Varga Zsolt szövetségi kapitány
„Ilyen még nem nagyon történt, az én karrieremben biztosan nem... Nyilván benne van a szabályokban, hogy ebben az esetben lehet óvni – ők pedig megóvták. Talán annyit mondanék, hogy az újrajátszott négy és fél perc sem feltétlenül a fair play szellemében zajlott, pláne nem az addig történtek fényében, az utolsó szöglet jogosságát például utólag elismerték, ennyit vihetünk magunkkal a bronzérem helyett... Hogy másodjára már nem tudtuk megnyerni a meccset, abban egyértelműen szerepet játszott a pszichés alapállapot: volt egy komoly mérkőzés, amit megnyertél, volt benned egy feszültség, ami jólesően leengedett. Ezek után ismét feltöltődni, ráadásul úgy, hogy tőled elvettek valamit, ami már a tiéd volt, ők meg kaptak egy új lehetőséget, ami rögtön azzal indul, hogy újralőhetik a meccsen kihagyott ötméteresüket... Az élet valahol elvesz valamit, és azt valahol visszaadja, remélem, velünk sem lesz másként.

A torna egyébként jól szolgálta a céljainkat, lemérhettük, mi működik és mi nem, ráadásul mindezt nagyon különböző stílusú csapatokkal szemben, akik teljesen más rendszerszemlélettel közelítenek a vízilabdához. Az amerikaiak például rengeteg gólt lőnek és rengeteget kapnak – ez történt az olaszok elleni elődöntőjükön is –, ráadásul erőteljesebb a bíráskodás a meccseiken, sokkal több a kiállítás, azaz az történt, amire számítottam.

Tény, egyelőre eléggé hullámzó a játékunk, az első nap a védekezés remekül ment, az utolsó nap a támadásunk indult meg végre, de még egyszer hangsúlyozom, ez a Világkupa arról szólt, hogy láttuk, min kell még dolgozni. Van még két hetünk, most jön a finomítás rész, amikor mindenki pontosan tudni fogja, mikor mit kell csinálnunk.

A játékosok jelenlegi hangulatáról annyit mondhatok, hogy felnőtt férfiakról van szó, akik tudják kezelni az élettel járó pofonokat – ugyanakkor, ha egy már megnyert mérkőzést veszítesz el ilyen körülmények között, akkor azt meg kell élni, és semmit sem kell elfojtani.”