük meg magunkat. Nem zárult le tehát a harc a csapatba kerülésért, az otthon marad játékosok sem érezhetik magukat páholyban, hiszen addig még jó néhány közös edzés vár a társaságra, a változtatás jogát fenntartom" - hangsúlyozta a kapitány. 
 

Férfi Világliga Szuperdöntő, Belgrád 
Az 5. helyért

MAGYARORSZÁG-JAPÁN 15-13 (4-3, 4-2, 2-2, 5-6)
Vezette: Dykman, Salnichenko
 
MAGYARORSZÁG: Bisztritsányi - Gór-Nagy, Kállay 1, Gyárfás, Pásztor 1, Német 3, Jansik D., Kovács G. 1, Erdélyi 2, Bátori 3, Bedő 3, Nagy 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

JAPÁN: Tanamura - Date, Irario 1, Shiga 3, Yoshida 1, Kageta, Shimizu, Takata, Arai 1, Inaba 3, Okawa 4, Araki. Szövetségi kapitány: Yoji Omoto

A teljes jegyzőkönyv: itt

További eredmények 
A 7. helyért

Kanada-Kazasztán 13-13, ötméteresekkel 3-4
A 3. helyért 
Ausztrália-Spanyolország 11-10
Döntő 
Szerbia-Horvátország 12-11

BENU-kupa, nemzetközi férfitorna - jegyek itt!
A program
2019. június 30., vasárnap

Görögország-Hollandia, 16:30
Magyarország-Franciaország, 19:30
2019. július 1., hétfő
Görögország- Franciaország, 16:00
Magyarország-Hollandia, 19:30 
2019. július 2., kedd 
Hollandia- Franciaország, 16:00 
Magyarország-Görögország, 19:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok