„Megmutattuk, hogy az első meccsünk Kanada ellen egy kisiklás volt"

2019. június 22. 13:45

A Märcz Tamás irányította férfiválogatott 15-8-ra legyőzte Kanadát, és visszavágott a csoportmérkőzésen elszanvedett vereségért. A magyar csapat vasárnap délben Japánnal találkozik az ötödik helyért - az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

Fotók: Madar Dávid/MVLSZ

Mint arról beszámoltunk, a magyar férfiválogatott magabiztos, 15-8-as győzelmet aratott Kanada felett, visszavágva a juharleveleseknek a belgrádi Férfi Világliga Szuperdöntőjének első játéknapján elszenvedett egygólos vereségért. Märcz Tamás együttese vasárnap az ötödik helyért szállhat harcba - a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Märcz Tamás szövetségi kapitány boldogan formálta szavait: „Ezt szerettük volna, hogy nagyarányú különbséggel, jól játszva győzzük le Kanadát, aki egyébként a spanyolok és a szerbek dolgát is megnehezítette az első félidőben. Ahogy terveztük, két nagyon kemény negyedet játszottunk, igyekeztünk fárasztani őket, majd a második félidőben szétnyílt a mérkőzés. Akkor változtattunk a védekezésünkön, ami megadta a lehetőséget arra, hogy gyorsabb támadásokat vezessünk és több labdát szerezzünk. Sok volt a blokk, jók voltak a védések, és Bisztó szépen menedzselte hátulról a védekezésünket. Ez egy olyan meccs volt, mint amilyennek az első mérőzésnek lennie kellett volna. Örülök annak, hogy a fiúk bizonyították, az csak egy kisiklás volt, azt leszámítva a többi mérkőzésen jól játszott a csapat. Nem jutottunk be a négy közé, és az ötödik helyért kell játszanunk, vannak jelek, hogy igenis vannak olyan játékosok, akiket bőven tudunk használni a jövőben, komoly világeseményeken. Holnap Japán következik, nehéz dolgunk lesz, de ha úgy játszunk ellenük, mint a csoport harmadik meccsén, akkor újra nyerhetünk!"

„Erősebb, minőségibb és tapasztaltabb játékosaik vannak, így teljesen normális, hogy nyertek a magyarok. Az első két negyedben jól küzdöttünk, de aztán felülkerekedtek rajtunk. Nagyjából azért számítottunk rá, hogy a hetedik-nyolcadik helyért játszhatunk majd, de akadtak jó meccseink. Az erős ellenfelektől lehet tanulni" - vélekedett kanadai kollégája, Pino Porzio.

„Boldogok vagyunk, hogy sikerült megmutatnunk: az első meccsünk Kanada ellen csupán egy kisiklás volt. Meglátszik a játékunkon, hogy kevés időt töltöttünk együtt, de úgy érzem, hogy a torna alatt is folyamatosan fejlődik a játékunk. Itt már meg kell mutatnunk, hogy sportemberek vagyunk, nem adhatjuk alább, az ötödik hely megszerzése a célunk" - fogalmazott rendkívül elszántan Kovács Gergő.

„Erre számítottam, hogy a második mérkőzésen meg fogjuk verni Kanadát, hiszen erősebbek vagyunk náluk. Kétségtelen, hogy nekik sokkal jobban sikerült felpörögniük erre a korai mérkőzésre, míg nekünk fel kellett vennünk a ritmust. Ugyanakkor sokkal jobb az állóképességünk, mint nekik, ráadásul a végén még M-zónára is váltottunk, ami úgy gondolom, hogy egy nagyon jó taktikai váltás volt, hiszen nem tudtak vele mit kezdeni. Nem féltem tehát attól, hogy baj lehet. Természetesen egy fokkal boldogabb lennék, ha rögtön a csoportmérkőzésen sikerül legyőznünk őket, de büszke vagyok a csapatra, mert az ausztrál és a spanyol mérkőzés is bizonyította, hogy képesek vagyunk magasszinten pólózni. Holnap Japánnal találkozunk, őket is meg akarjuk verni" - jelentette ki a mérkőzés legjobbjának választott balkezes, Kállay Márk.

„Nagyon sajnálom Pipit, mert nem érdemelte meg az eltiltást, hiszen teljesen vétlen volt abban a szituációban. Nagyon azért nem ment fel a pumpa, mivel hozzá vagyok szokva az éles szituációkhoz, sőt, ennél élesebbekhez is. Természetesen annak örültem, hogy védhetek, és annak ellenére is sikerült jól megoldanunk, hogy ez nem túl szerencsés helyzet. Vannak emberek, akiknek ilyen helyzetben van csak lehetőségük bizonyítani, nekem most ezt kellett megragadni. Örülök annak, hogy nyertünk, ráadásul ilyen magabiztosan" - összegzett Bisztritsányi Dávid.

 
Férfi Világliga Szuperdöntő, Belgrád 
Az 5-8. helyért

MAGYARORSZÁG-KANADA 15-8 (4-3, 4-3, 3-1, 3-1)
Vezette: Flahive (ausztrál), Teixido (spanyol)
 
MAGYARORSZÁG: Bisztritsányi - Gór-Nagy 1, Kállay 3, Várnai, Pásztor 1, Német 1, Jansik D. 1, Kovács G. 3, Erdélyi 2, Bátori 3, Bedő, Nagy. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

KANADA: Aleksic - Patterson, Djerkovic, Constantin-Biecari 1, Halajian 2, Torakis, Spooner, Cote, Gardijan 2, Soleimanipak, Blanchard, Souza 3. Szövetségi kapitány: Pino Porzio

A teljes jegyzőkönyv: itt
 
További eredmények
Az 5-8. helyért

Japán-Kazasztán 13-12
Elődöntő
Ausztrália-Szerbia 11-16
Horvátország-Spanyolország 10-8

További program
Helyosztók - június 23., vasárnap
A 7. helyért

Kanada-Kazasztán, 10:00
Az 5. helyért
Magyarország-Japán, 11:45 – tv: M4 Sport
A 3. helyért
Ausztrália-Spanyolország, 15:00
Döntő
Szerbia-Horvátország, 16:45
 
BENU-kupa, nemzetközi férfitorna - jegyek itt!
A program
2019. június 30., vasárnap

Görögország-Hollandia, 16:30
Magyarország-Franciaország, 19:30
2019. július 1., hétfő
Görögország- Franciaország, 16:00
Magyarország-Hollandia, 19:30 
2019. július 2., kedd 
Hollandia- Franciaország, 16:00 
Magyarország-Görögország, 19:30



19. FINA Világbajnokság, záró sajtótájékoztató (Fotók: Kovács Anikó)
19. FINA Világbajnokság: HUN-MNE 8-6 (Fotók: Derencsényi István)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok